15. rész

Suli után bementünk a fizika előadóba, ahol a büntinket kellett letöltenünk. Ülni kellett és hallgatni a politikáról szóló legfrissebb híreket. A halál is jobb lett volna ennél. Boldogít a tudat, hogy a suli előtt vár Christian és Tom. 

-Baj van?-kérdeztem Jessy-től, aki folyton a telefonja kijelzőjét bámulta.

-Nem ír, nem hív és még csak fel sem veszi azt a kurva telefont! Most mégis mi a francot kellene tennem?-idegeskedik.

-Hallod, nyugi már! Biztos, hogy valami dolga van és nem ér rá, de megígérte, hogy itt lesz és akkor jön is!-próbáltam nyugtatni sikertelenül. Tiszta szomorú volt.

-Nem tudod, hogy milyen érzés ez..-suttogta.

-Sajnos pontosan tudom, hogy milyen érzés. Tudod, hogy mi történt Nathan-el. Napokig vártam, hogy írjon, de semmi. A különbség a kettő között csak az, hogy ti együtt is vagytok!-mosolyogtam rá. 

-Sokszor már nem úgy érzem. Most kaptam vissza, de talán újra elveszíthetem..-szomorodott el még jobban. 

-Fejezd be! Szereted?-álltam fel a tanár nagy meglepetésére.

-Igen, szeretem!-felelte röhögve.

-Akkor indulás! Mondd el neki, hogy mennyire fontos, mielőtt még túl késő lenne!-nyitottam ki előtte az ajtót. Felugrott a helyéről és kiszaladtunk a suliból. Basszus, most hagytuk ott a büntit. Nem érdekel. Ez fontosabb. Mikor kiértünk ott állt Christian a suli előtt és engem várt. Jessy gyorsan megölelt és rohant is Tom-hoz. Megálltam a lépcső tetején és mosolyogva néztem a felém közeledő srácra. Kezem végighúztam a hajamon, majd lassan leléptem az első lépcsőfokra. Gyorsított a léptein és pár pillanat múlva már testközelben volt. Kezét derekamra vezetve közel húzott magához. 

-Hiányoztál..-suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. 

-Te is nekem..-szorítottam meg az ingét. 

Indítsd el!

Elengedtem, majd gyorsan futni kezdtem előle. Sajnos gyorsabb volt és a lépcső korlátjánál utolért. Csípőjével nekiszorított, ezért még a levegő is kiszaladt a tüdőmből.
-Hülye!-fogtam meg a karját.
-Imádom, mikor ilyen vagy..-suttogta és ha lehet, még jobban nekiszorított annak a szarnak, ami már kezdte nyomni a derekam.
-Nem kapok levegőt!-nevettem.
-Hát mindjárt nem fogsz!-mondta, majd egyre közelebb hajolt a számhoz. Annyira vágytam a csókjára. Annyira akartam őt. És megtette. Megcsókolt. Annyira lassú és gyengéd volt, hogy kapaszkodnom kellett, hogy össze ne essek.

-Nem tudod, hogy mennyire meg akartalak csókolni!-adott még egy laza puszit. 

-Tudom, hogy meg akartál! Én is téged!-mosolyogtam.

Tom szemszöge

Épp a sulihoz indultam, hogy Jessy elé menjek, amikor egyenesen nekem szaladt valaki. Majdnem fellökött. Felnéztem rá és akkor megláttam. Az arca ki volt pirulva és tiszta könny volt a szeme. Sírva a nyakamba ugrott.
-Kicsim, mi a baj?-szorítottam magamhoz.
Indítsd el!
-Szeretlek!-suttogta a fülembe.
-Én is téged, de elárulnád végre, hogy mi a baj?-emeltem fel a fejét.
-Csak rossz érzésem volt. Azt hittem, hogy már nem szeretsz. Nem vetted fel a telefonodat, nem írtál, nem hívtál. Azt hittem, hogy majd szakítani akarsz velem..-folyt le egy újabb könnycsepp az arcán.
-Vedd már észre végre, hogy őrülten szerelmes vagyok beléd! Sosem szerettem még senkit sem ennyire!-mosolyogtam, majd lassan és szenvedélyesen megcsókoltam.

-Tényleg szeretsz?-csodálkozott.

-Mindennél jobban kis hülyém!♥-adtam neki egy gyors puszit, majd kézen fogtam és gondoltam elviszem sétálni. 

Már egy fél órája sétálgathattunk, amikor megtörte a csendet.

-Végül is, hova megyünk?-kérdezte nevetve.

Egy pillanatra megálltam és elröhögtem magam. Fogalmam sem volt, hogy hova viszem. Csak jó volt vele.

-Majd meglátod!-kacsintottam, bár még magam sem tudtam, hogy mit is fog meglátni. 

-Hát jó!-szorította meg a kezem.

