10. rész

Indítsd el!

Hiába van Jessy kórházban, nekem attól mennem kell suliba. Nagy nehezen beértem. Semmi kedvem sem volt. Egy érzelmi roncs voltam. Szó szerint. Bonnie nem jött suliba. Most nem tudom, hogy Noah vagy Jessy az oka. Lydia futott oda hozzám, megölelt és ő is előadta a minden rendben lesz sztorit. Hogy lehetne minden rendben? Nem értik a dolgok valódi értékeit. Lydia-val beszélgettem, mikor megjelent Nathan. Jött vele Aiden. Egyenesen felénk sétáltak.
-Sziasztok!-köszöntek.
-Hali!-néztem rájuk.
-Lydia, kérdezhetek valamit?-mosolygott rá Aiden.
-Aham..
-Nem szeretnél a barátnőm lenni?-húzta még nagyobb mosolyra a száját, hogy még aranyosabbnak tűnjön.
-Szeretnék..-ölelte meg Lydia.
-Anyátokat!-nevettem.
-Mi a baj?-kérdezte Aiden.
-Olyan édesek vagytok együtt!-öleltem meg őket.-Már előre szurkoltam.
-Komolyan? Allison!-tátotta el a száját Lydia.
   Már egy jó hónapja kerülgették egymást, szóval gondoltam, hogy egyszer csak összejönnek. Végre ez is megtörtént. Bryana akkor megjelent az ajtóban és megölelte Aiden-t.
-Azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen!-biggyesztette le a száját Lydia.
-Te vagy az egyetlen, nyugi! Ha bárkit megkaphatnék, akkor is téged választanálak!-adott egy puszit az arcára.

 

Nem tudtam, hogy mit is kellene csinálnom. Be még nem csöngettek, viszont már unatkoztam. Ryan odasétált hozzám. 

-Szia!-köszönt.

-Szia!-néztem rá.

-Minden rendben lesz!-mosolygott rám. Itt kurvára elegem lett az egészből.

-Ti tényleg nem értitek? Ti vagytok ebbe a helyzetbe vagy én? Könnyű azt mondani, hogy minden rendben lesz, de ha veletek lenne ilyen, akkor kíváncsi lennék, hogy hányan éreznétek úgy, mint én. Csak gondolkodjatok egy kicsit!-kiabáltam, majd elsétáltam.

Nathan szemszöge

-Most mit csináltam?-jött oda hozzám Ryan.

Elhiszem, hogy Allison ki van bukva. Én is. De én reménykedem, hogy minden sokkal könnyebb lesz, ha elhagyom. Ha eltűnök innen és sosem lát majd többet. Csak így védhetem meg az újabb csalódásoktól. 

-Megkeresem!-mondtam és el is indultam. Mivel kiment a suliból, ezért gyorsan utána futottam, hát ha még kinn van és meglátom. Szerencsémre a sarkon ült egy padon. Odafutottam hozzá és leguggoltam elé.

-Te meg mit csinálsz itt kinn?-mosolyogtam, majd letöröltem egy könnycseppet az arcáról.

-El akarok menni...Jessy-hez..aztán pedig veled..-nézett a szemembe.

Most mégis mi a francot mondhatnék? Annyiszor megbántottam már. Nem tehetem meg újra. 

-Elviszlek Jessy-hez.-mosolyogtam rá.

-Komolyan?-állt fel a helyéről.

-Komolyan!-mondtam, mire a nyakamba ugrott. 

Centik választottak el a szájától. Könnyes szemével a szemembe nézett és mosolygott. Baszd ki! Meg akarom csókolni. Meg fogom csókolni. Lassan közeledtem hozzá. Kíváncsi voltam, hogy elhúzódik-e. Nem tette. Óvatosan közelebb húztam magamhoz, majd lassan megcsókoltam. 

Az érzés furcsa volt. Olyan, mint amikor felrobban benned valami. Hirtelen meleged lesz és úgy érzed, hogy minden tökéletes. Minden esetre nagyon furcsa volt. 

-Ezt miért?-nézett rám meglepetten. 

-Őszintén? Nem tudom..-fogtam meg a kezét, majd elindultunk. 

-Ez most megtörtént..köszönöm..-mosolygott rám. 

-Én csak most kezdek rájönni, hogy bármi történjék is...mindig marad köztünk egy kapocs, ami téged hozzám fűz. Sosem lesz olyan, hogy ne aggódjak érted. Sosem fordulhat elő, hogy ne számítson mit teszel. Mindig is fontos leszel számomra.-néztem rá, mire lefolyt egy könnycsepp az arcáról.

-Akkor ne hagyj itt! Ne menj el!-kérlelt.

-Te is tudod, hogy nem tehetem..-hajtottam le a fejem.

-De igen! Megteheted, csak nem akarod!-megint kezdődik, amit el akartam kerülni.-Azt hiszem, hogy inkább egyedül mennék Jessy-hez! Szia!-indult el.

-Allison!-mentem utána.

