2. fejezet 4. rész

Aiden szemszöge

Reggel hulla fáradtan ébredtem fel. Végre péntek van. A mai nap eléggé könnyű, a többihez képest. Alig várom, hogy találkozhassak Nicol-al. Úgy szeretem őt. Eredeti. Nem játssza meg magát. És ami a legfontosabb, ő is szeret engem. Felpattantam az ágyból, lezuhanyoztam, felöltöztem és elindultam a buszomhoz. Mikor megérkezett, felszálltam és a suliba siettem. Ritka alkalmak egyike, mikor én sietek a suliba.
Mikor beértem a suliba, már ott volt Nicol, Allison és Bryan.
-Viszont látásra!-köszöntem nekik a szokásos stílusomban.
-Szia!-köszöntek vissza.
Odamentem Nicol-hoz, megöleltem, megcsókoltam és le is ültem mellé.

 

 

-Na mi a helyzet?-néztem rá.
-Semmi sincs és veled?
-Kurva infóval kezdünk és ráadásul dolgozat is lesz, azt hiszem.-mérgelődtem.
Nem igaz, hogy mindig íratniuk kell valami francos dolgozatot.
Lassacskán beszállingóztak a többiek is, majd mikor becsöngettek egy hosszú csókkal elköszönten Nicol-tól és indultam a csoportomhoz.
Az osztály kettő részre van osztva infón, névsor szerint és mi pont nem egybe vagyunk.

Allison szemszöge

Tanárunk megérkezett, mi pedig követtük őt a terembe.
-Jó reggelt!-köszöntünk.
-Jó reggelt!-köszönt vissza.-A mai órán írunk pár dolgot az Excel használatáról és elvégzünk feladatokat.
Diktált nekünk vagy egy oldal anyagot. A kezemet idő közben véletlen összetollaztam és próbáltam letörölni a pad alatt, amikor rám szólt.
-Azt hiszem, hogy mégis be kellene raknod a telefonodat a táskába!-szólalt meg a dörmögős hangján.
-Nem telefonozok!-emeltem fel a kezemet.
-Akkor nem értem, hogy miért érdekesebbek az ujjaid délelőtt, mint este?-nevetett.
Ez most komolyan szórakozik velem? Hát az eszem megáll, hogy azt hitte, ujjazom magam. Végem.
-Ő..nem tudom..-feleltem.
-Hát most kísértést érzek arra, hogy nézzem, amit csinálsz!-nevetett még jobban.
Itt már én sem bírtam tovább, röhögőgörcsöt kaptam és fülig pirultam. A terembe persze mindenki más is nevetett.
-Jézusom!-csak ennyit tudtam kinyögni.
-Na jól van, térjünk vissza a számítógépekre!
-Jó ötlet!-feleltem. Nicol majd meg szakadt a röhögéstől és mivel mellettem ült, ezért én is nevettem vele.
Volt egy kb. 10 perces szünetünk, majd pedig még egy infónk és indulhattunk tesire. Tesin erősítettünk, aminek egyáltalán nem örültem.
Ezek után már nem foglalkoztam az órákkal, csak azzal, hogy minél hamarabb vége legyen.

Lydia szemszöge

Órák után megvártam Allison-al és Bonnie-val Lena-t, hogy együtt mehessünk szoláriumba.  
Lena a testvérem. Ikertestvérem.

 

 

-Na végeztem!-jött oda idegesen.
-Mi baj?-kérdeztem.
-Csak a hülye osztályfőnököm felbaszott, mert beírt egy kettest, amit azt sem tudom, hogy mire kaptam!-dühöngött.
-Ja értem!
-Hú baszd meg, arra jöttem rá, hogy kibaszottul sokat káromkodok!-nézett rám, mire elnevettem magam.
-Nem lep meg!-forgattam a szemem.
-Kuss!
-Testvéri szeretet!-szólalt meg a hátam mögött Chad.
Úr isten! Már megint annyira helyes már megint. Egy kicsit kínos volt pont találkozni vele. Ráadásul még hozzám is szólt. Aiden, el vagy felejtve.
Mikor Lena felöltözött, elindultunk, hogy végre szolizhassunk.
Út közben levált tőlünk Bonnie és Allison, majd egyedül folytattuk az utunkat.

Nicol szemszöge

Én csak VELE akarok lenni. Játszani akarok vele az ágyban..melegítőben, miközben ő hátulról átölel. Birkózni akarok vele. És ha nem nyerek, meg kell, hogy csókoljam...Csókolózni akarok vele. A hóesésben, kettesben, miközben nagy pelyhekben hullanak ránk a hópelyhek. Vele akarok aludni. Hozzá bújni, együtt nézni valami romantikus vagy horror filmet. Mellette akarok ébredni. A gyönyörű szemeibe nézni reggelente, beletúrni a hajába, és látni, ahogy mosolyog, mikor meglát. Csak ennyit akarok. Csak ennyit kérek. Ez a kívánságom.

 

 

Ott akarok lenni mellette, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózik egy nagyot, ásít és félálomba megölel, s hozzám bújik. Mindezt ébren. Éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt szájával, gyengéden ad egy puszit a homlokomra, és a fülembe durmog, mint egy maci. Ott akarok lenni mellette, mikor kijön a zuhany alól és vizes, félmeztelen testével mögém áll, és a nyakamat puszilgatja, miközben én a kávémat csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni mellette, miközben elmegy és nézni akarom, ahogyan becsukja az ajtót. Ott akarok lenni mellette, mikor hazajön, megölel és elmondja, hogy milyen volt a napja. Ott akarok lenni mellette és nézni, hogy miként néz rám. Mellette akarok lenni, mikor álmosan issza a kakaóját, miközben a TV-ben agybutító műsorokat nézünk, és hozzá bújni, akkor, amikor semmi dolgom sincs, és érezni, hogy biztonságot ad. Biztonságot ad a teste melege és lágysága. Mellette akarok lenni, mikor nevet és együtt akarok vele nevetni, egymáson nevetni, egymás butaságán. Vele akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki. Vele akarok lenni, moziba menni, eljátszani, hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra s újra. Mellette akarok lenni minden este és reggel. Mellette elaludni, hozzá bújni és úgy szeretni, ahogy senki más.


