16. rész

A gondolataim kavarogtak. Nem értettem valójában, hogy ez hogy történhetett. Hiszen minden olyan tökéletes volt köztük és ekkor bevillant. Azokban a napokban, amíg Jessy kórházban volt, nem is láttam benn Tom-ot. Egyszer sem keresett minket, hogy érdeklődjön. Ekkora gerinctelen dögöt. 

-Jessy, én most azt hiszem, hogy inkább hazamennék!-néztem rá. 

-Minden oké?-kérdezte. 

-Ezt most komolyan kérdezed? Egész végig hazudott nekem! Egész végig azt hittem, hogy a kórházba kerülésed egy egyszerű baleset, de basszus ez kurvára nem az! Mégis hogy kellene éreznem magam? Legyek boldog és tegyek úgy, mintha nem történt volna semmi? Sajnálom, de ezt sosem bocsájtom meg neki!-indultam volna el, de megállított.

-Megértelek!-ölelt meg.

-Őszintén, te mit tennél a helyemben? A nyakába ugranál, hogy basszus de jó, hogy elmondtad? Vagy pedig minden vágyad, hogy meg tudd fojtani?-néztem rá.

-Azt hiszem, hogy a második.-felelte.

Anélkül, hogy elköszöntem volna Christian-tól, elindultam haza. Vagy bármerre csak el innen. Út közben összetalálkoztam pár régi osztálytársammal, váltottunk pár szót és sétáltam tovább.

Valahogy nem éreztem magam valami szuperül. És nem csak Tom miatt. Egyedüllétre volt szükségem és mégis úgy éreztem, hogy rengeteg ember van körülöttem és megfojt a közelségük.
Már vagy egy órája sétálgattam, amikor Christian megjelent mellettem.
-Hát te?-néztem rá csodálkozva.
-Gyere velem!-fogta meg a kezem.
-Hova?-lepődtem meg.
-Hozzám!-mosolygott és húzott maga után. Valahogy akartam ezt.
-Te hülye vagy!-röhögtem és futottam utána.
-Attól, hogy kedvellek, attól már hülye vagyok?-állt meg velem szemben. Belebotlottam a mellkasába. Lassan felnéztem rá és megakadt a levegő a torkomon. Nem tudtam válaszolni. Sőt..nem tudtam semmit sem tenni.
-Kedvelsz?-tátottam el a szám.
-Ha nem kedvelnélek, akkor kurvára nem lennék most itt! Te vagy kettőnk közül a hülye. De az én hülyém!-adott egy puszit az arcomra, majd tovább húzott.
Még mindig nem tudtam felfogni, amiket mondott.
Kb. 15 perc alatt elértünk a házáig. Gyönyörű volt.
Képzelj el egy óriási házat, aminek az előterében egy nagy szökőkút található, ami egy angyalt formáz. Ha tovább sétálunk hosszú lépcsősor terül elénk, amin végig ilyen sötétkék szőnyeg van leterítve. Amikor belépünk a házba rögtön egy hatalmas nappaliba érkezünk, ahol gyönyörű képek vannak kiakasztva. Balra elérsz a konyhába, ami kis túlzás nélkül is elképesztő. Jobbra van egy fürdő és egy vendégszoba. Az emeleten van Christian szobája, két hálószoba, egy vendéglő és két fürdő. Hát esküszöm, hogy mindjárt lehidalok. Ez a ház szuper. Visszamentünk Christian szobájába, miután végigvezetett a házban. A szobája már magába óriási volt. Volt ott x-box, plazma tv, külön fürdő, hatalmas franciaágy, két babzsákfotel, egy ruhásszekrény, egy éjjeli szekrény, egy íróasztal. Egyszóval nagyon király. Ledobtam a táskámat és belehuppantam az egyik babzsák fotelbe. Levettem a kabátomat és elhelyezkedtem. A lábamat törökülésbe húztam és ránéztem Christian-ra. Odasétált hozzám és letérdelt elém. Megfogta a kezem és magára rántott. Átestem rajta, szó szerint. A kezem a feje mellett támasztottam meg felette térdeltem. Keze a fenekemre csúszott és a csípőjére ültetett.
-Te tényleg megbolondultál..-nyomtam mindkét kezét a feje mellé. Lassan lehajoltam hozzá és a nyakát kezdtem el csókolgatni. Számmal összeszorítottam a bőrt és finoman meghúztam.
-A kurva életbe is, elég volt!-kapta el a kezem és fordított a helyzetünkön.
Halkan kuncogtam, ahogy nem tudott bemászni a lábam közé, mert összeszorítottam. Egy apró mozdulattal szétnyitotta és közé mászott. Kezem a fejem mellé szorította, éppen úgy, ahogy az előbb én. Szintén a nyakamhoz hajolt és végignyalta. A hideg kirázott és azt hittem, hogy mindjárt meghalok. Apró puszikat hagyott a nedves bőrömön és finoman megszívta.
-Anyám! Fejezd be!-kezdtem el mocorogni alatta.
-Szépen kérd!-húzta meg a nyakamon a bőrt.
-A francokat!-nevettem.-Fejezed be!
Ahelyett, hogy befejezte volna, elkezdett egyre lejjebb csókolgatni. A kulcscsontomra adott apró puszikat és harapdálta is a bőröm.
-Basszus, könyörgöm! Hagyd abba! Kérlek szépen!-suttogtam.
Felemelte a fejét, rám nézett és megcsókolt. A pillangók a gyomromban totálisan felébredtek. Azt hittem, hogy mindjárt meg fogok halni. És mint minden jó, ez is véget ér egyszer. Na hát ennek az édesanyja vetett véget.

Jessy szemszöge

"Nem az az erős, aki nem aludt el még sírva,

hanem ki könnyes szemekkel a nehéz napokat kibírja. 

Nem az az erős, aki még egyszer sem bukott el,

hanem ki ezredjére is feláll, s tudja, küzdenie kell. 

Nem az az erős, ki még nem kapott pofont sem,

hanem ki még az ütések ellenére is boldogul az életben.

Eleshetünk százszor, de mindig kell találni kiutat,

még akkor is ha az élet nehéz és rögös utakat mutat. 

Nem az az erős, aki mindig bátor és nincs benne félelem,

hanem ki az mondja minden rossz ellenére:

BOLDOG LESZ AZ ÉLETEM!

Lassan sétáltam hazafelé. Ami ma történt az egyszerűen felfoghatatlan. Tom hogy a francba lehetett ennyire hülye? Olyan szinte megbántotta az én kis "húgomat." Még most sem tudom elhinni, hogy erre hogy volt képes. Gondoltam, hogy elmegyek hozzá. El is indultam, ám fogalmam sem volt, hogy mit is kellene majd mondanom neki.
Gondolataim közepette megérkeztem a nagy, sárga kapus ház elé, ahol az a srác lakott, akit nagyon szerettem. Valami mégis megváltozott.
Besétáltam a kapun és bekopogtam. Kis idő múlva kinyitotta az ajtót.
-Beszélnünk kell!-kezdtem bele.
-A számból vetted ki a szót..-mondta szomorúan és arrébb állt, hogy be tudjak menni.
Nem értettem, hogy miért is van rossz kedve és miért akar velem beszélni.
-Ülj le!-mutatott az ágyára és kis idő múlva ő is leült.
-Mi a baj?-kérdeztem idegesen.
-Elmegyek Jessy...-hajtotta le a fejét.
-Mi? Hova?-akadtam ki és felálltam az ágyról.
-Svédországba!-felelte.
A lélegzetem is elállt. Mi a fasznak megy Svédországba? Mindenkit külföld vonz?
-Minek?
-Tudod, hogy verseny szinten űzöm a box-ot. Na hát lesz egy meccs és kivisznek minket gyakorolni 1 hónapra. Azt hiszem, hogy szakítanunk kéne.
-Nem maradhatsz itt? Persze megértem és tényleg kellene egy kis idő, szóval a szakítás az elég jó ötlet! De mégis furcsa azért..-ültem le mellé.
-Akkor ennyi?-kérdezte.
-Nem muszáj örökre vége lennie a dolognak, de nekem amúgy is kell a szünet..sajnálom..barátok azért lehetünk..-indultam el a szobájából, hogy hazamenjek.

Fogtam magam és elsétáltam. Az elején elég nehéznek bizonyult, de ahogy jött ez a külföldi meccs, lesz időm átgondolni a dolgokat. Kell egy kis idő. 

Tom szemszöge

El sem hiszem, hogy Jessy már a sportmeccsem előtt is szakítani akart velem. Nem tudom elképzelni, hogy ez mind Allison miatt lenne. Itt valami más van a dologban. Attól tartok, hogy egy fiú. 