-Menj el! Boldogulok nélküled...-mondta, majd elsétált. Életemben nem éreztem még ilyen szarul magam. Megint elbasztam mindent. Gratulálok Nathan!

Allison szemszöge

Hónapokig szenvedünk egymásért felváltva, majd jön egy változás és feladjuk. Mást választunk és mással próbáljuk elfeledni a múltban szerzett sérelmeinket. Megpróbáljuk bemesélni magunknak, hogy helyes amit csinálunk, és sikerülhet. De nem! A szívünk tudja, hogy még mindig a másik kell. Hosszú idő után elég egy pillanatra újra látni és felidézzük magunkban a közös emlékeket. Ebben a pillanatban újra érezzük az illatot, ölelést, csókot...azt az érzést, amit akkor éreztünk. Ez az az érzés, amit soha nem fogunk igazán elveszíteni, csak napról napra egyre kisebb lesz. Lehet az eszünk mást választott, de a szívünk mindig is őt akarja majd. 

   Valószínűleg ezt fogom érezni, ha Nathan elmegy. Itt fog hagyni kevesebb, mint egy hónap múlva. 

Ezen gondolkoztam mind addig, amíg nem értem el a kórházig. A lábam remegett. Nem tudtam, hogy mit várhatok a jövőtől. Ha Jessy is elhagy, nem tudom, hogy mit fogok tenni. Lassan besétáltam és egyenesen a kórterme felé indultam. Lenyomtam a kilincset és bementem. Az ágya mellett egy 19 év körüli srác ült. 

-Szia!-köszönt.-Biztosan a barátnője vagy!-mosolygott.

-Szia! Igen és te?-kérdeztem meglepetten. 

-Mike vagyok! Én hívtam hozzá a mentőket!-válaszolt, mire egy kósza könnycsepp lefolyt az arcomon.-Miért sírsz?-lepődött meg.

-Annyira köszönöm!-suttogtam. A könnyeim előtörtek. Odasétáltam Jessy ágyához és rá hajtottam a fejem.

-Kelj már fel! Kérlek!-zokogtam. 

-Fel fog kelni! Idő kell neki!-mosolygott rám.

-Te, hogy kezeled ilyen jól?-kérdeztem.

-Már megtanultam kezelni..-kezdett bele.-Annyi idős lehettem, mint ti, amikor a legjobb haveromról kiderült, hogy rákos. 1 évig mondogatták, hogy sosem fog felépülni már. Hogy le kellene kapcsolni a gépekről. De én nem engedtem. Hittem benne. És felépült. Kigyógyult a betegségből.-mosolygott.

-Elég csak hinni? Nem kell tenni is érte?-kérdeztem.

-Tudod, sokszor nagyobb ereje van a reménynek, mint a tetteknek!

-Ezt eddig nem tudtam..csak gyógyulj meg Jessy!-öleltem meg, majd elköszöntem és kimentem a rendelőből. Ha hiszek benne, akkor Jessy fel fog épülni? Ha hiszek benne, akkor nem fog Nathan elmenni? Ha hiszek benne, akkor Noah és Bonnie kibékülnek? Ha hiszek benne, akkor minden jobb lesz? Nathan! Folyton ez jár a fejembe. Ha elmegy...

Kell! Kell a szerelme. Kell, hogy itt aludjon. Hogy veszekedjünk a semmin. Kell, hogy hozzám érjen, megcsókoljon, vagy épp megöleljen. Ő más mint a többi. Össze törte a szívem, de én ennek ellenére is vissza fogadnám. Törött szívvel, amit tudom, hogy még egyszer össze törne. Hogy nézzek rá barátként? Mikor legszívesebben megcsókolnám és csak azt érezném, hogy biztonságban vagyok a karjaiban. Mikor itt van velem megnyugtat és elfelejtek minden rosszat. Nekem ez nem fog menni, hogy elfelejtsem. Vissza szerezem! Bármit is kell érte tennem...nem lehet egy kurváé sem. Csak akarja ő is...csak egy szavába kerül és az övé lennék örökre. 

Közérdekű!

Köszönöm szépen mindenkinek a 300+ megjelenítést. Imádlak titeket ♥♥♥

9. rész

(Kedves olvasóim! Mostantól bevezetem a szemszögváltást! Jó olvasást!)


Reggel a telefonom hangos csörgésére ébredtem, ami nem az ébresztőm volt. Hajnali egy van. Ki a fasz lehet az? Felkeltem az ágyból és az asztalhoz léptem, amire le volt rakva. A kijelzőn Bonnie számát láttam kiírva. Mi lehet ilyen fontos?

-Halló!-szóltam bele álmosan.

-Allison!-sírt.

-Úristen, Bonnie! Mi a baj?-nyílt ki a szemem.

-Jessy...kórházban van..kómába esett...elütötte egy autó...-dadogott.

-Mi van?-estem kétségbe.