Elnézést kérek, hogy ilyen rövid lett. Eredetileg már hosszabbra megírtam, de a mentéssel volt valami gáz és nem volt időm kijavítani. Majdnem agyfaszt kaptam, mert eltűnt, de ne aggódjatok, a következő részt extra hosszúra írom. A szereplőket frissítettem, vagyis lett egy új tag, szóval csekkoljátok! Puszii♥♥

2. fejezet 3. rész

**2 nappal később**

Jessy szemszöge

Allison végre felébredt. Úgy tűnik, hogy ma hazajöhet, így a fiúk szépen hazahozzák.
Ki kellett szellőztetnem a fejem. Josh-al sikeresen összevesztem már megint, ezért inkább úgy döntöttem, hogy elköszönök a többiektől és hazamegyek. Mikor hazaértem, Christopher várt az ajtó előtt.
-Mit keresel itt?-néztem rá közömbösen.
-Beszélnem kell veled..-állt elém, hogy ne tudjak az ajtóhoz sétálni.
-Miről? Nincs semmi mondanivalóm..
-Neked esetleg nincs, de nekem nagyon is van..Ki a faszom ez a Tom?-ordított velem.
Vettem egy mély levegőt és pofon vágtam.
Meglepetten nézett rám.
Alapból nem vagyok az az erőszakos típus, de ha kell akkor megvédem magam.
Tom jelent meg a látóteremben.
Odaszaladt hozzánk és behúzott Christopher-nek egy nagyot.
-Tűnj el a közeléből, mert ha még egyszer meglátlak, a szart is kiverem belőled! Megértetted?-kiabált Tom.
-Rohadjatok meg..-sétált el Christopher.
Tom lassan közelebb jött hozzám. Nem mertem a szemébe nézni, mert tudom, hogy megbántottam.
Ahelyett, hogy bármi durvát a fejemhez vágott volna, megemelte az állam és megcsókolt.

A szívem megállt, a torkom égett, a szememet pedig csípték a könnyek.
Nem azért, mert nem tetszett, ami történt, hanem mert rájöttem, hogy szeretem.

Lisa szemszöge

Lassan hét óra lesz. Mivel tél van, ezért sötét van már odakinn. Nem félek egyedül itthon, de jobban szeretem, ha van mellettem valaki. Jackson-al megbeszéltük, hogy elmegyünk vacsorázni, aztán pedig itthon megnézünk valami jó kis filmet.
Mivel a lányoknál és most jelen esetben nálam is, rohadt sokáig tart elkészülni, ezért már most elkezdtem, pedig csak kilencre jön Jackson.
Először is berohantam a fürdőbe, hogy letusoljak és megmossam a hajam. Egy fél óra alatt készen is voltam. A hajam megszárítottam, megfésültem és kivasaltam. Leültem a tükör elé és elkezdtem a sminkemet. Lealapoztam az arcom, kihúztam és kifestettem a szemem. Ezüstös árnyalatúra csináltam, mert az kiemeli a szemem színét. Azután fejjel beleestem a ruhásszekrényembe. Fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel. Mivel hideg van, ezért biztos, hogy nem veszek fel szoknyát. Nagy keresgélés közepette ráakadtam pár megfelelő darabra. A végeredménnyel még elégedett is voltam.

Fél kilencre készültem el, amikor meghallottam a csengőt. 

Rohantam ajtót nyitni. Mikor kinyitottam megláttam ŐT.

Annyira tökéletes volt. 

A haját a szokásos stílusában állította be.
Fehér póló, bőrdzseki és szaggatott farmer volt rajta. 

-Gyönyörű szép vagy!-csókolt meg.

Már nem először csókolt meg, de még így is, minden csókjától elolvadtam. El sem tudnám képzelni nélküle az életemet. 

-Te is jól nézel ki!-mosolyogtam rá.

El tudtam veszni a szemeiben. 

Ahogy rám nézett, akkor mindig sokkal ragyogóbb volt. 

-Mehetünk?-fürkészte az arcomat. 

-Persze, csak beszaladok a telefonomért.-kacsintottam.

Beszaladtam, majd megkerestem a házkulcsot és indultunk is.
Az utat gyalog tettük meg és kb egy fél óra alatt odaértünk az étterembe.
Bementünk a tökéletesen kivilágított étterembe, ahol volt már egy asztal foglalásunk.
A pincér odakísért minket és felvette a rendelésünket.
-Mit hozhatok?-kérdezte, majd odaadta az étlapot.
-Én egy répasalátát kérek és egy eperturmixot.-feleltem.
-Én pedig egy átsült steak-et és egy kólát.
A pincér eltűnt az asztalok között. Jackson-al ketten maradtunk.
-Mondjak valamit?-kérdezte, miközben a szemembe nézett.
-Igen!
-Meghalnék nélküled!-fogta meg az asztalon lévő kezemet.
Nem vagyok az a nagyon sírós típus, de erre bekönnyeztem.
-Szeretlek!-feleltem.
-Én is téged!-hajolt át az asztalon, majd lassan megcsókolt.
Ennél szebb estét el sem tudtam volna képzelni.

Lydia szemszöge

Indítsd el!

