10. rész

Indítsd el!

Hiába van Jessy kórházban, nekem attól mennem kell suliba. Nagy nehezen beértem. Semmi kedvem sem volt. Egy érzelmi roncs voltam. Szó szerint. Bonnie nem jött suliba. Most nem tudom, hogy Noah vagy Jessy az oka. Lydia futott oda hozzám, megölelt és ő is előadta a minden rendben lesz sztorit. Hogy lehetne minden rendben? Nem értik a dolgok valódi értékeit. Lydia-val beszélgettem, mikor megjelent Nathan. Jött vele Aiden. Egyenesen felénk sétáltak.
-Sziasztok!-köszöntek.
-Hali!-néztem rájuk.
-Lydia, kérdezhetek valamit?-mosolygott rá Aiden.
-Aham..
-Nem szeretnél a barátnőm lenni?-húzta még nagyobb mosolyra a száját, hogy még aranyosabbnak tűnjön.
-Szeretnék..-ölelte meg Lydia.
-Anyátokat!-nevettem.
-Mi a baj?-kérdezte Aiden.
-Olyan édesek vagytok együtt!-öleltem meg őket.-Már előre szurkoltam.
-Komolyan? Allison!-tátotta el a száját Lydia.
   Már egy jó hónapja kerülgették egymást, szóval gondoltam, hogy egyszer csak összejönnek. Végre ez is megtörtént. Bryana akkor megjelent az ajtóban és megölelte Aiden-t.
-Azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen!-biggyesztette le a száját Lydia.
-Te vagy az egyetlen, nyugi! Ha bárkit megkaphatnék, akkor is téged választanálak!-adott egy puszit az arcára.

 

Nem tudtam, hogy mit is kellene csinálnom. Be még nem csöngettek, viszont már unatkoztam. Ryan odasétált hozzám. 

-Szia!-köszönt.

-Szia!-néztem rá.

-Minden rendben lesz!-mosolygott rám. Itt kurvára elegem lett az egészből.

-Ti tényleg nem értitek? Ti vagytok ebbe a helyzetbe vagy én? Könnyű azt mondani, hogy minden rendben lesz, de ha veletek lenne ilyen, akkor kíváncsi lennék, hogy hányan éreznétek úgy, mint én. Csak gondolkodjatok egy kicsit!-kiabáltam, majd elsétáltam.

Nathan szemszöge

-Most mit csináltam?-jött oda hozzám Ryan.

Elhiszem, hogy Allison ki van bukva. Én is. De én reménykedem, hogy minden sokkal könnyebb lesz, ha elhagyom. Ha eltűnök innen és sosem lát majd többet. Csak így védhetem meg az újabb csalódásoktól. 

-Megkeresem!-mondtam és el is indultam. Mivel kiment a suliból, ezért gyorsan utána futottam, hát ha még kinn van és meglátom. Szerencsémre a sarkon ült egy padon. Odafutottam hozzá és leguggoltam elé.

-Te meg mit csinálsz itt kinn?-mosolyogtam, majd letöröltem egy könnycseppet az arcáról.

-El akarok menni...Jessy-hez..aztán pedig veled..-nézett a szemembe.

Most mégis mi a francot mondhatnék? Annyiszor megbántottam már. Nem tehetem meg újra. 

-Elviszlek Jessy-hez.-mosolyogtam rá.

-Komolyan?-állt fel a helyéről.

-Komolyan!-mondtam, mire a nyakamba ugrott. 

Centik választottak el a szájától. Könnyes szemével a szemembe nézett és mosolygott. Baszd ki! Meg akarom csókolni. Meg fogom csókolni. Lassan közeledtem hozzá. Kíváncsi voltam, hogy elhúzódik-e. Nem tette. Óvatosan közelebb húztam magamhoz, majd lassan megcsókoltam. 

Az érzés furcsa volt. Olyan, mint amikor felrobban benned valami. Hirtelen meleged lesz és úgy érzed, hogy minden tökéletes. Minden esetre nagyon furcsa volt. 

-Ezt miért?-nézett rám meglepetten. 

-Őszintén? Nem tudom..-fogtam meg a kezét, majd elindultunk. 

-Ez most megtörtént..köszönöm..-mosolygott rám. 

-Én csak most kezdek rájönni, hogy bármi történjék is...mindig marad köztünk egy kapocs, ami téged hozzám fűz. Sosem lesz olyan, hogy ne aggódjak érted. Sosem fordulhat elő, hogy ne számítson mit teszel. Mindig is fontos leszel számomra.-néztem rá, mire lefolyt egy könnycsepp az arcáról.