-Komolyan mondom...kérlek gyere be..nem akarok egyedül lenni..meg szüksége lenne rád..-zokogott.

-Persze, természetes...máris indulok!-folyt le egy könnycsepp az arcomon. Kinyomtam a telefont, majd gyorsan berohantam a fürdőbe a ruháimért. Még csak most tudatosult bennem, hogy Jessy kórházba került. Előtört belőlem a zokogás..Mi fog még történni komolyan? 

Gyorsan felkapkodtam magamra a ruháimat és kiléptem a házból. Anyáéknak írtam egy üzenetet, hogy sürgősen el kellett mennem, mert Jessy bajban van..Biztosan meg fogják érteni. A buszt végigsírtam és idegeskedtem. Egy gyenge pillanatomban eszembe jutott, hogy fel kellene hívnom Nathan-t, de aztán meggondoltam magam. Nem támaszkodhatok mindig rá, hiszen ha már nem lesz nekem, akkor egyedül maradok. Újra előtört belőlem a sírás. Miért kell pont velem megtörténnie ezeknek a dolgoknak? 

   A buszom beért, majd egyenesen a kórházba rohantam. Besiettem a váróba, ahol Bonnie már ott ült. Odarohantam hozzá, megöleltem és együtt sírtunk. 

-Mi történt?-kérdeztem. 

-Nem tudom..egyszer csak felhívott egy idegen srác, hogy most hozták be barátnőmet..és Jessy telefonjából tudja a számom..-szipogott.

-Be lehet hozzá menni?-kérdeztem.

-Egyszerre csak egy embernek. Én már voltam, siess!-mosolygott rám. 

Indítsd el!

Eleget tettem Bonnie utasításnak, majd besétáltam a szobájába. Mindenféle gépek csipogtak körülötte. A sírás megint rám tört. Leültem a mellette lévő székre, megfogtam a kezét és beszélni kezdtem hozzá, hiszen van olyan, amit kómában is meghallanak.

-Jessy..fogalmam sincs, hogy mi történt, de ha már soha többé nem fogod kinyitni a szemed, akkor szeretném, hogy tudd, én mindig a legjobb barátnőd maradok. Emlékszel a sok hülyeségre, amit együtt követtünk el? Ez tartja bennem most a lelket, hogy elmondjam a dolgokat. Mindig is olyan voltál nekem, mint a nővérem...a másik felem. De ha most elveszítelek téged is, azt valószínűleg nem élném túl. Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek téged. Az első pillanattól kezdve fontos voltál nekem és mindig is az maradsz. Csak egy utolsó kérésem lenne: Sohase felejts el, kérlek...és minél hamarabb épülj fel..imádlak! Légy erős..-oda döntöttem a fejem a kezére és sírtam. 

   Őszintén megmondom most szívesen hisztiznék, hogy ez nem történhet meg és ébresszék fel azonnal, hogy jól megölelgethessem és elmondhassam neki, hogy mennyire szeretem. Ha ezt soha többé nem tehetem meg..bele sem merek gondolni. Nagy nehezen felkeltem mellőle, ránéztem és kimentem. 

-Bonnie!-borultam a nyakába és sírtam.

-Nem lesz semmi baj!-nyugtatott, sikertelenül. 

-Mozdulatlanul fekszik...kómában..-kiabáltam.

-Végre, hogy ideértél..-nézett Bonnie egy kapucnis srácra. 

-Nathan?-néztem én is rá. Nem sok mindent láttam a könnyeimtől.

-Gyere ide!-húzott magához.

-Eljöttél? Miért?-zokogtam, mint egy 5 éves.

-Mert te vagy az egyetlen, akit csak én tudok megvigasztalni..-törölt le egy könnycseppet az arcomról.

-Nem hagyhatsz el...-rogyott össze a térdem.-Nem megy..ezt már nem tudom elviselni.

-Figyelj rám! Mindig itt leszek neked..örökké, de ezt most el kell fogadnod. Ami Jessy-vel történt borzalmas, de erős ő is és te is, szóval együtt sikerülni fog. Mindig is fontos leszel nekem..sosem felejtelek majd el..ígérem!-puszilt meg. 

-Tudom...de tudod milyen érzés ez? Amikor az életed egyik napról a másikra teljesen szétesik. Téged elveszítelek. Ha Jessy nem kel fel, akkor azt már nem leszek képes feldolgozni. Tudod, hogy mennyire fontos nekem. Ő az életem nagy része.-suttogtam.

-Hazaviszem...-emelt fel Nathan.

-Nem! Vele akarok lenni, mikor felébred..-sikoltottam.

-Nem fog egy ideig felébredni!-mondta, mire a levegő is beszorult a torkomba. 

-Tegyél le! Hagy menjek be...látni akarom...-ordítottam. 

-Bonnie, beküldöm Noah-t, hogy legyen itt veled...-nézett vissza Nathan, amíg én totál összesírtam a pulcsiját.

-Rendben...-felelt Bonnie, de láttam rajta, hogy nem tetszik neki az ötlet. Gondolom nem akart most belekötni a dologba. 