Mivel Allison-t végre kiengedték, ezért elhívtam, hogy jöjjön velem vásárolni. Bonnie az alapból jött és Allison sem maradhatott nagyon sokáig, mert Jessy-hez indult a vásárlás után.
Vettünk nagyon csinos ruhákat és megálltunk, hogy megigyunk valamit, amikor Bonnie és Allison furcsán néztek rám.
-Lydia, ne fordulj meg!-szólt rám Bonnie.
-Miért?-fordultam meg. Akkor megláttam.
Aiden és Nicol kézen fogva sétáltak.
-Na ezt mégis, hogy fogja kimagyarázni?-döbbent le Allison.
-Egyszerű! Megcsalt, de ezzel még nincs vége!-fogtam meg magam és elindultam Aiden felé.
-Lydia?!-döbbent le.
Hát erre azt hiszem, hogy nem számított.
-Jaj, de jó, hogy felismersz! Sok boldogságot!-flegmáztam.
-Megmagyarázhatnám?-nézett rám.
-Persze, csak rajta, magyarázkodj még!-tettem csípőre a kezem.
-A helyzet az, hogy szerintem te is észrevetted, hogy az utóbbi időben nem voltunk már ugyan olyanok, mint régen és nagyon megkedveltem, megszerettem Nicol-t, szóval sajnálom!-hajtotta le a fejét.
-Ó, Aiden! Semmi baj! De tényleg!-mosolyogtam rá.
Sarkon fordultam és elindultam.
Életem legnagyobb és legszebb bosszúját terveztem meg.

Aiden szemszöge

Lydia egész jól fogadta ezt a dolgot. Nem akartam megcsalni, de megszerettem Nicol-t. Jobban, mint azt valaha gondoltam volna. Olyan nekem, mint egy biztos pont, ami segít, hogy megálljak, ha valami nagy hülyeséget akarok csinálni. Mindig itt van mellettem, számíthatok rá, ráadásul olyan szép.
Minden egy SMS-el kezdődött.
Összevesztünk picit, mert megharagudott rám, amiért még mindig Lydia-val voltam, holott már csak barátként tekintettem rá. Aztán írtam neki.

Ezek után megbocsájtott. A sulin kívül is egyre többet találkoztunk és egyszerűen így alakult. Ő is szeret, én is őt, akkor miért erőltessem azt, ami már nem működik? 

-Haza kellene már mennem!-hajolt közelebb Nicol. 

Az arcát a nyakamhoz nyomta, pont úgy, ahogy mindig csinálja. 

Átkaroltam a derekát és egy puszit adtam a fejére. 

-Elkísérlek a vonatodig, oké?-néztem rá és kivillantottam 1000 wattos mosolyom. 

-Oké!-indult meg. 

A keze után nyúltam és immár kézen fogva sétáltunk el az állomásra. 

Egy kicsit hideg volt már és sötétedett is, de nem érdekelt, mert minden perc, amit vele eltöltök boldoggá tesz. 

Egy fél óra alatt odaértünk a vasút állomásra. A vonat 10 perc múlva jön. 

Kikísértem a megállóhoz. 

Nyakam köré kulcsolta a kezét és megölelt. 

Nekem ennyi nem elég. 

Szép lassan közelebb hajoltam és amikor láttam, hogy nem tiltakozik, egy hosszabb puszit adtam a szájára.

-Vigyázz magadra!-öleltem meg még egyszer. 

-Rendben van, te is!-nyomott egy puszit az arcomra és felszállt a vonatra.

Holnap már boldogan jövök ebbe a nyavalyás iskolába. 

Van valaki, aki végre boldoggá tesz. 

Közérdekű!

Halihó!
Először is szeretném megköszönni a több mint 1000+ megjelenítést!
El sem tudjátok hinni, hogy milyen boldog vagyok.
A másik pedig, hogy többen elkezdték olvasni az osztályomból a blogot, hiszen ők szerepelnek benne.
Ez a pár sor hozzájuk szól.
Nagyon szeretném megköszönni nektek, hogy támogattok, ötleteket adtok és érdekel titeket a történet.
Talán az a legnagyobb ajándék, hogy nektek is tetszik és el sem tudjátok képzelni, hogy milyen jól esik az, amikor írtok vagy mondotok pár szót a blogról.
Köszönöm, hogy érdeklődtök.
Szuperek vagytok! Imádlak titeket♥♥♥

2. fejezet 2. rész

Adrian szemszöge

Egész éjszaka benn voltam a kórházba, mert nem akartam egyedül hagyni Allison-t. Mikor felébredtem a mellette lévő fotelben, gyorsan kimentem egy kávéért. Út közben belefutottam Josh-ba is, aki épp Allison-hoz jött, hogy megnézhesse.
-Jó reggelt!-köszöntött és besétált utánam a szobába.
-Viszont!-ásítottam és visszazuhantam a fotelbe.
-Hogy aludt?-nézett rám.
-Hát szinte meg sem mozdult. Biztos, hogy minden rendben van vele?
-Persze, azt hiszem, hogy ez természetes. Vagyis úgy tudom, hogy aki bizonyos mennyiségű gyógyszert beszed, az egy ideig kómába eshet! Valószínűleg ez történt vele is.-fogta meg Allison kezét.
Vagy vak vagyok és hülye, vagy pedig tényleg tetszik a kis gyakornok fiúnak Allison. Úgy néz rá tényleg, mint aki mindjárt eljátssza a szőke herceget és felébreszti egy csókkal.
-Te a barátja vagy?-fordult hirtelen felém. A kávét félre nyeltem és azt hittem, hogy mindjárt megfulladok.
-Mi? Dehogyis! Nincs barátja.-kapkodtam levegő után.
-Ja, értem, bocsi, hogy félre nyeltél miattam!-nevetett, majd még mindig mosolyogva elhagyta a szobát.
-Ez fura volt!-néztem Allison-ra.
Összeszedtem a cuccom, majd siettem haza, mert ma ha törik, ha szakad, be kell mennem a suliba. Túl sokat lógtam már.