Túl nehéz valakit szeretni. hagyod, hogy átmásszon a magad köré épített falakon, meglássa az apró hegeket a szíveden, miközben rettegsz attól, hogy megbánt. Ha egyszer megnyílsz valakinek, csak remélheted, hogy észre fogja venni, hogy milyen értékes vagy! 

Egy nap, amikor már nem leszek melletted, hiányozni fogok neked. Hidd el, hiányozni fog minden, amit eldobtál magadtól. Hiányozni fog a mosolyom, amikor minden ok nélkül őszintén rád mosolyogtam. Hiányozni fog a nevetésem és a közös nevetéseink. A viccelődéseink, mert ne tagadd, de volt idő mikor te is jól érezted magad velem. Hiányozni fog az aggódásom, hogy bármi ostobaságot tettél, én aggódó tekintettel figyeltelek. Hiányozni fog az érintésem, a szavaim, a tekintetem. De még az is hiányozni fog, hogy idegesítselek. Egy nap majd rájössz. 

Nathan szemszöge

Párizs csodálatos. Eszméletlen szép házat vett anyukám és az egész város elképesztő. Azt hittem, hogyha majd elköltözünk, akkor végre normális életet tudok kezdeni, de ez kurvára nem így alakult. A helyzet az, hogy hiányoznak az elhagyott barátaim. Itt senkit sem ismerek és ez eléggé bosszantó. Úgy éreztem, mikor otthagytam a barátaimat, hogy majd miden sokkal könnyebb lesz. Kurvára nem ez történt. Minden sokkal nehezebb. Allison sincs itt, hogy folyton kioktasson, ha valami iszonyatosan nagy hülyeséget csinálok. 

Úgy döntöttem, hogy elmegyek és felfedezem a várost, hátha van is értelme a napjaimnak. Az Eiffel toronyhoz terveztem elsétálni, hiszen nem is olyan messze lakunk tőle. És akkor megláttam este Párizst. A lélegzetem is elállt. Azt hittem, hogy mindjárt elájulok. Gyönyörű volt. Az egész város ki volt világítva és valami csodálatos volt. Aztán eszembe jutott Ő. Az, hogy mennyire szeretné és mennyire csodálná ezt a várost, hiszen mindig is ide akart eljutni. Talán hiba volt elhagynom, de nem tehettem mást. Nem mondhattam neki el az igazat. Nem mondhattam meg, hogy egyedül jöttem Franciaországba és azt sem, hogy anyáék otthon maradtak. Nem mondhattam el semmit, mert azzal mindent tönkretettem volna.

Lydia szemszöge

Az esti randimra készültem. Úgy izgultam, mint még soha. Gyorsan elszívtam egy szál cigit, majd leültem a nappaliba és vártam. Vártam, hogy megérkezzen életem nagy lehetősége. Megérkezzen az, akit mindennél jobban szeretek. Aztán végre csöngettek. Gyorsan szaladtam ajtót nyitni és mikor megláttam, elállt a lélegzetem. Csak vacsorázni mentünk, de kék ing volt rajta, egy sötét farmer és egy fekete kabát, a kezében pedig egy csokor vörös rózsa. Nagy mosollyal az arcán nézett végig rajtam. Nem volt rajtam semmi extra, csak egy egyszerű halvány lila felső és egy magasított szarú nadrág, a kedvenc bakancsommal és a világosbarna kabátommal. Egy szerűen öltöztem és mégis tetszettem neki.
-Szia!-csókolt meg.
-Szia!- csókoltam vissza, majd elszaladtam a táskámért és el is indultunk. Odakinn hűvös szél fújt és azt hittem, hogy mindjárt össze fog fagyni a kezünk, amivel még csak véletlenül sem engedtük el a másikat. Azt hittem, hogy majd valami eldugott kis olcsó étterembe megyünk, ám óriásit tévedtem. Egy misslen csillagos étterembe hozott, ahol a kiszolgálás, a hely hangulata és az ételek is csodálatosak voltak. Mellesleg a legdrágább étterem, amit eddig ismertem.
-Ezt te sem gondolod komolyan?-bámultam rá fülig érő mosollyal.
-Tökéletes lánynak, tökéletes este!-puszilta meg az arcom, majd intett az eligazító fiúnak, hogy kísérjen minket az asztalunkhoz.
-Csodálatos ez a hely!-néztem körbe. Szinte minden asztal foglalt volt. Kristálycsillárok lógtak le a mennyezetről. Vörös színben pompázott az egész étkező. A kukták és felszolgálók sürögtek-forogtak az asztalok között a finom kajákkal.
-Tudod, hogy a legjobbat szeretném neked!-szorította meg a kezem.
-Szeretlek Aaron!-hajoltam át az asztalon és csókoltam meg.
-Én is szeretlek, Lydia!-mosolygott rám.

Allison szemszöge

Lehet, hogy az ember mindenben túl elhamarkodott döntéseket hoz. Kíváncsi voltam, hogy mi van most Nathan-al. Vajon hiányzom neki? Gondol rám? Vagy már túllépett és elfelejtett? Ezek körül a gondolatok körül kattogott az agyam, amikor megjelent az ablakom alatt Jessy. Akkorát ugrottam ijedtemben, hogy seggel leestem az ágyról. Az ajtóhoz szaladtam és kinyitottam.
-Te meg mi a jó francot csinálsz odakinn?-akadtam ki.
-Adrian-nal buli lesz és meghívtak minket. Menjünk légyszíves!-ugrott fel az ágyamra.
-Most? Vagy mikor?-lepődtem meg.
-Persze, hogy most! Kapkodd magad és öltözz fel, aztán pedig indulás bulizni egy jót.-dobott fejbe a kedvenc minion-os párnámmal.
-Fél óra és kész vagyok! Addig foglald el magad!-mutattam neki az asztalomon heverő jegyzetekre és könyvekre.-Olvass vagy nézz tv-t! Sietek!-futottam be a fürdőbe zuhanyozni.
Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy ez lesz életünk legdurvább estéje.

15. rész

Suli után bementünk a fizika előadóba, ahol a büntinket kellett letöltenünk. Ülni kellett és hallgatni a politikáról szóló legfrissebb híreket. A halál is jobb lett volna ennél. Boldogít a tudat, hogy a suli előtt vár Christian és Tom. 

-Baj van?-kérdeztem Jessy-től, aki folyton a telefonja kijelzőjét bámulta.

-Nem ír, nem hív és még csak fel sem veszi azt a kurva telefont! Most mégis mi a francot kellene tennem?-idegeskedik.

-Hallod, nyugi már! Biztos, hogy valami dolga van és nem ér rá, de megígérte, hogy itt lesz és akkor jön is!-próbáltam nyugtatni sikertelenül. Tiszta szomorú volt.

-Nem tudod, hogy milyen érzés ez..-suttogta.

-Sajnos pontosan tudom, hogy milyen érzés. Tudod, hogy mi történt Nathan-el. Napokig vártam, hogy írjon, de semmi. A különbség a kettő között csak az, hogy ti együtt is vagytok!-mosolyogtam rá. 

-Sokszor már nem úgy érzem. Most kaptam vissza, de talán újra elveszíthetem..-szomorodott el még jobban. 

-Fejezd be! Szereted?-álltam fel a tanár nagy meglepetésére.

-Igen, szeretem!-felelte röhögve.

-Akkor indulás! Mondd el neki, hogy mennyire fontos, mielőtt még túl késő lenne!-nyitottam ki előtte az ajtót. Felugrott a helyéről és kiszaladtunk a suliból. Basszus, most hagytuk ott a büntit. Nem érdekel. Ez fontosabb. Mikor kiértünk ott állt Christian a suli előtt és engem várt. Jessy gyorsan megölelt és rohant is Tom-hoz. Megálltam a lépcső tetején és mosolyogva néztem a felém közeledő srácra. Kezem végighúztam a hajamon, majd lassan leléptem az első lépcsőfokra. Gyorsított a léptein és pár pillanat múlva már testközelben volt. Kezét derekamra vezetve közel húzott magához. 

-Hiányoztál..-suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. 

-Te is nekem..-szorítottam meg az ingét. 

Indítsd el!