   Egy 20 perc alatt haza is értünk, hiszen Nathan-t az anyukája hozta. 

-Haza vinnél?-kérdeztem.

-Ma itt alszol nálam...-nézett rám, ám mielőtt válaszolhattam volna, bevitt a házba.
-Nathan!-hívta az anyukája. Lerakott az ágyára és kiment a szobából. Erőm sem volt semmihez. Ledőltem az ágyra, betakaróztam a pihe-puha takaróval és elaludtam.
 

Reggel kómásan ébredtem. Nathan ott feküdt mellettem és Barcelona meccset nézett. Közelebb csúsztam hozzá, mire felém fordult. 

-Jó reggelt!-mosolygott.

-Mi ebben olyan jó?-morcos kedvemben voltam.

-Hívott Bonnie!-nézett rám.-Jessy állítólag már mozgatta az ujját..-mosolygott.

-Akkor ezek szerint felébredt?-lettem izgatott és felültem az ágyba.

-Nem, még mindig kómában van, de az orvosok mindent megtesznek. Ne aggódj, minden rendbe jön..-fogta meg a kezem.

-Minden rendbe jön? Elmész! Fogd már el, hogy nekem már semmi sem lesz rendben.. Jessy kórházba, lehet fel sem kel, és azt mondod, hogy minden rendbe lesz?-akadtam ki.

-Hallod nyugodj már meg! Ezt szerintem egyszer már megbeszéltük! Bízz már egy kicsit..reménykedj!-puszilta meg az arcom. 

-Rendben van..reménykedem, hogy nem veszítelek el titeket..-néztem a plafonra. 

Bonnie szemszöge

A kórházban voltam egész este. Noah olyan hajnali kettő körül ért be hozzám. Nem repestem az örömtől, hogy vele kell lennem, de jobb mintha egyedül lennék. Mikor megérkezett, leült mellém és hallgatott.
-Bonnie..ami Jessy-vel történt, az nem baleset volt..-suttogta.
Itt már totálisan betelt a pohár. Miért van az, hogy a fiúk mindent elbasznak?
-Ezt meg hogy értsem?-akadtam ki. és készítettem a kezem, hogy pofont adjak neki, ha nem megfelelő választ ad.
-Tom és ő szakítottak tegnap és Jessy el akart tűnni..minden elől..önmagát okolta a történtekért..nem figyelt és elcsapta az a kurva busz..-mesélt el mindent.
Az állam leesett, de szó szerint.
-Allison-nak egy szót sem..-figyelmeztettem.-Ha megtudja, Tom halott..
-Tudom! Mondanom kell valamit!-nézett a szemembe.
-Hallgatlak!
Indítsd el!
-Egyre jobban érzem azt, hogy veled akarok lenni, sőt egyre jobban azt, hogy MINDIG veled akarok lenni. Bármi is történjen, küzdeni fogok értünk és nem foglak elengedni. Egyetlen esetben tenném meg...ha Te kérnéd..és akkor is csak azért, mert szeretlek...-nézett rám.
A sírás szélén álltam, de tartottam magam.
-Mit szeretnél?-kérdeztem.
-Hogy mit szeretnék? Téged. Odabújni hozzád, érezni az illatod, hallgatni a szívverésed, elaludni a karjaid között, hallani a hangod, puszit adni, megölelni téged. Annyiszor elmondani, hogy mit érzek irántad, akárhányszor csak akarom. Nézni a szemedet, rád mosolyogni. Nevetni veled, mintha nem basztuk volna el az egészet..-folyt le egy könnycsepp az arcán.-Mindennél jobban szeretlek téged, csak nem veszed észre...bármit kész lennék megtenni érted, ha engednéd!
Most komolyan sír? Édes istenem. Már én is.
-De miért szeretsz még engem ennyi idő után is?-csodálkoztam.
-Mert te voltál az egyik legcsodálatosabb dolog az életemben, ami valaha történhetett és egyfolytában csak rád gondolok, hogy mennyire hiányzol. Mit meg nem adnék még pár közös pillanatért. Átélni újra... Felbecsülhetetlen érzés lenne, amit nem cserélnék el semmire. Csak könyörgöm neked, hogy bocsájts meg!-térdelt le elém.
A könnyek patakokban folytak a szememből. Meg akartam neki bocsájtani, ám valami mégis vissza tartott. Megfogtam magam és elsétáltam. Szeretem őt, de nem tehetem ezt magammal. Vagy küzd vagy elbukik. Bizonyítson. Az érzéseim kavarogtak, de nem érdekelt. Csak haza akartam jutni és végigsírni a napot. Noah, Nathan és Allison, meg persze Jessy. Elbaszott egy életünk van, de reménykedni szabad...és KELL is.