Nathan szemszöge

A jó büdös kurva életbe! A telefonom csengésére ébredtem. Ez nem ébresztő. Hívnak. Megfogtam a telefont és felvettem.
-Mi a fasz van?-kiabáltam bele.
-Higgadj már le hülye gyerek! Mi ütött beléd Nathan?-hallottam a telefon másik végében Jessy hangját.
-Fáradt vagyok és nem szeretem, ha megzavarnak!-fújtattam.
-Na épp ezért hívtalak! Induljál meg a suliba! 5 perced van! Ha nem szólok, akkor valószínűleg megint elalszol és jönnek az igazolatlan órák.-hadarta el.
-Jessy, már nem járok abba a suliba..-sóhajtottam.
-Hát az engem kurvára nem érdekel, mert most megfogod magad és bejössz. Jobb lesz és meg is értik majd, minthogy otthon ülnél és minden másodpercben Allison és a szakítás járna a fejedben. Értve vagyok?-istenem, de elegem van.
-Értve!-nyomtam ki a telefont.
Nem volt más választásom, be kellett mennem, hiszen Jessy-ről simán el tudom képzelni, hogy értem küldd valakit, aki majd berángat a suliba.
A másik fontos dolog meg, Tom. Tegnap nem akartam hinni a szememnek. Most komolyan őt láttam vagy csak az agyamra ment valami?
Amúgy is, hol van Adrian?
Ebben a pillanatban megjelent az ajtóban. Levágta a cuccát a folyosó közepére, majd halottam, hogy elment zuhanyozni.
-Adrian? Hogy van?-mentem a fürdő elé.
-Hagyjál már most! Majd megbeszéljük suliba..-kiabált ki.
Nem indul fényesen a napom, az tuti.

Bonnie szemszöge

Az ébresztőm csörgésére ébredtem. Legszívesebben még mindig álmodoztam volna. Ahelyett, hogy a korán kelésen siránkoztam volna, meggyújtottam egy cigit és pakolni kezdtem. Az ablakot kinyitottam, hogy kimenjen a füst a szobából. Anyuék nincsenek itthon. Apa dolgozik, anya pedig bevásárolni ment. Húgom most valószínűleg még alszik a kollégiumba. Mázlista. Zuhanyozni indultam. Már egy 10 perce benn lehettem, amikor kopogtatást hallottam. Magamra csavartam egy törölközőt és siettem ajtót nyitni. Szinte feltéptem az ajtót, de mihelyst megláttam, hogy ki áll ott, legszívesebben vissza is csuktam volna.
-Oh, szia!-belepirultam abba, ahogy rám mosolygott. Na meg a hiányos öltözékembe.
-Zack! Mit keresel itt?-érdeklődtem.
-Gondoltam mehetnénk együtt suliba!-villantotta rám 1000 wattos mosolyát.
-Hát rendben, csak fel kellene öltöznöm..
Lefagyva álltam az ajtóba.
Mikor észhez tértem, becsuktam az ajtót és siettem felkapni valami tűrhető, csini ruhát.
Egy puha, kötött pulcsit, egy minion-os pólót és egy végig gombos farmert vettem fel. Lesétáltam az emeletről és felvettem a kabátom.
Felkaptam a táskám és a cipőmet, majd siettünk a suliba.

Lydia szemszöge

Reggel hulla fáradtan ébredtem. Durva egy éjszaka volt az biztos. Buliztunk egy picit, aztán meg kidőltem.
Kikászálódtam az ágyamból, lezuhanyoztam, felöltöztem és indultam is.
Út közben betettem a fülest a fülembe és elővettem a cigim. Tegnap este teleirkáltuk az összeset Aiden-el.

Egész jól festett mindegyik. Kivettem a hulla fáradt szerűséget és meggyújtottam. 

Miért cigizek? 

Sokan kérdezték már, de még magam sem tudom megmondani. 

Rászoktam és az a nagy helyzet, hogy nem megy a leszokás. Na, de mindegy is. 

Ez vagyok én. Akinek nem tetszik, bekaphatja. 

Amire elszívtam a cigit, már a sulihoz is értem. Odabenn lincshangulat alakult ki. Mi baja van mindenkinek?

-Sziasztok!-köszöntem. Mindenki az ajtó felé nézett. Jessy és Bonnie beszélgettek egy túl ismerős sráccal. Közelebb sétáltam és akkor megláttam. 

-Nathan!?-döbbentem le. Odaszaladtam hozzá és megöleltem. 

-Szia Lydia!-mosolygott. Tudtam, hogy ez a mosoly nem túl boldog mosoly. Vajon mi baja van mindenkinek? Most már komolyan.

-Mi bajotok van? Allison hol van?-kérdeztem rá, mert ha jobban belegondolok, már egy ideje nem is beszéltünk, pedig szoktunk. 

-Nem jön suliba egy ideig!-válaszolt Jessy. 

-Miért?-értetlenkedtem. Jó egyébként nem szokásom értetlenkedni, de na.. Ti sem értenétek a helyzetet, ha mindenki titkolózna. 

-A helyzet az Lydia, hogy Allison tegnap este kórházba került! Újra kellett éleszteni..-suttogta Nathan.

-Micsoda? Nektek elment a józan eszetek? Nathan te meg mi a francot keresel itthon?-kiabáltam rájuk.

-Lydia nyugodjál már le!-fordult felém Jessy idegesen.

-Ne mondd meg, hogy mit csináljak! Halljam! Szívatni akartok?-néztem rájuk.

-Lydia figyelj rám! Allison-al együtt voltunk, de szakítottunk és most kórházba került.-magyarázta Nathan a dolgokat.

-Na jó, ezt fel kell fognom..-mentem el tőlük minél messzebb.

Aiden pont akkor lépett oda hozzám.

-Hallottad?-kérdeztem, miután adtam neki egy puszit.

-Allison-t? Igen!-motyogott. 

-Miért nem szóltál nekem? Mindegy is, inkább menjünk órára!-azzal sarkon fordultam és indultam a terembe a matek tanár után. 

Jessy szemszöge

Aggódtam Allison miatt. Aggódtam úgy, ahogy ő pár héttel ezelőtt.
Körülnéztem az osztálytársaimon, mikor Nicol csatlakozott hozzánk.
-Nézd már milyen édesek!-mutatott Vicki-ékre Nicol.