Elengedtem, majd gyorsan futni kezdtem előle. Sajnos gyorsabb volt és a lépcső korlátjánál utolért. Csípőjével nekiszorított, ezért még a levegő is kiszaladt a tüdőmből.
-Hülye!-fogtam meg a karját.
-Imádom, mikor ilyen vagy..-suttogta és ha lehet, még jobban nekiszorított annak a szarnak, ami már kezdte nyomni a derekam.
-Nem kapok levegőt!-nevettem.
-Hát mindjárt nem fogsz!-mondta, majd egyre közelebb hajolt a számhoz. Annyira vágytam a csókjára. Annyira akartam őt. És megtette. Megcsókolt. Annyira lassú és gyengéd volt, hogy kapaszkodnom kellett, hogy össze ne essek.

-Nem tudod, hogy mennyire meg akartalak csókolni!-adott még egy laza puszit. 

-Tudom, hogy meg akartál! Én is téged!-mosolyogtam.

Tom szemszöge

Épp a sulihoz indultam, hogy Jessy elé menjek, amikor egyenesen nekem szaladt valaki. Majdnem fellökött. Felnéztem rá és akkor megláttam. Az arca ki volt pirulva és tiszta könny volt a szeme. Sírva a nyakamba ugrott.
-Kicsim, mi a baj?-szorítottam magamhoz.
Indítsd el!
-Szeretlek!-suttogta a fülembe.
-Én is téged, de elárulnád végre, hogy mi a baj?-emeltem fel a fejét.
-Csak rossz érzésem volt. Azt hittem, hogy már nem szeretsz. Nem vetted fel a telefonodat, nem írtál, nem hívtál. Azt hittem, hogy majd szakítani akarsz velem..-folyt le egy újabb könnycsepp az arcán.
-Vedd már észre végre, hogy őrülten szerelmes vagyok beléd! Sosem szerettem még senkit sem ennyire!-mosolyogtam, majd lassan és szenvedélyesen megcsókoltam.

-Tényleg szeretsz?-csodálkozott.

-Mindennél jobban kis hülyém!♥-adtam neki egy gyors puszit, majd kézen fogtam és gondoltam elviszem sétálni. 

Már egy fél órája sétálgathattunk, amikor megtörte a csendet.

-Végül is, hova megyünk?-kérdezte nevetve.

Egy pillanatra megálltam és elröhögtem magam. Fogalmam sem volt, hogy hova viszem. Csak jó volt vele.

-Majd meglátod!-kacsintottam, bár még magam sem tudtam, hogy mit is fog meglátni. 

-Hát jó!-szorította meg a kezem.

-Kérdezhetek valamit? Őszintén ez nem ide tartozik, de továbbra sem tudok semmit!-érdeklődtem.

-Persze, kérdezz csak!

-Mi volt Allison és Nathan között? Ezt azért kérdezem, mert majd mondani szeretnék utána valamit!-bátorkodtam feltenni kérdésemet.

-Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy szerették egymást, de sosem volt köztük semmi komoly. Allison rengeteget szenvedett Nathan miatt és ezt valószínűleg sosem bocsájtom meg annak a baromnak. Ám valamilyen szinten még mindig is fontos Allison-nak, hiába van ott Christian. Miért voltál erre kíváncsi?-hadarta el.

-Tudod, Nathan mindig őszinte volt vele?-kérdeztem.

-Hát igyekezett mindig is az lenni..de még ha nem is volt az, akkor is megtudta Allison mindig az igazságot!-mosolygott.

-Pont ezt akartam hallani!-feleltem. 

-Miért?-csodálkozott.

-Azért, mert elhatároztam valamit, amiben nem változtathatod meg a döntésemet!

-Rendben, de mi az?-kíváncsiskodott.

-El fogom neki mondani, hogy miattam kerültél kórházba! El fogok neki mindent mondani, hiszen joga van tudni, hogy mi történt a barátnőjével...-sóhajtottam.

-Ezt te sem gondolod komolyan...sosem fog megbocsájtani!-állt meg hirtelen. 

-Akkor is el kell neki mondanom..bántottalak és ez nekem fáj a legjobban! Legalább ha kioktat-és tudom ám, hogy milyen nagy szája van-akkor végre észhez térek és képes leszek tovább lépni ezen. Nem fogom emészteni magam emiatt.-válaszoltam.

-Nem fog megbocsájtani értsd már meg!!-kiabált. 

-Így lesz a helyes..hidd el!-nyugtattam, de láttam rajta, hogy totálisan kiakadt az ötletem végett. 

Megöleltem, megpusziltam, de még mindig ideges volt. 

-Nem mondhatod el neki!-kiáltotta. 

-Muszáj lesz kicsim! Ő is a barátom!

-Miután ezt bevallottad, már nem lesz a barátod!-hajtotta le a fejét.

-Tudod, legalább őszinte voltam..-suttogtam.

Ahelyett, hogy megnyugodott volna, elindult vissza a suli felé. 

-Most hova mész?-futottam utána. 

-Allison-hoz! Elmagyarázom neki..MINDENT!-nézett a szemembe. 

Halkan sétáltam mellette és bíztam benne, hogy Allison képes lesz majd megbocsájtani nekem. Egyszer visszakapom a barátot, akit most elveszítek. 

Kis idő múlva visszaértünk a sulihoz, ahol Christian és Allison a padon ülve beszélgettek. Lassan odasétáltunk hozzájuk.

-Hát ti?-ugrott fel Allison.

-Beszélnünk kell!-néztem rá.

-Jaj, valami baj van?-kérdezte.

-Hát attól függ, hogy mit is nevezünk bajnak!-hajtottam le a fejem.-Emlékszel, amikor Nathan-el bent jártatok Jessy-nél a kórházban? Rögtön az első nap?-kérdeztem.

-Igen, de te erről honnan tudsz?-csodálkozott.

-Nathan elmesélte, hogy mennyire sírtál és haza kellett vinnie! Na hát nekem be kell vallanom valamit!-kezdtem bele.

-Hallgatlak!

-Miattam került kórházba Jessy!-suttogtam.

-Ezt most nem hallottam jól, megismételnéd?-akadt ki. 

-Miattam került kórházba!-ismételtem meg. 

Láttam Allison-on, hogy mindjárt akkora pofont kapok tőle, hogy elszállok a holdig. Ám nem csinált semmit, csak állt előttem. Kis idő múlva elsírta magát.

-Dögölj meg Tom! Komolyan mondom, hogy nálad nagyobb rohadékot sosem ismertem..Még van képed ezután szerelmet vallani neki? Rohadj meg! De tényleg!-sikoltozott velem, mire Christian lefogta, magához húzta és megölelte. Jessy gyorsan odarohant hozzá és átvette az ölelést. Pár percig így álltak, majd egyszer csak Allison rám nézett és Jessy fülébe súgott valamit.

-Meg foglak fojtani!-kiabált velem. 

Már épp szaladt volna hozzám, ha Christian nem kapja el a derekát.

-A rohadt életbe is, most azonnal engedj el! Meg fogom fojtani! Christian!-ordítozott. Teljesen magán kívül volt. Fogtam magam és elmentem. Nem maradhattam tovább, hiszen már így is elég szarul éreztem magam. Azt hiszem, hogy elvesztettem egy barátot. Talán örökre. És ha őt megbántottam, akkor megbántottam Jessy-t is. 