8. rész

 Tudtam, hogy a reggelek mindig ilyen szarul kezdődnek, de hogy ez is. Ha a napomat jellemezhetnék, akkor a pocsék még finom jelzés lenne. Valami brutális volt. Elegem lett ma. Összetört bennem valami, ami egykor egész volt. Ezt nem tudom, hogy is lehetne leírni vagy jellemezni, de kezdjük is az elején.

   Reggel felkeltem, elvégeztem a dolgaimat, majd elindultam a suliba. Egy és fél óra alatt be is értem. Ryan-t megpillantottam és odasiettem hozzá. Nathan ott ült mellette a padon. Fogalmam sincs, hogy miért teszi ezt velem. Talán van valami nyomós oka? Azt azért igazán elárulhatná. Csak, hogy mi a baja velem. De ha jobban belegondolok, akkor őt most mindenki védi. Az osztály tiszta fura velem kapcsolatban. Még a lányok is. 

-Szia! Hiányoztál!-öleltem meg Ryan-t. Egy gyors pillantást vetettem Nathan-ra, akit látszólag idegesített a közelségem. Szomorú és nyugtalan volt. 

-Szia csajszi! Te is nekem! Milyen volt a hétvégéd?-kérdezte a lényeget. 

-Hú, hát egész szuper!-hazudtam és egy mosolyt erőltettem az arcomra.

-Akkor jó!-mosolygott.

Összenéztek Nathan-el és olyan 'mikor mondod el neki' fejet vágtak. Hagytam inkább. 

-Ezeknek mi bajuk van?-mutattam a felénk közeledő "pár" felé. 

-Bonnie?-akadt ki Jessy.

Bonnie és Zack kézen fogva jöttek be a suliba (?). Ez most vajon Noah miatt van? 

-Te atya úr isten!-ugrott fel Carson is a helyéről. 

-Basszátok meg! Jön Noah!-akadt ki Aaron is. 

-Na srácok, itt verekedés lesz!-tapsikolt Nicol is. 

-Sziasztok!-jött ide hozzánk Noah. 

-Szia! Hogy vagy? Ideges vagy higgadt a kedved?-érdeklődtem.

-Még mindig kurva ideges vagyok Bonnie miatt!-mondta. 

-Akkor azt nem kéne látnod!-mutatott Zack-ék felé David. 

-David!-szóltunk rá vagy 10-on. 

-A kurva anyádat Zack Marin!-ordított Noah.-Takarodj el a csajom mellől vagy esküszöm, hogy agyonütlek!

-Anyám!-sikoltott Zack.-Szia Bonnie!-indult volna el félős barátunk.

-Állj meg te nyomorék!-kiabált utánam Noah.

-Apád a nyomorék!-kiáltott vissza Zack is. 

-Na ide figyelj te kis mitugrász! Ha még egyszer meglátlak a közelében, akkor kiverem az össze fogad és aztán mehetsz udvarolni a nagymamáknak! Értve vagyok?-kapta a nyakát Noah.

-Pusztulj meg Noah!-vágta pofon Bonnie. 

-Bonnie!

-Takarodj a közelemből! Megcsaltál te fasz!-kiabált barátnőm.

-Nem csaltalak meg...

-Akkor ki volt az a lány?

-Milyen lány?

-Akivel smároltál?

-Nem emlékszem semmire!-felelte. 

-Ja vagy úgy!-hagyta ott Bonnie. 

Noah-nak elmondtunk mindent, ami a bulin történt, mire egyszerűen otthagyott minket. A töri óránk elkezdődött, ahol végigunatkoztam az egészet. Valami egyházas hülyeségről volt szó, amit se nem értettem és még csak nem is érdekelt. A gondolataim folyton körülötte jártak. Vajon miért ennyire elutasító? Gondolatmenetem a jelző csengő zavarta meg és mehettünk is ki a teremből.

    Fizika óra következett, ráadásul dupla. De elegem van. Bementünk a terembe, ahol valami iszonyatos hülyeséget tanultunk. Nem értem. Bocs, de hülye vagyok a fizikához. A kémiát már igyekeztem megérteni, de ez. Hú. Jessy egy papírt tolt elém, ami levelezni szoktunk és azt várta, hogy írjak. 

Miért ilyen elutasító Nathan?

Én tudom. Szünetben mondanom kell valamit..amit az osztály már tud, csak neked kurva nehéz elmondani. Majd mindent megbeszélünk csak kérlek, hogy próbálj meg ne kiakadni!-írta.

   Hogy kérheti azt, hogy ez után a szöveg után ne akadjak ki? Beszarás. Már tűkön ültem, hogy takarodjunk végre kifelé és hagy tudjam meg az igazságot végre. Ekkor megszólalt a csengő. 

-Jessy! Mondd!-álltam elé. 

-Leülnénk a lépcsőre?-vezettek oda Bonnie-val. Nathan lement a büfébe, viszont éreztem magamon a többiek égető tekintetét. 

-Ennyire rossz?-aggódtam.

-Hogy kezdhetnénk bele?-nézett rám Bonnie.-Nem kellene rázúdítani!