Vicki és a barátja már egy jó ideje együtt voltak. Persze nézeteltérések akadtak, mint minden egészséges kapcsolatban, de ennek ellenére imádták egymást.
-Tényleg, úgy irigylem őket..-suttogtam.
Köztudott, hogy kicsit sem kellemes újra megfojtva éreznem magam, ami végül is Tom felbukkanása miatt van.
-Én is..annyira cukik..Figyeld meg, még pár év és legközelebb már az esküvőjükön figyeljük őket!-ezen mindketten mosolyogtunk.
Nem lepődnék meg, ha pár év múlva igent mondanának a nagy kérdésre.
Beszélgetésünket a telefonom zavarta meg.
A kijelzőn Tom számát láttam meg.
Istenem, mi a francot akarhat?
-Igen?-szóltam bele.
-Szia Jessy! Beszélnünk kellene..-a hangja kissé idegesen csengett.
-Miről?-lepődtem meg.
Nos, tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de meg kell ejtenünk egy kínos beszélgetést, de én a második opciót választottam volna. Inkább utóbb.
-Christopher..-mégis mi a francot jelentsen ez? Meg amúgy is..honnan tud Christopher-ről?
Hát megáll az ember esze.
-Szerintem kedves, az nem tartozik rád..-fojtottam el a hangom, hogy ne érezze rajta a feszültséget.
-Szerintem meg igen és azt hiszem, hogy érdekelni fog, amit mondok..vagyis kösz szépen, hogy megbízol bennem..-azzal rám csapta a telefont.
Összezavarodottam ültem végig 8 kemény és fárasztó órát.
Órák után bementünk Allison-hoz a kórházba.
Adrian, Lydia, Bonnie, Adam, Grayson és Zack is velem tartott.

Zack szemszöge

Valami hülye késztetést éreztem arra, hogy kiderítsem mi folyik ezzel az osztállyal.
Köztudott, hogy nem vagyunk éppen átlagosak.
Mi vagyunk a leghangosabb, legzűrösebb, legmakacsabb, de egyben legmenőbb osztály is.
Nem vagyok egoista, de csak a miénk a legjobb.
Az idő folyamán egyre jobban tudunk együtt működni. Egyre többet segítünk a másiknak.
Legyen az dolgozatnál, magánéletben vagy épp csak egy egyszerű szívességben.

Adrian szemszöge

Fél óra alatt beértünk Allison-hoz.
Még mindig ugyan úgy kómában volt és az orvosok sem tudták megmondani, hogy mikor fog felébredni.
-Most mit csináljunk?-kérdezte Adam.
-Mindjárt megtudjuk!-kacsintottam Jessy-re.
Először döbbenten nézett rám, majd miután leesett neki, hogy mire céloztam fejbe vágott.
-Be. Ne. Merd. Hívni!-tagolta a szavakat.
-Késő.-szólalt meg mögötte Josh.
-Ő meg ki a franc?-szólalt meg egyszerre Lydia és Grayson.
-Josh Henderson vagyok. Ápoló gyakornok vagyok itt a kórházban és Allison-hoz osztottak be.
-Értem..nem kellene itt lenned..-nézett Zack Jessy-re.
-Ja csak ez a kis méregzsák? Amelyik kutya ugat az nem harap.-mosolygott Josh, mire elkapott a röhögés, ahogy mindenki mást is.
-Méregzsák? Adok neked olyan méregzsákot, hogy visszabújsz anyucikádba!-kiabált Jessy.
Ekkor valami olyan történt, amit sosem felejtek el..
Valami, ami valóságos csoda..
Újévi csoda...

2. fejezet 1. rész

Allison szemszöge

Új év! Először is a karácsony brutálisan jól telt, vagyis nem. Annyira nagy rajongással tekintettem Nathan-ra, hogy el is felejtettem mindazt, hogy ő két nap múlva visszautazik Franciaországba. Az este folyamán rájöttem, hogy Adrian a legjobb fiú barátom lett. Nem tudom ezt így elmondani, hogy miként is gondolom ezt, csak valahogy érzem, hogy ez nem pusztán egy sima barátság. Ez olyan legjobb barátság. Persze az első az mindig is Jessy lesz. Na meg Bonnie.
-Jó reggelt, szépségem!-ad egy puszit az arcomra Nathan. Miért nem érzem úgy, hogy tetszett, ahogy szépségemnek szólított? Annyira elcsépeltnek tűnt az egész. Olyan műnek. És akkor tudatosult bennem, hogy próbálkozok az elkerülhetetlennel. Azzal, hogy két nap múlva kilép az életemből és én nem akarom megállítani. Nem akarok tovább így élni. Nem volt helyes az, hogy akkor is féltékeny voltam, amikor tudtam, hogy engem szeret. Mert ENGEM szeretett. Vagyis szeret is. De én nem..vagyis nem tudom. Ez annyira bonyolult. Itt nem csak szavakról van szó, hanem tettekről is. Nem akarok olyan lenni, mint amilyen ő volt. Nem akarok gerinctelen dög lenni.
-Baj van?-néz rám aggodalmasan, amikor felülök mellette a kanapén.
-Nincs..-sóhajtok.
-Tudod Allison, nem kell, hogy mindent elmondj nekem, de nem hazudj a szemembe!-az arckifejezése fájdalmasan összetört. És akkor egy pillanatra elbizonytalanodom. Bátorságot kell vennem magamon és elmondanom, hogy már nem szeretem.
-Nem hazudok!-tiltakoztam. Csak úgy dőlt belőlem a hazugság. De mégsem tudtam igazat mondani.
-Van egy meglepetésem!-tereli a témát.
-Mégpedig?-nyílik nagyra a szemem.
-Visszaköltözöm Angliába!-mosolyog.
Ott, abban a pillanatban nem kapok levegőt. A szám megremeg, ahogy próbálom visszatartani a sírást. A többiek kíváncsian várják a reakciómat. Ahelyett, hogy a nyakába ugranék, a könnyeim megállíthatatlanul potyogni kezdenek.
-Most már tényleg nem értem. Még is mi a francos bajod van?-akad ki. A többiek döbbenten néznek ránk.
Akkor bátorságot veszek és végre kimondom.
-Nem akarom ezt tovább!-bököm ki, de gyorsan a szám elé rántom a kezem, ugyanis Nathan döbbent tekintettel néz rám.
-Ezért költözök vissza? Te tényleg ennyire érzéketlen vagy?
-Mi folyik itt Allison?-sétál oda hozzám Conrad.-Jessy?
Jessy az egyetlen, aki tud erről a dologról.
-Nathan meg kell értened! Nem akartalak megbántani..én csak..-megint elsírtam magam.
-Édes istenem! Hogy lehetsz ennyire önző? Csalódtam benned Allison! És tudod mit? Rám ne számíts többet!-kiabál velem, majd kiviharzik a házból.
Döbbent csend van idebenn, ami egyre kínosabb. Jessy karon ragad és kirángat a nappaliból. Igazán hálás vagyok neki.
Mihelyst a konyhába értünk a sírás megint rám tört. Nem így akartam szakítani vele.
-Allison te soha nem gondoltál bele, hogy a szavaidnak mekkora súlya van?-lépett be Adrian.
-Ne okolj kérlek! Ne nézz így rám Adrian. Kérlek szépen!-sétáltam hozzá közelebb.
-Kérdeztem valamit!-néz keresztül rajtam.
-Adrian igazán nem gondolhatod, hogy ez teljesen az ő hibája!-szól bele Jessy is a dologba.
-Miért nem mondtad?-lép közelebb.
-Mert tudtam, hogy elmondod neki és én még nem álltam készen arra, hogy elmondjam!-kimondtam. Végre!
 Sajnál. Sajnál, mert ennyire szerencsétlen vagyok és hogy csak magammal foglalkozom.
-Sajnálom..-fogja meg a kezem.
-Ne sajnálj! Kérlek, csak ne mondd ezt!-suttogom. Ahelyett, hogy bármit szólna, magához ölel és felkísér a szobájába.
-Aludj jól!-takar be.
-Adrian!
-Igen?
-Köszönöm!-mosolygok, ő pedig visszamosolyog.

