16. rész

A gondolataim kavarogtak. Nem értettem valójában, hogy ez hogy történhetett. Hiszen minden olyan tökéletes volt köztük és ekkor bevillant. Azokban a napokban, amíg Jessy kórházban volt, nem is láttam benn Tom-ot. Egyszer sem keresett minket, hogy érdeklődjön. Ekkora gerinctelen dögöt. 

-Jessy, én most azt hiszem, hogy inkább hazamennék!-néztem rá. 

-Minden oké?-kérdezte. 

-Ezt most komolyan kérdezed? Egész végig hazudott nekem! Egész végig azt hittem, hogy a kórházba kerülésed egy egyszerű baleset, de basszus ez kurvára nem az! Mégis hogy kellene éreznem magam? Legyek boldog és tegyek úgy, mintha nem történt volna semmi? Sajnálom, de ezt sosem bocsájtom meg neki!-indultam volna el, de megállított.

-Megértelek!-ölelt meg.

-Őszintén, te mit tennél a helyemben? A nyakába ugranál, hogy basszus de jó, hogy elmondtad? Vagy pedig minden vágyad, hogy meg tudd fojtani?-néztem rá.

-Azt hiszem, hogy a második.-felelte.

Anélkül, hogy elköszöntem volna Christian-tól, elindultam haza. Vagy bármerre csak el innen. Út közben összetalálkoztam pár régi osztálytársammal, váltottunk pár szót és sétáltam tovább.

Valahogy nem éreztem magam valami szuperül. És nem csak Tom miatt. Egyedüllétre volt szükségem és mégis úgy éreztem, hogy rengeteg ember van körülöttem és megfojt a közelségük.
Már vagy egy órája sétálgattam, amikor Christian megjelent mellettem.
-Hát te?-néztem rá csodálkozva.
-Gyere velem!-fogta meg a kezem.
-Hova?-lepődtem meg.
-Hozzám!-mosolygott és húzott maga után. Valahogy akartam ezt.
-Te hülye vagy!-röhögtem és futottam utána.
-Attól, hogy kedvellek, attól már hülye vagyok?-állt meg velem szemben. Belebotlottam a mellkasába. Lassan felnéztem rá és megakadt a levegő a torkomon. Nem tudtam válaszolni. Sőt..nem tudtam semmit sem tenni.
-Kedvelsz?-tátottam el a szám.
-Ha nem kedvelnélek, akkor kurvára nem lennék most itt! Te vagy kettőnk közül a hülye. De az én hülyém!-adott egy puszit az arcomra, majd tovább húzott.
Még mindig nem tudtam felfogni, amiket mondott.
Kb. 15 perc alatt elértünk a házáig. Gyönyörű volt.
Képzelj el egy óriási házat, aminek az előterében egy nagy szökőkút található, ami egy angyalt formáz. Ha tovább sétálunk hosszú lépcsősor terül elénk, amin végig ilyen sötétkék szőnyeg van leterítve. Amikor belépünk a házba rögtön egy hatalmas nappaliba érkezünk, ahol gyönyörű képek vannak kiakasztva. Balra elérsz a konyhába, ami kis túlzás nélkül is elképesztő. Jobbra van egy fürdő és egy vendégszoba. Az emeleten van Christian szobája, két hálószoba, egy vendéglő és két fürdő. Hát esküszöm, hogy mindjárt lehidalok. Ez a ház szuper. Visszamentünk Christian szobájába, miután végigvezetett a házban. A szobája már magába óriási volt. Volt ott x-box, plazma tv, külön fürdő, hatalmas franciaágy, két babzsákfotel, egy ruhásszekrény, egy éjjeli szekrény, egy íróasztal. Egyszóval nagyon király. Ledobtam a táskámat és belehuppantam az egyik babzsák fotelbe. Levettem a kabátomat és elhelyezkedtem. A lábamat törökülésbe húztam és ránéztem Christian-ra. Odasétált hozzám és letérdelt elém. Megfogta a kezem és magára rántott. Átestem rajta, szó szerint. A kezem a feje mellett támasztottam meg felette térdeltem. Keze a fenekemre csúszott és a csípőjére ültetett.
-Te tényleg megbolondultál..-nyomtam mindkét kezét a feje mellé. Lassan lehajoltam hozzá és a nyakát kezdtem el csókolgatni. Számmal összeszorítottam a bőrt és finoman meghúztam.
-A kurva életbe is, elég volt!-kapta el a kezem és fordított a helyzetünkön.
Halkan kuncogtam, ahogy nem tudott bemászni a lábam közé, mert összeszorítottam. Egy apró mozdulattal szétnyitotta és közé mászott. Kezem a fejem mellé szorította, éppen úgy, ahogy az előbb én. Szintén a nyakamhoz hajolt és végignyalta. A hideg kirázott és azt hittem, hogy mindjárt meghalok. Apró puszikat hagyott a nedves bőrömön és finoman megszívta.
-Anyám! Fejezd be!-kezdtem el mocorogni alatta.
-Szépen kérd!-húzta meg a nyakamon a bőrt.
-A francokat!-nevettem.-Fejezed be!
Ahelyett, hogy befejezte volna, elkezdett egyre lejjebb csókolgatni. A kulcscsontomra adott apró puszikat és harapdálta is a bőröm.
-Basszus, könyörgöm! Hagyd abba! Kérlek szépen!-suttogtam.
Felemelte a fejét, rám nézett és megcsókolt. A pillangók a gyomromban totálisan felébredtek. Azt hittem, hogy mindjárt meg fogok halni. És mint minden jó, ez is véget ér egyszer. Na hát ennek az édesanyja vetett véget.