-Segítsetek már srácok!-nézett az osztályra Jessy.

-Basszus, nyögjétek már ki!-akadtam ki. Felálltam a lépcsőre a feljárónak háttal és kérdőn néztem rájuk.

-Allison! Nathan elmegy!-nézett a szemembe Bonnie.

-Mármint hova?-értetlenkedtem.

-Úgy értem elmegy Franciaországba a családjával!-ejtette ki a szavakat. Először sokkos állapotban álltam a lépcsőn, majd szótlanul bámultam magam elé. Bonnie és Jessy leültettek, mielőtt elájultam volna. Ekkor megjelent Nathan.

   Mindenki minket figyelt. 

-Mit néztek ennyire? Szarul áll a hajam?-kérdezte Nathan.

-Elmész?-álltam elé és éreztem, hogy ha igent mondd, elsírom magam. 

-Allison!-csak ennyit volt képes mondani, mert teljesen sokkos állapotban állt előttem.

Fogtam magam és indultam volna, hogy ne lássák, hogy sírok, de elkapta a kezem és maga felé fordított. A mellkasán két marokba szorítottam a pulcsiját és előtörtek a könnyeim. Már nem is akartam leplezni. A többieken láttam, hogy mennyire sajnálják ezt a dolgot. 

-Nem mehetsz el! Nem teheted...-öleltem meg. 

-Úgy sajnálom!-suttogta. 

-Miért?-sírtam. 

-Minden jó lesz...te elfelejted, hogy valaha is léteztem, hogy bántottalak és hogy szerettél. Jobb lesz ez így! nem fog fájni!-mosolygott.

-Téged lehetetlen lesz elfelejteni...-szorítottam erősebben, mire ő is közelebb húzott magához. 

-Úgy sajnálom Allison!

-Mikor mész?-kérdeztem halkan.

-1 hónap múlva...-suttogta a fülembe.-Tudd, hogy mindig emlékezni fogok a lányra, aki bármit megtett volna értem..de elszalasztottam a lehetőséget..-puszilta meg az arcom. 

   Indítsd el!

Egy világ omlott össze bennem. Elmegy az, aki a legtöbbet jelentette nekem és nem tehetek ellene semmit, még ha nagyon szeretem is. Olyan szar érzés. Csak nézni, ahogy a dolgok megváltoznak, miközben te csak annyit akartál, hogy a régiek maradjanak. Vicces, de butaság is, hogyan akarsz egyszerre mindent és semmit. Őrültség, mikor el akarod engedni, de még mindig kitartasz mellette, és amikor pedig tovább akarsz lépni, de ott maradsz, ahol elkezdted. Amikor az érzések jönnek és mennek és nem tudod eldönteni, hogy mit akarsz. Amikor annyi mondanivalód van, de nem tudod, hol kezd el. Amikor annyira akarod őt az életedben, de csak annyit tehetsz, hogy egyre messzebbre és messzebbre lököd magadtól. Nehéz visszagondolni, hogy milyenek voltak a dolgok régen, aztán rájuk nézni, hogy milyenek most és ráébredni, hogy a dolgok már mások és soha nem lesznek ugyanolyanok, mint akkor. Amikor meg kell tanulni elfogadni a kőkemény valóságot és nem tenni ellene semmit, csak hagyni, hogy eltűnjön az életedből. Elveszted, mert túlságosan szeretted ahhoz, hogy megérdemeld. Csak sírsz, mert nem tehetsz mást, hiszen nem változtatna semmin. 

-Annyira fogsz hiányozni!-folytak le a könnycseppek az arcomon. 

-Te is nekem!-adott puszit az arcomra, mire mindenki tapsolni kezdett. Az ilyenektől még jobban el szoktam sírni magam. Ekkor történt valami, amire nem számítottam. Egy nagy csoportos osztályölelés. Mindenki itt volt. Ez egyfajta leírhatatlan érzés volt. Csak számítunk egymásnak. 

-Ti mind hiányozni fogtok!-mutatott körbe Nathan.

-Te is nekünk!-mondtuk egyszerre. Újabb könnyek jelentek meg az arcomon, de mosolyogtam.

-Miért mosolyogsz?-kérdezte.

-Szeretlek téged és mindig is szeretni foglak!-mosolyogtam. 

-Tudom...-könnyezett be. De édes. 

   Ennek a tökéletes pillanatnak tanárunk vetett véget.

-Befelé gyerekek!-kiáltotta el magát. 

Mindenki megindult. A helyemre ültem és boldog voltam. Annak ellenére, hogy talán sosem látom viszont, bennem mindig élni fog. Mert ő volt az, akit a világon a legjobban szerettem. 

-A mai anyagot házinak kérem megcsinálni, mert el kell mennem értekezletre, ami miatt a 11 alatt lévő évfolyamoknak elmaradnak az óráik. 

   Mindenki felpattant a helyéről. Kifutottunk a teremből és együtt sétálni mentünk. 

Indítsd el!