Nathan szemszöge

Indítsd el!
Mi történt Allison-al? 1 hete még eljött hozzám Franciaországba, hogy elmondja mennyire sajnálja az Adrian-al történteket. Én pedig hittem neki. Elhittem, hogy szerelmes belém. Vigyáztam rá, megvédtem, szerettem. Ő pedig szakított velem. És ennek mi az oka? Még ő maga se tudja. Visszaköltöztem Angliába azért, hogy vele lehessek és rendesen együtt járhassunk. Hiába tettem mindent. Elhagyott. Gondolkodtam séta közben, majd visszafordultam a házba.
-Haver figyelj...-állított meg az ajtóban Adrian. Elrántottam tőle a kezem.
-Hagyj. Békén. Adrian.-néztem rá idegesen. -Csak azt mondjátok meg, hogy hol van!-kiáltottam.
-Nathan..nem kellene most zavarnod!-állt elém Bonnie, hogy elzárja az utat.
-Ne szólj bele! Mit nem kellene? Ha nem emlékeznél, akkor felvilágosítalak, hogy ő dobott engem!-fújtattam.
-Nathan, kérlek!-szorította meg a vállam Conrad.
-Most én kérlek! Csak mondd meg, hogy hol van!-könyörögtem. A hangom elcsuklott minden egyes kiejtett szó után.
-Az emeleten!-sóhajtott.
-Kösz!-feleltem, majd rohantam az emeletre. Mindössze egy szobába nyitottam csak be, ahol meg is találtam. Aludt. Vagyis álomba sírta magát. Leültem mellé az ágyra. Óvatosan megfogtam a kezét és kicsit megszorítottam. Aztán megpillantottam az éjjeli szekrényen lévő dobozt. Fájdalomcsillapítós dobozt. Azt hiszem, beszedett belőle egy párat. A kurva életbe!
-Jessy! Adrian!-ordítottam.
Megfogtam Allison-t, majd az ölembe emeltem és a légzését figyeltem. NEM lélegzett.
-Mi a...?-szaladt be az ajtón Adrian. Belé fojtottam a szót.
-Hívd a mentőket!-ordítottam.
-Mi történt?-kérdezte és a telefonját kereste.
-Hívd már a mentőket, mert nem lélegzik!-kiabáltam teli torokból. Jessy megmerevedett az ajtóban.
Akkor már nem tudtam meg nem történtté tenni. Először döbbenten nézett Allison-ra, majd a földre rogyott és ordibálni kezdett.
-Nathan, ez mind a te hibád!-nézett rám könnyes szemekkel. Ekkora már mindenki fenn volt az emeleten. Christopher gyorsan az ölébe kapta Jessy-t, de rugdosódva próbált kiszabadulni.
-Nem ő tehet róla Jessy!-suttogta.
-Rohadj meg!-nézett rám.-Te is!-lökte el magától Christopher-t.
-Hagyd! Időre van szüksége!-néztem Christopher-re.
A mentők pillanatokon belül kijöttek és Allison újjáélesztésén dolgoztak.
10 perc múlva a gép, amire rá volt kötve, csipogni kezdett. Örömömben elsírtam magamat.
-Stabilizáltuk az állapotát, de most remélem megértik, hogy be kell vinnünk a kórházba!-nézett rám nyugodtan az egyik mentős.
-Persze, vele mehet valamelyikőnk?-kérdeztem.
-Igen, de csak egy ember!
-Ezt mindenki tudja, hogy ki lesz az!-suttogta Bonnie.-Nath...-mondta volna ki a nevem, de megállítottam.
-Jessica fog menni! Ő és nem én!-hajtottam le a fejem.
-Meglepő, hogy a teljes nevén szólítod!
-Ez a tisztelet Adam!-nézett rá Adrian az említett személyre.