14. rész

Reggel iszonyatos fejfájással ébredtem. Azt sem tudtam, hogy mit keresek már megint a földön. Ráadásul egy ideig az sem esett le, hogy mellettem a földön ott feküdt Christian. Ezért lényegében rajta ébredtem. Halkan kimásztam mellőle, majd elővettem a laptopom és felnéztem facebook-ra. 9 értesítés fogadott.
Jessy: Hallod,nem fogod elhinni, hogy mi történt velem!☺ Lefeküdtünk Tom-al!♥
Lydia: Kellene egy kis segítség! Aiden randira hívott..♥
Ryan: Hazaértél? Minden oké?
Bonnie: Most legyél őszinte! Jók vagyunk mi együtt Noah-val?
Aiden: Miket szeret Lydia? Fontos lenne..
Noah: Szerinted igazán szeret még?
Tom: A barátnőd a világ legjobb nője!☺☺
Nathan: Köszönöm, hogy voltál nekem♥
Suzie: Nem mondod komolyan, hogy végre eltakarodott Nathan? :D
Na most erre mit mondjak? Mindegyik korán reggel ilyen aktív. Menjünk sorba.
Jessy: Azta! Gratulálok! Örülök nektek♥♥
Lydia: Rendben, suliban megbeszéljük! Gratulálok☺
Ryan: Kérlek, hogy ne aggód túl..minden rendben♥
Bonnie: Drága, ti mindig is összeillettetek♥ ne idegeskedj!
Aiden: Beszéljünk suliba☺
Noah: Persze, hogy szeret :)
Tom: Tudom ;) örülök és gratulálok☺
Nathan: Barátként mindig is leszek♥
Suzie: Na tesó, igaz a hír :) megszabadultál tőle☺
Miután visszaírtam mindenkinek, gyorsan leléptem facebook-ról és készítettem két bögre forró teát és palacsintát. Reggelinek azt hiszem, hogy pont tökéletes. Besiettem a szobámba, ami nagy meglepetésemre üres volt. Körülnéztem, de Christian-t nem találtam sehol. Lassan megfordultam és telibe nekiütköztem. Sikítva estem seggre. Ahelyett, hogy kiabálni kezdtem volna vele azért, mert a szívbajt hozta rám, ráadásul még nevetett is, hátradőltem a földön és a lélegzetem próbáltam szabályozni.
-Bocsánat!-röhögött.
Nem szóltam semmit. Még csak rá sem néztem.
-Hallod, tényleg sajnálom!-hagyta abba a röhögést. Lehajolt hozzám és segített volna felkelni, de kezénél fogva lerántottam. Ennek hatására átesett rajtam. Most én kezdtem el a röhögést. A bosszú még csak ezután következett. Átfordítottam a hátára és a derekára ültem. Nem sokáig élvezhettem a győzelmemet, ugyanis egy könnyű mozdulat kellett és már ő volt felettem.
-Na kislány!-mosolygott, miközben kezem a fejem mellé szorította.
-Eressz el!-nevettem.
-Szeretnéd, baby!-kacsintott. Ahelyett, hogy leszállt volna rólam, a nyakamhoz hajolt. A lehelete csiklandozta a nyakam és egy furcsa remegés futott végig a testemen.
-Annyira édes vagy ilyenkor!-suttogta a fülembe, engem pedig elkapott a gyomorgörcs. Azt hittem, hogy mindjárt megőrülök, ha nem csinál végre valamit. Ám nem olyan srácnak tűnt, aki nem szereti kínozni a lányokat. Persze jó értelemben. Ahelyett, hogy megérintett volna, leszállt rólam és kisétált a szobából.
-Nem jössz?-nézett vissza. Én még mindig ugyanabba a helyzetben feküdtem, pedig már nem is ült rajtam.
-Cseszd meg!-kiáltottam nevetve.
-Téged? Most?-akadt fel a szemöldöke, de tudtam, hogy direkt játszik.-Csak egy szavadba kerül..-röhögött.
-Magad!-mutattam be neki.
-Látni is szeretnéd?-kérdezte.
-Ki nem hagynám..-mosolyogtam.
-Csak akkor teszem, ha segítesz!-harapta be az alsó ajkát. Szeretem felizgatni az efféle szócsatákkal a fiúkat.
-Hogyan kellene segítenem?-sétáltam felé.
-Ne csináld ezt!-nyomott a falnak.-Bassza meg!-hajolt közelebb. Nem csókolt meg, nem tett semmit, csak nézett rám. A szeme elsötétült a vágytól.
-Sajnálom!-mosolyogtam.
-Ne sajnáld! Kibaszottul fel tudtál izgatni!-suttogta a fülembe.-Ezt most abbahagynám..-engedte el a kezem. Egy diadalittas mosoly jelent meg az arcomon. Megőrjít ez a srác, de ami még jobb, hogy én is őt. Elindultam a konyhába, ahova követett. Felugrottam a konyhapultra és néztem rá.
-A kurva életbe is, már megint kezded!-próbált nem felém nézni.
-Mégis mit?-néztem rá értetlenül.-Nem csináltam semmit!
-Ne tedd ezt velem..-könyörgött.
Odasétált hozzám és a lábam közé állt.
-Sajnálom..-simítottam végig a karján. Pólójánál fogva egy ölelésre húztam magamhoz.
Szorosan átkarolta a derekam és teljesen magához préselt. Éreztem, hogy kurvára fel volt izgulva, de mivel semmi közünk sincs egymáshoz, ezért nem tettem ez érdekében semmit.
-Tényleg sajnálom..-mosolyogtam rá.
-Máskor ne csináld ezt, csak akkor, hogyha nem félted a szüzességed..-kacsintott.
-Hogy mi? Te ezt honnan tudod?-tátottam el a szám.
-Tudom, hogy mit váltok ki belőled!-simított végig a derekamon.
-Azt hiszem, hogy inkább kajálnunk kéne!-néztem rá.
-Én is azt hiszem!-mosolygott.
Megreggeliztünk, elmosogattam, összetakarítottam és indultam a suliba. Ma nincs első két óránk, ezért könnyű volt beérni. Christian út közben elvált tőlem. Ő ment a kórházba, én a suliba.
Mikor beértem Jessy rögtön le is támadott.

Jessy szemszöge

Életem legcsodálatosabb éjszakája volt a tegnapi. Szavakba nem lehet összefoglalni, hogy mit éreztem. Ha eddig nem hittem el, hogy a szex kurva jó, akkor most már bizonyítékom is van rá.
-Allison! Végre! Mi tartott ilyen sokáig?-támadtam le a suliba belépő barátnőm.
-Nem volt kedvem bejönni hamarabb, mert Christian még nálunk volt!-válaszolt közömbösen. Hogy tudja ezt közömbösen elmondani? Hát esküszöm végem van!
-Hogy mi van?-szaladt fel a szemöldököm. Na jó, ez hülyeség, mert nem tud szaladni.-Hogy érted, hogy MÉG?
-Ott aludt!-húzta mosolyra a száját.-De most nem nekem kéne mesélnem basszus!-teremtett le.
-Ácsi! Neked is mesélned kell, de rendben, akkor elkezdem én!-nevettem el magam.-Iszonyatosan jó estém volt. Hát esküszöm neked, hogy nem is olyan vészes az első alkalom.-hadartam el.
-Gratulálok! Örülök, hogy minden oké! De gumit azért használtatok, nem?-nézett rám kérdőn.
-Persze, méghozzá csokis ízesítésűt!-ezen mindketten elröhögtük magunk.
-Te bekaptad?-csodálkozott.
-Dehogyis! Csak ha már csináljuk, akkor legyen stílusos. Amúgy nem volt neki másfajta otthon!-röhögtem.
Miután ezt a témát kitárgyaltuk, Allison-t megrohamozták a srácok.

Aiden szemszöge

Szóval mivel rossz fiús hírem van a suliba, ezért azt hinnétek, hogy sosem jutna az eszembe randira hívni egy lányt. Tévedés. Randira hívtam tegnap Lydia-t, de fogalmam sincs, hogy mit is kell ilyenkor csinálni. Nem maradt más választásom, beszélnem kellett Allison-nal.
-Beszélnünk kell!-rohantam oda hozzá és elrángattam Jessy-től, aki kérdőn nézett ránk.
-Mondd!-sóhajtott.
-Mit szeret Lydia? Hova vigyem? Mit csináljunk? Megdughatom az első randin?-hadartam el mindent. Egyébként az utolsóra csak kíváncsi voltam, de egyébként poénnak szántam.
-Először is Lydia szereti, ha aranyosan bánnak vele az emberek, de ne legyenek tipikus nyáladzó pincsik, akik mindenféle elcsépelt szerelmes ódákat mondanak neki. Vidd el mondjuk vacsorázni, aztán pedig horrorfilmre egy moziba, vagy ha nem akarsz pénzt költeni a mozira, akkor akár otthon is. A film legyen jó ijesztő, hogy közben hozzád tudjon bújni. Kurvára eszedbe se jusson az első randin megfektetni! Az felejtős. Hát kb ennyi.-csak úgy pergett Allison nyelve.
-Hát köszönöm..asszem!-mondtam, majd intettem és elindultam épp akkor érkező barátnőm felé.

Bonnie szemszöge

Bemesélhetem magamnak, hogy még mindig ugyanúgy szeretem Noah-t, de akkor hazudnék. Pár napja már máshoz kezdtem kicsit közelebb kerülni. Mindig néz suliba, mosolyog és valahogy teljesen beleszerettem. De én nem tudom, hogy mit is kellene tennem, hiszen ha most elveszítem, akkor valahogy mégis össze fogok törni. Tanácstalan vagyok.

-Szia!-érintette meg valaki a vállam. Megpördültem és akkor találkozott a tekintetünk. Azt hiszem, hogy meghaltam egy kicsit. 

-Hali!-köszöntem vissza.

-Van kedved csatlakozni hozzánk délután?-kérdezte és le sem vette a tekintetét a számról. 

-Hát nem is tudom..nem is ismerlek úgy igazán!-bizonytalanodtam el.