A séta alatt elmentünk a vasúti sínekhez, ahol az egész osztály ilyen emlékbulit csinált. Iszonyat jó volt minden.

-Tudod haver! Mindig akkora seggfej voltál Allison-al, de legalább most már tudjuk miért! Sok szerencsét és gondolj ránk, hogy egyszer voltunk neked mi is!-mosolygott Aaron. 

-Mindenkire gondolni fogok! Ígérem!-szorított magához.-Rád is!-puszilta meg a fejem.

-Tudom...-suttogtam. 

Tökéletes volt az osztálykiruccanás mindaddig, amíg meg nem jelent Noah és Tom. Tom-al nem volt semmi gond, mert ő Jessy-hez jött, viszont Noah Zack-et akarta jól elverni. Zack futott, amilyen gyorsan csak tudott, persze ordítva.

-Segítsetek már, agyon fog ütni!-sikoltozott.

-Megérdemled! Lecsaptál a nőjére!-fütyült Tom Noah-nak. 

-Ne bánts! Nem az esetem Bonnie...szóval nyugi..-görnyedt össze Zack. 

-Ez esetben...-Noah meglendítette a jobb öklét és homlokon vágta Zack-et. Szegény srác hanyatt esett. Mindenki röhögő görcsöt kapott. 

-Noah! Elég!-futott oda hozzá Bonnie. 

-Megbocsájtasz?-kérdezte.

-Ezt egy szóval sem mondtam, de hétvégén elmehetünk Jessy-ékhez és bulizunk. 

-Rendben..-mondta, majd elment. 

   A többiekkel visszasétáltunk a buszpályára, hogy haza juthassunk, hiszen már hat óra múlt. Felszálltunk a buszra, majd elváltak útjaink. Nathan és én egy buszon jöttünk. 

-Miért mész el?-kérdeztem. 

-Anyukám munkát kapott...sajnálom, ami hétvégén történt..-nézett rám.

-Nem haragszom..csak fáj, hogy elveszítelek..

-Ha már nem leszek, akkor könnyebb lesz...-puszilta meg az arcom, majd leszállt a buszról.

-Ez sosem lesz könnyebb...-suttogtam.

Egy fél óra és hazaértem. Bementem a szobámba, kipakoltam a ruhám, megcsináltam az ágyam és elmentem fürdeni. Írtam még Jessy-nek, hogy reggel találkozzunk. Aztán írtam Nathan-nak is. 

Sírva aludtam el. Talán most látom utoljára. Ezt a pár napot ki kell használnom..

7. rész

   Reggel az ágy mellett ébredtem. Iszonyatosan fájt a fejem. Valószínűleg beverhettem a földbe, amikor leestem. Lassan felültem. Az ágyon még mindig aludt Nathan. Halkan sétáltam ki a szobából, hogy nehogy felébresszem. Basszus. Nathan kajak itt aludt nálam? Még mindig hihetetlen. Megcsókolt? Ha ezt elmondom Jessy-éknek, esküszöm, hogy cigánykerekezni fognak. Kimentem a fürdőbe, megmostam az arcom és a fogam, majd megfésülködtem. A konyhába vettem az irányt, hogy csináljak valami reggelit. Anyáékat nem láttam sehol. Lehet, hogy dolgozni vannak. Bár húgom sincs itthon, szóval nem tudom mi van. Lehet, hogy elmentek mamáékhoz. Na mindegy. Úgy döntöttem, hogy sütök bundás kenyeret és főzök teát. Ezeket legalább könnyű elkészíteni és nem kell vele kínlódni. Sőt recept sem kell hozzá. Felvertem a tojást, beleáztattam a kenyeret, majd mehetett a forró olajba. Már a második adagot készítettem, amikor valaki megfogta a derekam. Ijedtemben sikoltottam egy nagyot és elejtettem a villát. 

-Basszus Nathan!-hajoltam le a villáért. 

-Bocsi, nem akartalak megijeszteni!-húzta ki az egyik széket, majd helyet foglalt rajta. 

-Semmi gond!-fújtam ki a benn tartott levegőt és sütöttem tovább a kenyeret. A tea felforrt. Beleraktam a teafüvet és megízesítettem. Szedtem ki teát két bögrébe. A kenyereket egy nagy tányérra tettem, majd mindent ráraktam az asztalra. 

-Jól néz ki!-mosolygott rám Nathan.

-Köszi! Ennyit azért én is meg tudok csinálni!-kacsintottam, de mint ahogy már említettem ez csak afféle szemrángás. Kacsintani nem tudok. 

   Mindketten elfogyasztottuk a reggelit, majd Nathan segített összepakolni. Még tegnap írtam Bonnie-nak egy üzit, hogy hogy érzi magát, de csak most jött rá válasz. 