Jessy szemszöge

"Nem az az erős, aki nem aludt el még sírva,

hanem ki könnyes szemekkel a nehéz napokat kibírja. 

Nem az az erős, aki még egyszer sem bukott el,

hanem ki ezredjére is feláll, s tudja, küzdenie kell. 

Nem az az erős, ki még nem kapott pofont sem,

hanem ki még az ütések ellenére is boldogul az életben.

Eleshetünk százszor, de mindig kell találni kiutat,

még akkor is ha az élet nehéz és rögös utakat mutat. 

Nem az az erős, aki mindig bátor és nincs benne félelem,

hanem ki az mondja minden rossz ellenére:

BOLDOG LESZ AZ ÉLETEM!

Lassan sétáltam hazafelé. Ami ma történt az egyszerűen felfoghatatlan. Tom hogy a francba lehetett ennyire hülye? Olyan szinte megbántotta az én kis "húgomat." Még most sem tudom elhinni, hogy erre hogy volt képes. Gondoltam, hogy elmegyek hozzá. El is indultam, ám fogalmam sem volt, hogy mit is kellene majd mondanom neki.
Gondolataim közepette megérkeztem a nagy, sárga kapus ház elé, ahol az a srác lakott, akit nagyon szerettem. Valami mégis megváltozott.
Besétáltam a kapun és bekopogtam. Kis idő múlva kinyitotta az ajtót.
-Beszélnünk kell!-kezdtem bele.
-A számból vetted ki a szót..-mondta szomorúan és arrébb állt, hogy be tudjak menni.
Nem értettem, hogy miért is van rossz kedve és miért akar velem beszélni.
-Ülj le!-mutatott az ágyára és kis idő múlva ő is leült.
-Mi a baj?-kérdeztem idegesen.
-Elmegyek Jessy...-hajtotta le a fejét.
-Mi? Hova?-akadtam ki és felálltam az ágyról.
-Svédországba!-felelte.
A lélegzetem is elállt. Mi a fasznak megy Svédországba? Mindenkit külföld vonz?
-Minek?
-Tudod, hogy verseny szinten űzöm a box-ot. Na hát lesz egy meccs és kivisznek minket gyakorolni 1 hónapra. Azt hiszem, hogy szakítanunk kéne.
-Nem maradhatsz itt? Persze megértem és tényleg kellene egy kis idő, szóval a szakítás az elég jó ötlet! De mégis furcsa azért..-ültem le mellé.
-Akkor ennyi?-kérdezte.
-Nem muszáj örökre vége lennie a dolognak, de nekem amúgy is kell a szünet..sajnálom..barátok azért lehetünk..-indultam el a szobájából, hogy hazamenjek.

Fogtam magam és elsétáltam. Az elején elég nehéznek bizonyult, de ahogy jött ez a külföldi meccs, lesz időm átgondolni a dolgokat. Kell egy kis idő. 

Tom szemszöge

El sem hiszem, hogy Jessy már a sportmeccsem előtt is szakítani akart velem. Nem tudom elképzelni, hogy ez mind Allison miatt lenne. Itt valami más van a dologban. Attól tartok, hogy egy fiú. 

Túl nehéz valakit szeretni. hagyod, hogy átmásszon a magad köré épített falakon, meglássa az apró hegeket a szíveden, miközben rettegsz attól, hogy megbánt. Ha egyszer megnyílsz valakinek, csak remélheted, hogy észre fogja venni, hogy milyen értékes vagy! 

Egy nap, amikor már nem leszek melletted, hiányozni fogok neked. Hidd el, hiányozni fog minden, amit eldobtál magadtól. Hiányozni fog a mosolyom, amikor minden ok nélkül őszintén rád mosolyogtam. Hiányozni fog a nevetésem és a közös nevetéseink. A viccelődéseink, mert ne tagadd, de volt idő mikor te is jól érezted magad velem. Hiányozni fog az aggódásom, hogy bármi ostobaságot tettél, én aggódó tekintettel figyeltelek. Hiányozni fog az érintésem, a szavaim, a tekintetem. De még az is hiányozni fog, hogy idegesítselek. Egy nap majd rájössz. 