-Engem mindenki ismer..TE pedig meg fogsz..és hidd el, hogy tetszeni fog!-suttogta a fülembe. A hideg végig szaladt a hátamon és azt hittem, hogy mindjárt össze fogok esni. 

-Várj meg!-nyögtem ki nagy nehezen. Egy hatalmas mosoly terült el az arcán. Beletúrt a hajába, majd intett és tovább sétált. Most néztem meg igazán. A stílusa kibaszott jó. A szőke haja olyan szexi. A kék szemei pedig teljesen elvarázsolnak. Nem lehetek szerelmes, hiszen még mindig barátom van. Én hülye pedig belementem a délutánba is. Jézusom. Valószínűleg ha ezt a csajok megtudják, ki fognak akadni. Na, de nem muszáj nekem ezt elmondani. Ez az! Még nem mondom el, csak ha már én biztos leszek a dolgomban. 

Allison szemszöge

Siettem órára, amilyen gyorsan csak tudtam. Fogalmam sem volt, hogy hova a francba is tűnt el Jessy és Bonnie. Mondjuk az eléggé kezd furcsa lenni, hogy Noah és Bonnie mostanában nem igazán vannak együtt. Nem tudom, hogy mi lehet velük. 

-Allison!-kiáltott utánam valaki. Mikor megláttam, hogy ki az, a szívem kihagyott egy ütemet. Christian állt ott a terem előtt, ahova épp bemenni készültem.

-Hát te?-sétáltam oda lassan hozzá. 

-Látni szerettelek volna..-jött ő is közelebb. Keze zsebre volt dugva. Annyira szexi volt.

-Itt suliban? Már órám van!-nevettem. 

-Nem érdekel..-jött oda és szorított magához. Kezem a hajába vezettem és játszottam vele. Fejem a mellkasához nyomtam és hallgattam a szívverését. Ez egy olyan pillanat volt, amit nem akartam, hogy véget érjen. 

-Hagyd abba!-nevetve nyomott a falnak. Derekam leszorította a kezével, hogy ne tudjak mozogni. Lassan közel hajolt a nyakamhoz és hozzányomta a száját. 

-Most azt hiszem, hogy én kínozlak téged!-fújt meleg levegőt a nyakamra. 

-Mennem kell órára!-nevettem. 

Nem akart elengedni. Kezem a falhoz szorította. Már azon volt, hogy megcsókoljon, amikor megjelent Jessy.

-Allison! Órán kéne lenned!-röhögött azon, hogy totál elvörösödtem. 

-Jessy! Azt hiszem, hogy neked is!-röhögtem én is.-Mi most megyünk órára, később beszélünk!-adtam egy puszit Christian arcára, majd Jessy-vel besétáltunk a terembe. 

Úgy tettünk, mintha mi sem történt volna, ám a teremben a tanárunk elég ideges volt ránk.

-Elmagyaráznák, hogy hol is jártak?-vágta le a könyvét az asztalra.

-Csak mosdóban!-feleltem. 

-Persze, az tényleg mosdó, ha a folyosón flörtölgetnek a fiúkkal!-kezdett kiabálni.-Azt hiszik, hogy nem hallottam, hogy mi folyik odakinn? Hát ne nézzenek már hülyének!-vörösödött be a feje. 

-Mi egy szóval sem mondtunk ezt magára. Elnézést a késésért!-próbálta menteni a menthetőt Jessy. 

-Suli után büntetés! Mindkettőnek!-kiabált, majd leültetett a helyünkre. Azt hittük, hogy könnyű bünti vár minket! Tévedtünk..

13. rész

Reggel együtt ébredtünk a kórházban. Ma van az a nap, ami mindannyiunk életében egy kisebb változást idéz elő. Ma van Nathan búcsúbulija. Nem tudom, hogy miként gondoljak erre a napra. Egy jó élményként, mert nem kell tovább szenvednem vagy pedig egy fájdalmas esetként, hogy elveszítek egy barátot, talán örökre? A mai nap, biztos, hogy megváltoztat bennem valamit. Vagy megerősít vagy legyengít. Jessy-t is bevisszük, hogy el tudjon tőle búcsúzni. Kíváncsi vagyok, hogy az osztály miként fogja kezelni ezt a helyzetet. Na, de majd meglátjuk.

-Jessy, öltözz fel és akkor elindulunk a suliba! Ma csak búcsúztató lesz. Az órák elvileg elmaradnak!-szóltam barátnőmnek, akinek a szájáról le sem akart szállni Tom. Örülök, hogy ilyen jóban vannak, de azért nem a csók a minden. 

   Ma még nem láttam a cuki szőke srácot. Remélem, hogy találkozni fogunk még. Gondolatmenetemet megszakítva megérkezett Noah és Bonnie, majd el is indulhattunk a suliba. Mikor beértünk, Nathan-on kívül már mindenki ott volt és a beszédét olvasgatta. Úgy döntött az osztály, hogy mindenki mondd egy kis cukiságot Nathan-nak. Szépen leültünk és vártuk, hogy belépjen az ajtón. Mikor megérkezett, felállt mindenki és tapsolni kezdtünk. Ő pedig csak mosolygott. 

-Ülj le! Készültünk neked egy kis búcsúbulival!-mosolygott Lydia és mindenkit sorba állított. 

-Pár üzenet és jó tanács neked Franciaországba!-mosolygott Bonnie. 

Indítsd el!

-Mindenhol történnek csodák, csak észre kell vennünk őket!-mosolygott Lydia.-Hiányozni fogsz te kis hülye!-ölelte meg.

-Tudod, nem gondoltam volna, hogy ez valaha is ilyen nehéz lesz! Örülök, hogy megismertelek!-ölelte meg Bonnie is. 

-1 év óta mennyi minden történt, de te még így is ilyen hülye maradtál! Köszönjük, hogy az osztályunk része voltál.-mosolygott Jessy.

-Tesó, ha majd találsz egy gyönyörű lányt, akkor előbb mutasd be nekem és megmondom, hogy hozzád vagy hozzám való!-pacsizott le vele Aiden.

-Idióta!-csapta vállon Aaron.-Hol marad Lydia?-nézett az említett személy felé.

-Őt mindig szeretni fogom...-csókolta meg. 

-Én is téged!-csókolt vissza Lydia.

Ott és akkor úgy érzetem, hogy magamba fogok zuhanni. Hiába léptem túl rajta, még mindig bennem van az érzés, hogy el fog innen tűnni kibaszott messzire.

-Hát te?-jött oda hozzám Ryan.

-Tessék?-néztem rá.

-Nem mondasz neki pár szót?-kérdezte mosolyogva. 

-Hát jó!-erre mindenki elcsendesedett, Nathan pedig lassan rám emelte a tekintetét.

-Hol is kezdjem? Hogy mi lesz ezek után? Őszintén, fogalmam sincs. Azt hiszem, csak annyit tehetünk, hogy elfelejtsük egymást. Annyiszor eldöntöttem már magamban, hogy többé nem foglalkozom veled! Aztán most rájöttem, hogy már eleget bántottuk egymást. Úgy gondolom, hogy minden így lesz a legjobb! Köszönöm, hogy az osztály része voltál. Bocsánat mindenért.-mosolyogtam rá. Odajött hozzám és megölelt. Hatalmas piros pont, mert nem kezdtem el sírni. Még tudtam tartani. 

Nem sírtam, pedig tudtam volna. Megpróbáltam erősnek mutatni magam. Éreztetni akartam vele, hogy van valami jó is abba, ha elmegy. 

-Srácok, el sem tudom mondani, hogy mennyit is jelent ez nekem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fontossá váltok a számomra. Köszönök nektek mindent. Köszönöm, hogy mellettem álltok és támogattok. Azt hiszem, hogy lett egy második családom.-kacsintott ránk.

-Ígérj meg valamit!-kiáltott utána Bonnie. 

Itt mindenki tudta, hogy mit kell mondani.

-Sose felejtsd el ezt a retardált osztályt!-röhögtünk és kapott egy csoportos ölelést. 

-Sosem felejtelek el titeket!-mosolygott, majd megfogta a cuccát és kisétált az életünkből.
   Most jött el az a pillanat, hogy végleg kisétált az életemből. Elment és én úgy tettem, mintha kurvára nem érdekelne.
-Na srácok, elmegyünk valahova? Nyújtsa a kezét, aki jön!-néztem körbe.
Lydia, Aiden, Aaron, Ryan, Jessy, Bonnie és én. Még hívjuk Tom-ot meg Noah-t és indulunk.
-És van már úti cél?-érdeklődött Jessy.
-Hát még nincs, de esetleg elmehetnénk a vasúti sínekhez, ahol régebben is voltunk!-javasoltam.
-Na ez tök király ötlet!-állt fel a helyéről Lydia.-Indulunk?
-Persze, menjünk!
Az utat nevetve, zenét hallgatva és hülyéskedve tettük meg. Aaron szokása szerint tette a hülye fejét és ez mindenkit megnevettetett.