-Akkor ne hagyj itt! Ne menj el!-kérlelt.

-Te is tudod, hogy nem tehetem..-hajtottam le a fejem.

-De igen! Megteheted, csak nem akarod!-megint kezdődik, amit el akartam kerülni.-Azt hiszem, hogy inkább egyedül mennék Jessy-hez! Szia!-indult el.

-Allison!-mentem utána.

-Menj el! Boldogulok nélküled...-mondta, majd elsétált. Életemben nem éreztem még ilyen szarul magam. Megint elbasztam mindent. Gratulálok Nathan!

Allison szemszöge

Hónapokig szenvedünk egymásért felváltva, majd jön egy változás és feladjuk. Mást választunk és mással próbáljuk elfeledni a múltban szerzett sérelmeinket. Megpróbáljuk bemesélni magunknak, hogy helyes amit csinálunk, és sikerülhet. De nem! A szívünk tudja, hogy még mindig a másik kell. Hosszú idő után elég egy pillanatra újra látni és felidézzük magunkban a közös emlékeket. Ebben a pillanatban újra érezzük az illatot, ölelést, csókot...azt az érzést, amit akkor éreztünk. Ez az az érzés, amit soha nem fogunk igazán elveszíteni, csak napról napra egyre kisebb lesz. Lehet az eszünk mást választott, de a szívünk mindig is őt akarja majd. 

   Valószínűleg ezt fogom érezni, ha Nathan elmegy. Itt fog hagyni kevesebb, mint egy hónap múlva. 

Ezen gondolkoztam mind addig, amíg nem értem el a kórházig. A lábam remegett. Nem tudtam, hogy mit várhatok a jövőtől. Ha Jessy is elhagy, nem tudom, hogy mit fogok tenni. Lassan besétáltam és egyenesen a kórterme felé indultam. Lenyomtam a kilincset és bementem. Az ágya mellett egy 19 év körüli srác ült. 

-Szia!-köszönt.-Biztosan a barátnője vagy!-mosolygott.

-Szia! Igen és te?-kérdeztem meglepetten. 

-Mike vagyok! Én hívtam hozzá a mentőket!-válaszolt, mire egy kósza könnycsepp lefolyt az arcomon.-Miért sírsz?-lepődött meg.

-Annyira köszönöm!-suttogtam. A könnyeim előtörtek. Odasétáltam Jessy ágyához és rá hajtottam a fejem.

-Kelj már fel! Kérlek!-zokogtam. 

-Fel fog kelni! Idő kell neki!-mosolygott rám.

-Te, hogy kezeled ilyen jól?-kérdeztem.

-Már megtanultam kezelni..-kezdett bele.-Annyi idős lehettem, mint ti, amikor a legjobb haveromról kiderült, hogy rákos. 1 évig mondogatták, hogy sosem fog felépülni már. Hogy le kellene kapcsolni a gépekről. De én nem engedtem. Hittem benne. És felépült. Kigyógyult a betegségből.-mosolygott.

-Elég csak hinni? Nem kell tenni is érte?-kérdeztem.

-Tudod, sokszor nagyobb ereje van a reménynek, mint a tetteknek!

-Ezt eddig nem tudtam..csak gyógyulj meg Jessy!-öleltem meg, majd elköszöntem és kimentem a rendelőből. Ha hiszek benne, akkor Jessy fel fog épülni? Ha hiszek benne, akkor nem fog Nathan elmenni? Ha hiszek benne, akkor Noah és Bonnie kibékülnek? Ha hiszek benne, akkor minden jobb lesz? Nathan! Folyton ez jár a fejembe. Ha elmegy...

Kell! Kell a szerelme. Kell, hogy itt aludjon. Hogy veszekedjünk a semmin. Kell, hogy hozzám érjen, megcsókoljon, vagy épp megöleljen. Ő más mint a többi. Össze törte a szívem, de én ennek ellenére is vissza fogadnám. Törött szívvel, amit tudom, hogy még egyszer össze törne. Hogy nézzek rá barátként? Mikor legszívesebben megcsókolnám és csak azt érezném, hogy biztonságban vagyok a karjaiban. Mikor itt van velem megnyugtat és elfelejtek minden rosszat. Nekem ez nem fog menni, hogy elfelejtsem. Vissza szerezem! Bármit is kell érte tennem...nem lehet egy kurváé sem. Csak akarja ő is...csak egy szavába kerül és az övé lennék örökre.