Nathan szemszöge

Párizs csodálatos. Eszméletlen szép házat vett anyukám és az egész város elképesztő. Azt hittem, hogyha majd elköltözünk, akkor végre normális életet tudok kezdeni, de ez kurvára nem így alakult. A helyzet az, hogy hiányoznak az elhagyott barátaim. Itt senkit sem ismerek és ez eléggé bosszantó. Úgy éreztem, mikor otthagytam a barátaimat, hogy majd miden sokkal könnyebb lesz. Kurvára nem ez történt. Minden sokkal nehezebb. Allison sincs itt, hogy folyton kioktasson, ha valami iszonyatosan nagy hülyeséget csinálok. 

Úgy döntöttem, hogy elmegyek és felfedezem a várost, hátha van is értelme a napjaimnak. Az Eiffel toronyhoz terveztem elsétálni, hiszen nem is olyan messze lakunk tőle. És akkor megláttam este Párizst. A lélegzetem is elállt. Azt hittem, hogy mindjárt elájulok. Gyönyörű volt. Az egész város ki volt világítva és valami csodálatos volt. Aztán eszembe jutott Ő. Az, hogy mennyire szeretné és mennyire csodálná ezt a várost, hiszen mindig is ide akart eljutni. Talán hiba volt elhagynom, de nem tehettem mást. Nem mondhattam neki el az igazat. Nem mondhattam meg, hogy egyedül jöttem Franciaországba és azt sem, hogy anyáék otthon maradtak. Nem mondhattam el semmit, mert azzal mindent tönkretettem volna.

Lydia szemszöge

Az esti randimra készültem. Úgy izgultam, mint még soha. Gyorsan elszívtam egy szál cigit, majd leültem a nappaliba és vártam. Vártam, hogy megérkezzen életem nagy lehetősége. Megérkezzen az, akit mindennél jobban szeretek. Aztán végre csöngettek. Gyorsan szaladtam ajtót nyitni és mikor megláttam, elállt a lélegzetem. Csak vacsorázni mentünk, de kék ing volt rajta, egy sötét farmer és egy fekete kabát, a kezében pedig egy csokor vörös rózsa. Nagy mosollyal az arcán nézett végig rajtam. Nem volt rajtam semmi extra, csak egy egyszerű halvány lila felső és egy magasított szarú nadrág, a kedvenc bakancsommal és a világosbarna kabátommal. Egy szerűen öltöztem és mégis tetszettem neki.
-Szia!-csókolt meg.
-Szia!- csókoltam vissza, majd elszaladtam a táskámért és el is indultunk. Odakinn hűvös szél fújt és azt hittem, hogy mindjárt össze fog fagyni a kezünk, amivel még csak véletlenül sem engedtük el a másikat. Azt hittem, hogy majd valami eldugott kis olcsó étterembe megyünk, ám óriásit tévedtem. Egy misslen csillagos étterembe hozott, ahol a kiszolgálás, a hely hangulata és az ételek is csodálatosak voltak. Mellesleg a legdrágább étterem, amit eddig ismertem.
-Ezt te sem gondolod komolyan?-bámultam rá fülig érő mosollyal.
-Tökéletes lánynak, tökéletes este!-puszilta meg az arcom, majd intett az eligazító fiúnak, hogy kísérjen minket az asztalunkhoz.
-Csodálatos ez a hely!-néztem körbe. Szinte minden asztal foglalt volt. Kristálycsillárok lógtak le a mennyezetről. Vörös színben pompázott az egész étkező. A kukták és felszolgálók sürögtek-forogtak az asztalok között a finom kajákkal.
-Tudod, hogy a legjobbat szeretném neked!-szorította meg a kezem.
-Szeretlek Aaron!-hajoltam át az asztalon és csókoltam meg.
-Én is szeretlek, Lydia!-mosolygott rám.

Allison szemszöge

Lehet, hogy az ember mindenben túl elhamarkodott döntéseket hoz. Kíváncsi voltam, hogy mi van most Nathan-al. Vajon hiányzom neki? Gondol rám? Vagy már túllépett és elfelejtett? Ezek körül a gondolatok körül kattogott az agyam, amikor megjelent az ablakom alatt Jessy. Akkorát ugrottam ijedtemben, hogy seggel leestem az ágyról. Az ajtóhoz szaladtam és kinyitottam.
-Te meg mi a jó francot csinálsz odakinn?-akadtam ki.
-Adrian-nal buli lesz és meghívtak minket. Menjünk légyszíves!-ugrott fel az ágyamra.
-Most? Vagy mikor?-lepődtem meg.
-Persze, hogy most! Kapkodd magad és öltözz fel, aztán pedig indulás bulizni egy jót.-dobott fejbe a kedvenc minion-os párnámmal.
-Fél óra és kész vagyok! Addig foglald el magad!-mutattam neki az asztalomon heverő jegyzetekre és könyvekre.-Olvass vagy nézz tv-t! Sietek!-futottam be a fürdőbe zuhanyozni.
Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy ez lesz életünk legdurvább estéje.