Jessica szemszöge

Hát most hol is kezdhetném? Az, ahogy kómába estem teljesen megváltoztatta az életfelfogásomat. Tom miatt történt az egész baleset, de miatta keltem fel is. Azt hiszem, hogy mindent köszönök neki. Aztán ott vannak a csajok, akik szintén mindig mellettem voltak. Náluk jobb barátokat el sem tudnék képzelni. Most őszintén elmondom, hogy Nathan búcsúztatóján kicsit elérzékenyültem, hiszen hiába volt egy tuskó, sok emlékünk volt. Annyira szívesen segítenék most Allison-nak, tanácsot adnék, de kurvára nem akarom megbántani. Ami köztük volt az mind szép és jó, de nem ért semmit. Ha együtt voltak az volt a baj, ha külön, akkor pedig az.
-Kicsim, min gondolkodol ennyire?-szorította meg a kezem Tom.
-Hát csak az elmúlt pár éven! Vagyis ha jobban belegondolok akkor csak az elmúlt egy éven!-mosolyogtam rá.
Már javában sétáltunk, amikor is megérkeztük a vasúti sínekhez. Út közben csatlakozott hozzánk még Zack is. Bonnie társaságát kereste, amit végül is megtalált volna, ha Noah nem üti ki.

Tom-al szakadtunk a röhögéstől.

-Szeretlek, tudod?-nézett rám.

-Most már tudom! Én is szeretlek!-bújtam hozzá.

A többiekkel nagyon jól elhülyültünk. 

-Üvegezzünk!-kiáltott fel Noah.

Gyorsan körbeültük az kis műanyag üveget és játszani kezdtünk. Én kezdtem. Az üveg Ryan-nél állt meg.

-Na Ryan! Felelsz vagy mersz?-kérdeztem ördögi mosollyal az arcomon. 

-Hát merek!-húzta ki magát.

-Rendben, akkor csókold meg Allison-t!-kacsintottam.

-Hogy mit csináljon?-ugrott fel barátnőm a helyéről.

-Csókoljon meg!-ismételtem meg.
-Na ne!-futott el Allison Ryan-el ellenkező irányba.
Ryan jó fiú létére kergetni kezdte, amíg Allison bele nem ütközött valakibe.

Allison szemszöge

Jessy már megint hozta a formáját. Most például Ryan-el kellett volna smárolnom. Mivel nem akartam ezt a barátságot is kurvára elbaszni, ezért inkább elfutottam előle. Már elég messze jártam, mikor beleütköztem valakibe. Felnéztem és a levegő a torkomon akadt. Ott állt Ő. A haja tökéletesen állt, a szeme csillogott.
-Szia!-köszönt.
-Szia!-nyögtem ki nagy nehezen.
-A barátnőd mondta, hogy itt leszel! Remélem nem gond, hogy megkerestelek.
Hátranéztem Jessy-re, aki mosolyogva bámult minket. A többiek csak értetlenül álltak a dolgok előtt.
-Megtudhatnám a neved?-kérdeztem.
-Christian Lost! Te pedig Allison Montgomery vagy, ha jól emlékszem a nevedre!-mosolygott azzal az ellenállhatatlan mosolyával.

Akkor és pont abban a pillanatban úgy éreztem, hogy csak is Ő rá van szükségem. Hogy abban a pillanatban teljesen beleszerettem. 

-Nem csatlakozol hozzánk?-néztem rá.

-Te szeretnéd?-mosolygott.

-Szeretném..-pirultam el.

-Rendben, akkor csatlakozok!-mosolygott és megfogta a kezem, majd visszamentünk a többiekhez. 

-Jessy! Azt hiszem, hogy most mégis csak kihagynám azt a csókot!-röhögte el magát Ryan. 

-Pont ezt akartam mondani!-nevetett barátnőm.

Helyet foglaltunk a többiek mellett és még egy órát játszottunk. Eközben Zack, Ryan, Lydia, Aaron és Aiden hazamentek, ezért csak a szűk kis baráti társaságunk maradt. 

-Skacok, nem jár már későre?-nézett huncut mosollyal Bonnie. 

-Azt hiszem, hogy mi most haza is mennénk!-fogta meg Tom kezét Jessy, majd elköszöntek és indultak is haza.

Tom szemszöge

Tudtam, hogy mit akar Jessy. Tudtam, hogy már késze áll a dologra. Gyorsan tettük meg az utat a házamig. Mikor beléptünk rajta, Jessy-t a falnak nyomtam és a nyakát kezdtem csókolgatni. Annyira puha volt. Halk sóhajok hagyták el a száját. Olyan jó érzés volt, hogy ezt mind én váltottam ki belőle. 

-Biztos vagy benne?-suttogtam, miközben folytattam nyakának csókolgatását. 

-Sosem voltam még semmiben sem ilyen biztos!-csókolt meg. Na itt már teljesen kikészültem. Kezénél fogva felfelé kezdtem húzni a szobámba. Mikor beértünk, ledöntöttem az ágyra és lassan levettem a pólóját. Ő sem tétlenkedett, megszabadított az ingemtől, majd az övemmel kezdett babrálni, amíg ki nem tudta csatolni. Az én nadrágom után az övé is a földön kötött ki. Végignéztem rajta és éreztem, hogy már kibaszottul kezd kényelmetlen lenni a boxerem. 

-Baszd meg, Jessy! Mindjárt elélvezek a látványtól..-szitkozódtam és szenvedélyesen megcsókoltam. 

Óvatosan kikapcsoltam a melltartóját. A melleit kényeztetésével kezdtem, ami halk sóhajokat váltott ki belőle. 

-Bugyijától is megszabadítottam, majd én is levettem utolsó ruhadarabom.

-Készen állsz?-kérdeztem és megcsókoltam.

-Szeretlek!-mondta, majd megtörtént, amire vártam. Láttam, hogy könnyes lesz a szeme, ezért igyekeztem óvatos lenni, de kurvára nehezemre esett. Teljesen felizgatott. 

-Minden oké?-kérdeztem két nyögés között.

Válasz helyett lehúzott magához és megcsókolt. Lábát csípőm köré fonta. Már annyira közel jártam, de rajta is lehetett látni, hogy már nem bírja sokáig. 

-Suttogd a nevem kérlek!-haraptam meg a nyakát.

-Tom!-sikított. Hát én suttogást kértem, de a nevem hallatán én is elértem a csúcsra. Mellé dőltem és rápillantottam. Annyira gyönyörű volt.

-Nagyon szeretlek!-csókoltam meg.

-Én is téged!-csókolt vissza, majd mellkasomra dőlt és elaludt. 

Bonnie szemszöge

Noah egészen hazáig kísért. Nem tudom, hogy miért bocsájtottam meg neki ilyen könnyen, hiszen amit tett, kibaszottul fájt. De én mégis szeretem.

-Bejössz?-kérdeztem, bár tudtam, hogy mi lesz a válasza. 

-Szeretnéd?-nézett a szemembe.

-Igen..-válaszoltam és kinyitottam az ajtót.

A nappaliba vettük az irányt. Adtam neki egy bögre teát, mert odakint eléggé hideg volt. 

Fel-alá járkáltam előtte és mindazon gondolkodtam, hogy mit is rontottam el, hogy ezt kaptam.

-Babám, mi a baj?-állt fel.

-Semmi, nem érdekes...-folytattam a járkálást.

-Ha megint rajtunk töröd a fejed, akkor nem éri meg idegeskedni. Szerelmes vagyok beléd!-mondta és magához húzott, majd megcsókolt. 

-Tudom..-mosolyogtam, majd leültünk a kanapéra és beszélgettünk. 

Allison szemszöge

Christian csodálatos. Életemben nem éreztem még ilyet. Tudom, hogy ostobaságnak hangzik, de első látásra beleszerettem. Ha az emberrel történhet ilyen csoda, akkor velem most valószínűleg megtörtént. 

-Te nagyon hülye vagy!-löktem meg a vállát.

-De csak utánad!-mosolygott és ő is oldalba bökött.

-Haza kell mennem..-szomorodtam el.

-Elkísérjelek?-kérdezte.