-Kérdezhetek valamit? Őszintén ez nem ide tartozik, de továbbra sem tudok semmit!-érdeklődtem.

-Persze, kérdezz csak!

-Mi volt Allison és Nathan között? Ezt azért kérdezem, mert majd mondani szeretnék utána valamit!-bátorkodtam feltenni kérdésemet.

-Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy szerették egymást, de sosem volt köztük semmi komoly. Allison rengeteget szenvedett Nathan miatt és ezt valószínűleg sosem bocsájtom meg annak a baromnak. Ám valamilyen szinten még mindig is fontos Allison-nak, hiába van ott Christian. Miért voltál erre kíváncsi?-hadarta el.

-Tudod, Nathan mindig őszinte volt vele?-kérdeztem.

-Hát igyekezett mindig is az lenni..de még ha nem is volt az, akkor is megtudta Allison mindig az igazságot!-mosolygott.

-Pont ezt akartam hallani!-feleltem. 

-Miért?-csodálkozott.

-Azért, mert elhatároztam valamit, amiben nem változtathatod meg a döntésemet!

-Rendben, de mi az?-kíváncsiskodott.

-El fogom neki mondani, hogy miattam kerültél kórházba! El fogok neki mindent mondani, hiszen joga van tudni, hogy mi történt a barátnőjével...-sóhajtottam.

-Ezt te sem gondolod komolyan...sosem fog megbocsájtani!-állt meg hirtelen. 

-Akkor is el kell neki mondanom..bántottalak és ez nekem fáj a legjobban! Legalább ha kioktat-és tudom ám, hogy milyen nagy szája van-akkor végre észhez térek és képes leszek tovább lépni ezen. Nem fogom emészteni magam emiatt.-válaszoltam.

-Nem fog megbocsájtani értsd már meg!!-kiabált. 

-Így lesz a helyes..hidd el!-nyugtattam, de láttam rajta, hogy totálisan kiakadt az ötletem végett. 

Megöleltem, megpusziltam, de még mindig ideges volt. 

-Nem mondhatod el neki!-kiáltotta. 

-Muszáj lesz kicsim! Ő is a barátom!

-Miután ezt bevallottad, már nem lesz a barátod!-hajtotta le a fejét.

-Tudod, legalább őszinte voltam..-suttogtam.

Ahelyett, hogy megnyugodott volna, elindult vissza a suli felé. 

-Most hova mész?-futottam utána. 

-Allison-hoz! Elmagyarázom neki..MINDENT!-nézett a szemembe. 

Halkan sétáltam mellette és bíztam benne, hogy Allison képes lesz majd megbocsájtani nekem. Egyszer visszakapom a barátot, akit most elveszítek. 

Kis idő múlva visszaértünk a sulihoz, ahol Christian és Allison a padon ülve beszélgettek. Lassan odasétáltunk hozzájuk.

-Hát ti?-ugrott fel Allison.

-Beszélnünk kell!-néztem rá.

-Jaj, valami baj van?-kérdezte.

-Hát attól függ, hogy mit is nevezünk bajnak!-hajtottam le a fejem.-Emlékszel, amikor Nathan-el bent jártatok Jessy-nél a kórházban? Rögtön az első nap?-kérdeztem.

-Igen, de te erről honnan tudsz?-csodálkozott.

-Nathan elmesélte, hogy mennyire sírtál és haza kellett vinnie! Na hát nekem be kell vallanom valamit!-kezdtem bele.

-Hallgatlak!

-Miattam került kórházba Jessy!-suttogtam.

-Ezt most nem hallottam jól, megismételnéd?-akadt ki. 

-Miattam került kórházba!-ismételtem meg. 

Láttam Allison-on, hogy mindjárt akkora pofont kapok tőle, hogy elszállok a holdig. Ám nem csinált semmit, csak állt előttem. Kis idő múlva elsírta magát.

-Dögölj meg Tom! Komolyan mondom, hogy nálad nagyobb rohadékot sosem ismertem..Még van képed ezután szerelmet vallani neki? Rohadj meg! De tényleg!-sikoltozott velem, mire Christian lefogta, magához húzta és megölelte. Jessy gyorsan odarohant hozzá és átvette az ölelést. Pár percig így álltak, majd egyszer csak Allison rám nézett és Jessy fülébe súgott valamit.

-Meg foglak fojtani!-kiabált velem. 

Már épp szaladt volna hozzám, ha Christian nem kapja el a derekát.

-A rohadt életbe is, most azonnal engedj el! Meg fogom fojtani! Christian!-ordítozott. Teljesen magán kívül volt. Fogtam magam és elmentem. Nem maradhattam tovább, hiszen már így is elég szarul éreztem magam. Azt hiszem, hogy elvesztettem egy barátot. Talán örökre. És ha őt megbántottam, akkor megbántottam Jessy-t is.