Jessy szemszöge

Indítsd el!
Döbbenten ültem a mentőautóban, a most már lélegző Allison mellett. Hogyan történhetett mindez? Gondoljunk csak bele!
Mi lett volna ha meghal?
Mit csináltam volna?
Bírtam volna azzal a tudattal élni, hogy a legjobb barátnőm meghal és én semmit sem tudok ellene tenni?
És ha nem is csak magamra gondolok..akkor is..
Mi lett volna a barátainkkal?
Mi lett volna Nathan-al? Már így is teljesen össze van törve!
Az a bizonyos "mi lett volna ha"..
Elegem van ezekből az érzésekből. Mikor úgy érzed, hogy minden tökéletes, aztán valami mégis tönkre vágja az életedet, mert tudod, hogy sosem lehetsz igazán boldog.
Le kellene szarnunk végre más véleményét és jól érezni magunkat, de folyton megfutamodunk a valódi érzéseinktől.
Valóban akarjuk ezt?
Szenvedni akarunk?
Az, hogy Allison és Nathan között vége lett annak a bizonyos sírig tartó szerelemnek, az nem jelenti azt, hogy ezért valakinek meg kell halnia.
Gondolkodásaim közepette befordultunk a kórház utcájába, ahol már kezdtem ideges lenni. Ha eddig nyugodt voltam, akkor most kezdek megőrülni. Minden elmosódott körülöttem. Azt hittem, hogy mindjárt elájulok, közbe pedig csak a könnyeim miatt nem láttam semmit.
-Jessica?-érintette meg a karomat egy mentős.
-Tessék? Mondott valamit?-néztem rá.
-Megérkeztünk! Jöjjön!-segített ki a mentőből.
-Köszönöm..-motyogtam. A mentősök kivették barátnőmet az autóból, majd betolták az épületbe.
Követtem őket. Egy számára kijelölt kórterembe tolták, ahogy rákapcsolták a gépekre.
-Benn maradok vele!-jelentettem ki olyan hangnemben, hogy reméltem, hogy senki sem kéri, hogy menjek ki, mert akkor valaki ténylegesen meghalt volna.
Szavak nélkül is megértették, hogy mit akarok. Szó nélkül elhagyták a szobát.
-Allison! A rohadt életbe is már! Miért kell neked mindig ilyen hülyeségeket csinálnod?-ránéztem, majd nyeltem egy nagyot és folytattam.-Először Nathan, aztán Franciaország, most meg ez. Ezek mellett persze ott volt még Adrian is..ráadásul még ezek ellenére sem tudok rád most igazán haragudni, mert szeretlek..Fel kellene kelned most rögtön és a fejemhez vágnod, hogy halkabban veszekedjek már veled, mert nem hallod a saját gondolataidat, amiből egy nap majd könyvet írsz! Bárcsak ordítoznál most velem és elmondanád, hogy nem hagysz itt. Az egy dolog, hogy lélegzel, de nem szólsz hozzám és azon felül, hogy veszel levegőt, nem mutatsz semmi életjelet magadról. Bárcsak tudnék most segíteni neked. Tudod, hogy mindent megtennék érted. Meg is fogok, csak adj időt. Hagyd, hogy jóvátegyem a hülyeségeid.-sírva nevettem.-Hagyd, hogy bebizonyítsam, hogy mennyire fontos vagy.
Monológomat az ajtó nyílása zavarta meg. Egy 18 körüli, fiatal fiú lépett be rajta. Olyan átható tekintettel nézett Allison-ra, hogy egy pillanatra elkapott a rosszullét. Allison majdnem meghalt, ez a hülye kis ápoló szerűség meg éppen perverz gondolatokat szövöget a fejébe.
-Segíthetek?-néztem rá és letöröltem a könnyeim.
-Josh Henderson vagyok. Gyakornok. Allison Mongomery-hez rendeltek be. Nekem kell rá felügyelnem. A kórlap szerint ez az ő szobája.-nézett fel a jegyzetei közül.
-Hát sajnos jó helyen jársz..-feleltem unottan.
-Sajnos?-húzta fel a szemöldökét és értetlen fejet vágott.
-Láttam, hogy néztél rá Allison-ra. Mint aki már le is vetkőztette a tekintetével! Ne feledd! Ő olyan nekem, mint a húgom. Ha egyszer hozzányúlsz, halott vagy. És az én jelenlegi idegállapotomban, tényleg képes lennék eltenni téged láb alól.-vigyorogtam rá gonoszul.
Nyelt egyet mielőtt megszólalt volna.
-Örülök, hogy találkoztunk!-fintorgott.
-Részemről a szerencse! Ennyi akartál?-mutattam az ajtó felé.
-Később jövök!-nézett rá Allison-ra, majd kisétált a szobából.
Már most nem kedvelem ezt a kis pöcsöt.
Kis idő múlva Adrian lépett be az ajtón.
-Hogy van?-kérdezte és leült mellé. A szeme duzzadt volt és vörös. Na ne! Ilyen nincs. Igen, megértem, hogy Allison neki is fontos lett, de ő nem sír csak úgy emberek miatt. Itt valami nem stimmel.
-Egész jól. Mármint a körülményekhez képest. Az állapota stabil és nyugodtan alszik. Már csak egy dolog aggaszt!-forgattam meg a szemem.
-Mégpedig?-emelte rám a tekintetét.
-Josh Henderson!-majdnem elhánytam magam a név kimondása közben.
-Ki?-nevette el magát.-Az ki a franc?
-Az "ápolója"! Vagyis vigyáznia kell Allison-ra. Még nem láttad. Belépett ide és szó szerint, szinte láttam a mocskos gondolatait. Úgy nézett Allison-ra, mint aki már gondolatban vagy háromszor megbaszta volna.-ezen a kijelentésemen elnevette magát.-Nem viccelek!-sértődtem be.
-Valamit félre érthettél! A gyakornokok nem azért vannak itt, hogy molesztálják a betegeket..-ült le Allison mellé.
-De ő azért van itt..-erősködtem.
-Jessy, pihenned kéne!-suttogta.
Lemondóan bólintottam és mielőtt elsétáltam volna, a lelkére kötöttem, hogy meg se próbáljon elmozdulni Allison mellől.
Kisétáltam a fagyos hidegre a kórház melegéből. Valahogy jobban érzetem magam, ahogy arcon csapott a hideg. A kórház parkolójában Josh-t láttam meg éppen cigizni.
Nathan is vele volt. Éppen beszélgettek.
-Nathan?-néztem rá döbbenten.
-Jessy! Ő itt...
-Volt már alkalmam találkozni vele..-fintorodtam el.
-Mi bajod? Vigyáz Allison-ra!
-Igen, mert te már nem teheted! Már nem a tiéd! Vigyél haza, most!-Nathan kapcsolt, majd gyorsan elköszönt Josh-tól és indult a kocsija felé. Követtem. Nem lesz jó vége annak, ha Allison meglátja azt, aki vigyázni fog rá. Ugyanis tuti tetszeni fog neki, amit lát.