-Hát hogyha felülsz egy buszra, ami háromnegyed óra alatt juttat haza és még vissza is jössz, akkor legyen.-röhögtem rajta.

-Vissza már nem jönnék..-suttogta a fülembe.

-Akkor hova mennél?-néztem rá értetlenül.

-Melléd!-kacsintott és kezemnél fogva húzni kezdett a buszmegállóba. 

-Te most komolyan elkísérsz?-döbbentem le és próbáltam megállni, de erősebb volt.

-Én mindig mindent komolyan gondolok!-mosolygott.-Gyere már és ne ellenkezz!-nevetett.

-Anya ki fog nyírni, de szép halálom lesz!-motyogtam magamba és tartottam vele a lépést.

Felszálltunk a buszra és hazamentünk. Anyáék nem igazán akadtak ki, aminek nagyon örültem. Christian nem aludt mellettem, aminek azt hiszem, hogy titokban hálát is adok, mert nem bírok levegőt venni mellette. Teljesen elvarázsol. Talán valami rosszból, valami jó is kisülhet. 

12. rész

Suli után Bonnie-val úgy döntöttünk, hogy ideje lenne meglátogatni a barátnőnket. Gyorsan összeszedtük a cuccunkat és szaladtunk kifele a suliból. Út közben beleszaladtam Nathan-be.

-Beszéljünk!-fogta meg a kezem. Egy percre megálltam, majd kirántottam magam a szorításából.

-Hanyagolj!-mentem Bonnie után.

-Na mi a helyzet?-kérdezte. 

-Azt hiszem, hogy végre képes lettem túllépni!-mosolyogtam.

Tom szemszöge

Ott ültem a szobában mellette. Sírt. Nagyon. Nem tudtam, hogy ilyenkor mit is kellene tennem. Ezért hát mesélni kezdtem.

-Elmesélem neked. Nem lesz kellemes, szóval szóval kérlek, hogy úgy hallgasd, hogy ne éld bele magad a helyzetbe. Ne akarj azonosulni a szöveggel. Csak hallgasd és értsd meg. A gondolatok cikáznak a fejedben. Nem vagy képes egy adott témára gondolni. A fejed hirtelen megfájdul. Egyik pillanatról a másikra. Ülsz egy helyben, csöndben, vagy bárhol, még akár egy zajos szobában is lehetséges. Vegyünk most egy csendes helyet. Talán egy szobát. Az ágyadon ülsz. A külvilág egészen távol, mintha egy kis burokban lennél. Arcodon csak tompa érzelmek látszódnak, csak üres szemmel ülsz és bámulsz előre. A mellkasodat valami nyomja belülről. Mintha a levegő beszorult volna. Egy picit fulladozó érzés. A torkod elkezd kaparni, de észre sem veszed. A szemed vészesen kiszárad. Pislogsz és elkezd fájni. Erőd sincsen a síráshoz. Egyszerűen nem jönnek a könnyek, túl sokat adtál már ki magadból, és úgy érzed már nincs mit. A karod ezerszer nehezebb, ezért az öledben pihen. Összekulcsolod, mintha attól félnél, hogy bármikor széteshet. Nehéznek érzed a levegővételt. Már eléggé rosszul érzed magad vagy még folytathatom? Ezután úgy gondolod, hogy kezdened kéne valamit magaddal. Kimész a konyhába. Mit csinálsz? Teát vagy kávét. Amelyiket jobban szereted. A kezed remeg és fáj. Berakod a vizet a mikróba, hogy felmelegedjen. Közben a pultra támaszkodsz és lassan elkezdenek csorogni a könnyek az arcodról. Azt hiszed, hogy végre jobban leszel, mert sikerült elérned, hogy sírj. De nem vagy képes abbahagyni. Majd elismétled magadban a helyzetet, a mondatokat, ami kiváltotta ezt a helyzetet. Próbálod átrágni a dolgokat. Nem megy. Túlságosan fáj a fejed. A mikró pittyeg és az italod elkészült. Leroskadsz az egyik székre. Forró, mégse érzed annak. Marja a torkod, de így legalább nem érzed a kaparást. Enyhül a fulladás. A mellkasod már nem nyomja olyan erősen semmi. Iszod tovább az italt. És végre kezd kitisztulni a fejed. Erőt veszel magadon, megfogod a telefont és megnézed, hogy írt-e. És írt. Újra összezavarodsz. De csak egy pillanatra. Most már teljesen magadnál vagy. És eljött a pillanat, hogy érzed. Érzed a fájdalmat. Szétárad benned és most már nem csak a puszta ürességet érzed legbelül. Hanem azt a kínzó fájdalmat. Ami fel tud emészteni. Aztán hirtelen valami bekattan és minden újra a régi.-fejeztem be. Észre sem vettem, hogy suttogtam. 

-Annyi mindent szeretnék neked mondani, de nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán azzal, hogy szeretlek? Vagy hogy a veled töltött napok voltak a legboldogabbak az életemben? Vagy, hogy azalatt a rövid idő alatt, amióta megismertelek, arra jutottam, hogy nekünk együtt kell maradnunk? Tudom, hogy mostantól ezerszer újra át fogom élni a veled töltött napokat. Hallani fogom a nevetésed, látni fogom az arcodat, és érezni fogom, ahogy megölelsz. Hiányoztál és nagyon szeretlek!-ölelt meg. 

-Mire is gondolunk, ha azt mondjuk valakire, hogy pótolhatatlan...arra gondolunk vajon, hogy maga a személy, az ember hiányozna nekünk, ha egy nap elmenne és soha nem jönne vissza? Nem, itt másról van szó. Az emlékek hiányoznának? Vagy a nevetése? Amit mond? Nem..szerintem az hiányozna, amit érzel, miközben vele vagy. Az érzést nem tudnád pótolni. Egy embert lehet pótolni, az érzést azt már nem. Amit irántad érzek, szavakkal nem lehet kifejezni! Köszönöm, hogy vagy nekem..-csókoltam meg.

Bonnie szemszöge

Allison-nal sétáltunk ki az épületből, hogy menjünk Jessy-hez, amikor megláttam Őt. Megint az az iszonyat jó bőrdzsekije volt rajta, a haja szexisen össze-vissza állt és a pillantásától tócsává olvadtam volna, ha nincs mellettem barátnőm. 

-Beszéljünk, kérlek!-fogta meg a kezem. Jeleztem Allison-nak, hogy egy pillanat és jövök. 

-Haragszol rám? Hiányzom?-kérdezte. 

-Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova...csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó ha itt vagy, mert elvársz dolgokat. Lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem. Csak elsétálok...A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Pedig lehet, olyan tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem...ez bonyolult. 

-Én még mindig ugyanúgy szerelmes vagyok beléd! Ez ellen egyszerűen nem tudok tenni. Nincs nap, hogy ne gondolnék rád. Nincs perc, hogy ne fájna az, ha nem vagy mellettem. Őszintén szeretlek!-lépett hozzám közelebb.
-Én...én is...szeretlek!-folyt le egy könnycsepp az arcomon. Közelebb jött, állam alá nyúlt, felemelte a fejem és lassan megcsókolt. Először bizonytalanul, majd egyre hevesebben. Úgy csókolt, mintha az élete múlt volna rajta. És azt hiszem, hogy valójában tényleg az életét féltette.

Allison szemszöge

Bonnie és Noah végre kibékültek. A csókjuk. Hát esküszöm, hogy ilyen csókot, ilyen szép dolgot, még sosem láttam. És abban a pillanatban elsírtam magam. Nekem is kell valaki, aki igazán szeret és elfogad olyannak, amilyen vagyok.
Bonnie odasétált, majd a kezemnél fogva húzott a kórházig. Mikor beléptünk, nagy levegőt vettem és a kórterem felé vettem az irányt. És akkor ott, megláttam ŐT. Szőke haja tökéletesen be volt állítva. Kék szeme már távolról is olyan csillogó volt, hogy elájultam volna egy pillantásától. A közeledő alakja titokzatos és szexis volt. És pont felém jött. Visszanéztem Bonnie-re, akit nem láttam sehol. Amíg őt kerestem, elindultam, de beleütköztem valami magas dologba. És Ő volt az. Egyenesen a szemembe nézett.
-Jézusom..-csak ennyit tudtam kinyögni.
-Bocsánat, jól vagy? Nem figyeltem!-mosolygott.
-Öhm..én kérek bocsánatot.-suttogtam. A szemei egyszerűen megbabonáztak. Ha eddig még nem voltam szerelmes, akkor most tuti beleszerettem.
Megfogta a karom és a kezében lévő tollal írni kezdett rá. A számát megadta. (!!!!)
Jézus. Ezt nem hiszem el.
-A számom!-mosolygott.
-Én megadjam?-kérdeztem.
-Már megkaptam!-kacsintott, majd elindult a Jessy mellett lévő kórterem felé.
-Várj! Kitől?-pördültem meg a tengelyem körül.
-Majd hívlak!-sétált be az ajtón.
Az állam a földet súrolta. Ekkora mázlit. Egy Adonisz. Lenyomtam Jessy ajtajának a kilincsét, majd beléptem. Becsuktam magam után, majd felnéztem. Jessy felébredt. A szám elé kaptam a kezem és elsírtam magam.
-Jessy...-suttogtam, majd odarohantam hozzá és megöleltem.
-Nem szabadulsz tőlem...-sírt ő is.
-Reméltem, hogy nem hagysz itt...-pusziltam meg az arcát.
Életem legszebb napja volt a mai. A legjobb barátnőm él és virul. Végre elfelejtettem életem legnagyobb hibáját. És megláttam Őt. Azt hiszem, hogy ennél tökéletesebb napot nem is kívánhattam volna. 