Christopher szemszöge

Egész nap Jessy-n gondolkodtam. Szörnyű dolgot tettem vele. Úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy beszéljek bele. Próbáltam hívni, de nem vette fel a telefont. Siettem, hogy hátha hazaért már, ám amikor a házukhoz értem, egy ismeretlen srácot pillantottam meg.
-Helló!-köszöntem.-Christopher vagyok! Jessy itt van?
-Helló!-köszönt vissza.-Tom vagyok. Jessy nincs itthon. Gyere máskor!-nézett rám. Szemében sértettséget véltem felfedezni.
-Tulajdonképpen ki a franc vagy te?-álltam elé.
Válaszolni már nem tudott, mert Adrian kocsija megállt a felhajtón, amiből Jessy szállt ki. Meglepetésemre Nathan integetett oda, majd mikor fordult volna ki, megakadt a szeme a srácon és nagyot fékezett. Letekerte az ablakot és a járda mellett álló Jessy-re nézett.
-Jessy!-kiáltott oda.
-Mi van?-kérdezte.
-Tom!-mutatott felém Nathan.
Jessy pillanatok alatt megpördült a helyén és az említett személyre nézett.
-Édes istenem!-mondta és futott is felénk.
Mikor odaért megállt Tom előtt. A szeméből folytak a könnyek.
Az idő tört része alatt egyik pillanatból a másikba Tom karjai között kötött ki.
-Úgy hiányoztál!-suttogta sírva.
-Te jobban.-szorított az ölelésén a srác.
Megköszörültem a torkom, mire Jessy rám nézett és lesütötte a szemét.
-Szakítanunk kell!-nézett rám.
-Tudod?-döbbentem le.
-Persze!
-Sajnálom, nem akartalak megcsalni!-néztem rá.
Elkerekedett szemekkel bámult rám.
-Mit nem akartál?-kiabált velem.-Baszd meg magad Christopher! Úgy igazán!
Megfogta Tom kezét és besétált a házba. Tönkre vágtam a barátságot is.

Tom szemszöge

Még mindig nehezen tudtam elhinni, hogy itt áll előttem. Az, ahogy a fény ráesett a redőnyt résein, még gyönyörűbbé tette.
-Annyira sokat gondoltam rád! El sem tudod hinni, hogy mennyit. Minden egyes gondolatomat te töltötted ki. Vajon mit csinálsz? Vajon boldog vagy? Vajon gondolsz rám? És még sorolhatnám. Annyira örülök, hogy láthatlak!-szeltem át a kettőnk között lévő távolságot.
-Istenem Tom! Én is gondoltam rád, arra ami kettőnk között volt, hogy mennyire is szerettelek. Sajnálom, ami történt. Tudtam volna rád várni, de nekem szünetre volt szükségem. Most, hogy végre újra itt vagy, szükségem van arra, hogy vigyázz rám, mert Allison kórházba került.-suttogta.
Kellett egy kis idő, mire eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott. Ezek komolyan testvérek vagy csak egyszerűen mindketten kergetik a halált. Jessy miattam került kórházba, amit iszonyatosan bánok, de azt hittem, hogy azok után Allison majd jobban vigyáz és figyel magára.
-Mi történt?-kérdezte.
-Sok mindenről maradtál le! Amint láttad, Nathan visszatért. Ők egy ideig együtt voltak. Azt hittük, hogy örökké együtt lesznek. Annyira boldoggá tették egymást. Aztán egyszer csak megváltozott valami. Történt Allison érzéseivel valami, ami arra késztette, hogy dobnia kell Nathan-t. Aztán egy csomó gyógyszert beszedett, meghalt, majd újra élesztették az orvosok.-hadarta el egy szuszra az egészet.
-Azta!
Közelebb sétáltam hozzá. Tudtam, hogy ő sem fog ellen állni.
Odahajoltam és megcsókoltam. Egy pillanatig vissza is csókolt.

Aztán bekattant nála valami és eltolt magától.

-Nem kezdhetem újra!-suttogta.-Hiányoztál, de nekem idő kell..-nézett rám. A szeme könnyes volt.

-Jessy..baby..-léptem közelebb hozzá. 

-Menj most el! Sok volt ez mára! Holnap beszélünk!

Ránéztem és elmosolyodtam.

-Ne feledd baby, hogy szeretlek! Úgy, ahogy el sem tudod képzelni! És tudod miért akartam megölni magam?-kérdeztem tőle.

Meglepetten fájdalmas tekintettel nézett rám.

-Mert hagytam, hogy elhagyj! Hagytam, hogy elmenj, mikor szükségem volt rád. Mert mondtam már, hogy meghalnék érted. Szeretlek és ezen nem fogsz tudni változtatni!-mosolyogtam rá, majd kiléptem az ajtón.

Életemben egyszer úgy cselekedtem, ahogy a szívem súgta. Nem hallgattam az eszemre, ami talán rossz döntés volt, de nem érdekel. Ő sosem volt rossz döntés. Életem legszebb tévedése volt.