11. rész

Kurva szarul érzem magam. Már egy hete, hogy Jessy kórházba van és semmi javulásnak a jelét nem mutatja. Nem alszok, nem eszek és szinte ki sem mozdulok a szobámból. Ma viszont ideje suliba mennem. Erőt vettem magamon és elindultam. Mit várjak a mai naptól? Vajon megint az lesz, mint az elmúlt egy hétben? 

Gondolataim közepette megérkeztem a suliba, ahol osztálytársaim fájdalmas tekintettel néztek rám. Bonnie szaladt oda hozzám és megölelt. 

-Minden oké?-kérdezte.

-Nem, de úgy teszek, mintha az lenne!-mosolyogtam rá.

-Mike benn van Jessy-vel! Mondta, hogy menjünk majd be suli után...meglepetése van.

-Rendben, akkor suli után bemegyünk!-öleltem meg újra.

Indítsd el!

Nathan belépett az ajtón és egyenesen felém sétált.

-Szia!-köszönt.

-Könnyebb lenne, ha elhagynál végleg! Most!-sétáltam el mellette. A többiek döbbenten néztek rám. 

-Nem nézhetsz levegőnek!-kiáltott utánam.

-Tudod, te is annak néztél! Elérted, amit akartál. Vagy nem ezt akartad?-fordultam vissza. 

-Nem akartam, hogy fájjon! Nem akartam, hogy gyűlölj érte! Legjobban pedig azt nem akartam, hogy te is elhagyj!-jött oda hozzám.

-Enélkül is eléggé fájt. Nem gyűlöllek, mert nem tudlak! Kettőnk közül pedig te vagy az egyetlen, aki elhagy valakit...-fordultam volna el, de nem hagyta. 

-Mit vársz tőlem?-sóhajtott.

-Semmit..már semmit!-mosolyogtam.-Talán csak egy dolgot. Hagyj el úgy, hogy olyan legyen, mintha nem is léteztél volna..köszönöm..-hagytam ott és Bonnie-val elindultunk az órára.

-Jól vagy? Ez nem volt semmi!-adott az arcomra egy puszit.

-Őszintén? Belül majd' meghalok!-szomorodtam el.-Ryan-t láttad már ma?

-Szerintem ma nem is fog suliba jönni! Beteg lett..-válaszolt.

Noah közeledett hozzánk, szóval gyorsan otthagytam Bonnie-t. Egy kis egyedüllétre volt szükségem, de nem kaphattam meg, mert Aiden magyarázni kezdett.

Bonnie szemszöge

Noah egyre közelebb ért hozzám. A levegő a torkomra szorult. Azt sem tudtam, hogy mit tehetnék. Szerettem, mert még mindig ugyanolyan fontos volt, mint azelőtt, hogy szakítottunk volna. Miért van ilyen az életben? Szakítunk..és mégis fáj.
-Mit szeretnél?-kérdeztem.

-Nem ilyen egyszerű megbocsájtani, ezt te is tudhatnád!-magyaráztam. -Megcsaltál. Akár tudtál róla, akár nem!-hagytam faképnél. Valószínűleg azt gondolhatta, hogy egy szavára megbocsájtok neki. Nem fogok elhamarkodott döntéseket hozni. Próbálok helyesen cselekedni, ám sokszor nem sikerül.

Tom szemszöge

Az elmúlt két hét pokoli volt a számomra. Szakítottam a lánnyal, akit mindennél jobban szeretek csak azért, mert egy rohadt kis ribanc többet adott egy csettintésre, mint Jessy. Egy szavamba került volna, hogy az ágyamba ugorjon ruha nélkül. Elcsesztem az egészet. Tudom és helyre akarom hozni. Ha eddig csak vártam a tökéletes lányra, akkor elpazaroltam az időmet. Ő mindvégig a szemem előtt volt. Szeretett, megbecsült, én pedig megcsaltam. Most éppen hozzá indulok. Kórházba kerülése is miattam volt. Vajon meg fog-e bocsájtani? Sőt..én meg fogok-e bocsájtani magamnak? Körülbelül egy 20 perc alatt odaértem. A kórterembe sétáltam, ahol egy nálam kb. 2 évvel idősebb srác ülhetett.
-Te ki a franc vagy?-sétáltam be.
-Én hoztam be...-állt fel és kezet nyújtott volna, ám elhárítottam.
-Tűnj el a közeléből! Ő az én barátnőm..-emeltem fel a hangom.
-Ahogy gondolod, de egyszer sem jöttél be hozzá..-mondta, majd felvette a cuccait és kiment.
Leültem a Jessy ágya mellé tett székre, leültem és megfogtam a kezét.
Indítsd el!
Beszélni kezdtem hozzá, reménykedve, hogy hallja.
-Te sokkal jobbat érdemelsz. Olyasvalakit, aki a szíve minden dobbanásával szeret téged, aki állandóan rád gondol. Olyasvalakit, aki minden nap, minden percben csak arra tud gondolni, hogy vajon mit csinálsz most, hol lehetsz, kivel és vajon jól vagy-e. Olyan emberre van szükséged, aki segít elérni az álmaidat és megvéd a félelmeidtől. Aki tisztelettel bánik veled, szereti minden porcikádat, különösen a hibáidat. Olyan valakivel kéne együtt lenned, aki boldoggá tud tenni, igazán boldoggá, felhőtlenül boldoggá. Azzal az emberrel, akinek már évekkel ezelőtt meg kellett volna ragadnia a lehetőséget, hogy veled lehessen, ahelyett, hogy megijed és nem meri megpróbálni. De már nem félek. Végre itt van egy esély a számunkra. Ne féljünk többé, vágjunk bele! Megígérem, hogy boldoggá teszlek.-hajoltam fölé és megcsókoltam. És megtörtént. Kinyílt a szeme. A fiúk nem igazán sírnak, de én sírtam. Csak úgy potyogtak a könnyeim.
-Tom?-suttogta. Láttam, hogy könnyes lett a szeme.
És ekkor jöttem rá. Beleszerettem. Annyira hirtelen. Olyan gyorsan. Észre sem vettem, de már ott jártam, hogy minden kívánságomban ő szerepelt. Mindig őt kerestem a tekintetemmel. Rengeteget beszéltem róla. De még ezek után is tagadtam. Azzal hitegettem magam, hogy csak a legjobb barátom, de ő már régóta sokkal többet jelentett a számomra, mint egy barát. Sokkal, de sokkal többet.
-Szerettem veled lenni!-szólalt meg és rám nézett.-A világ legegyszerűbb dolgait csinálhattuk: megosztoztunk egy hamburgeren és beszélgettünk. Már akkor is tudtam, hogy milyen szerencsés vagyok. Mert te voltál az első fiú, aki nem azzal foglalkozott egyfolytában, hogy lenyűgözzön. Elfogadtad magad olyannak, amilyen voltál, de még ennél is fontosabb, hogy engem is önmagamért kedveltél. Semmi más nem számított. Nagyon szerettelek..-sírt.
-Fogadom, hogy őrülten szeretlek. Akármilyen leszel is, most és mindörökké. Sosem felejtem el, hogy ez egy életre szóló szerelem. A lelkem mélyén tudni fogom, hogy jöhet bármi, ami elválaszt minket, mi mindig vissza találunk egymáshoz.-csókoltam meg.
Nem húzódott el, csak mosolygott és sírt. Azt hiszem, hogy életem leggyönyörűbb második esélyét kaptam meg.