Annyira, de annyira sajnálom. Most mondhatom azt, hogy Noah egy szemét állat, mert megcsalta Bonnie-t valami kis kurvával, de valahogy védem is, mert csak a pia miatt volt, hiszen még mindig ugyanúgy szereti. A tanulság ebből, hogy Noah-nak soha semmilyen körülmények között nem szabad innia. Nathan odajött hozzám és megölelt. Úgy éreztem, mintha azok a kibaszott pillangók már megint repdesnének a gyomromba. Hogy dögölnétek meg ti szárnyas rovarok. Elegem van belőletek. Nem akarok így érezni. Ölelésünket Jessy hívása szakította meg. 

-Szia! Mondd!-szóltam bele. 

-Szia! Mi van Bonnie-val?-kérdezte. 

-Hát tegnap Noah megcsalta, de ti meg hova a jó büdös francba tűntetek? Meg hogy kerültetek haza?-kezdtem felemelni a hangom, hiszen nagyon aggódtam Jessy-ék miatt. 

-Mi csak egy kicsit kettesben akartunk lenni! Csókolóztunk meg ilyenek!-hallottam, hogy kuncog.

-Milyenek? Lefeküdtetek?-kérdeztem. 

-Jesszusom Allison! Dehogyis! Csak van egy újabb folt a nyakamon!-nevetett.

-Ja, hogy erről fúj a szél! Majd beszélünk még és akkor mindent elmesélsz, de most mennem kell, mert Nathan nem bír magával!-kuncogtam. 

-Mi az, hogy Nathan nem bír magával?-akadt ki.

-Szia, Jessy!-nyomtam ki mosolyogva a telefont. Valószínűleg ma még halott leszek. 

-Na hol voltak tegnap?-fogta meg a kezem Nathan.

-Kettesben! Amúgy kérdezhetek valamit?-néztem a szemébe. 

-Persze, kérdezz csak!-ült le az ágyra. 

-Ez csak egy játék neked ugye?-kérdeztem.

-Nem értelek! Tök jól elvagyunk és ennyi! Miért? Mit gondoltál?-fogta meg a kezem. 

-Mondjuk, hogy nem csak játszol! Mi a francért csókoltál meg?-ordítottam. 

-Allison! Köztünk nem lehet semmi! Ez kurvára nem működne!-állt fel. Meg akart ölelni, de kitértem az ölelés alól.

-Hagyj békén! Hozzám ne próbálj érni!-folyt le egy könnycsepp az arcomon.-Azt hittem, hogy számítok neked valamit, de úgy tűnik egy nagyot tévedtem!

-Allison! Ne csináld már ezt! Mi bajod van?-akadt ki. 

-Az, hogy kurvára nem utállak, ahogy azt mondani szoktuk. Szeretlek téged, de ennek úgy tűnik, hogy semmi jelentősége sincs!-sírtam. 

-Allison!-jött közelebb.

-Csak menj el!-csúsztam le a fal mellé.-Csak menj és ne gyere vissza!-suttogtam.

   Szó nélkül fogta a kabátját és kisétált a szobámból. A kurva életbe. Miért történik mindig ez? Az a hülye naiv énem. 

   Már vagy egy fél órája emésztettem magam, amikor jött egy üzenet Bonnie-tól, hogy találkozzunk a kávézóban. Gyorsan elkészültem, majd siettem a kávézóba. Bonnie-t kocsival hozták. Gyorsan megöleltük egymást, asztalhoz ültünk és rendeltünk két kávét. 

-Mi a baj?-kérdezte aggódva Bonnie. 

-Nathan!-suttogtam. 

-Sajnálom! Mi történt?-kérdezte.

-Sosem szeretett! Csak játszott.-feleltem.

-Allison, ha bármi segítség kell, akkor szólj! Itt leszünk!-mosolygott rám. 

-Tudom, köszönöm!

   Jessy épp ekkor írt, hogy iskola közösségi szolgálati munkára kell mennünk, szóval siessek haza. Gyorsan elköszöntem Bonnie-tól, akit az anyukája várt, és siettem haza. Otthon rendbe szedtem magam, mert nem akartam egy érzelmi roncsnak tűnni. Nathan-től kaptam egy üzit. 

Visszaírtam neki, majd felkaptam a táskám és siettem a buszhoz. 1 óra alatt a városba is értem és találkoztam Jessy-vel. 

-Szia!-ölelt meg.-Tudok mindenről és ajánlom neki, hogy holnap meg ne próbáljon iskolába jönni, mert ki fogom verni az összes fogát!

-De imádlak!-adtam puszit az arcára. 

-Én is téged és ez a minimum, amivel megajándékozhatom!-mosolygott. 

-Azt hiszem, hogy nekem is kéne ajándékot adnom!-mosolyogtam én is. 

-Valószínűleg!

   A megbeszélt helyszínre igyekeztünk, ahol egy brutális kinézetű csávó fogadott.

-Jézusom ez honnan menekült?-suttogtam Jessy-nek.

-Valószínűleg az elmegyógyintézetből!-nevetett.

  Szörnyű volt a pasi látványa. 30-as éveiben járt, de agyilag 1 év körüli volt. A haja fel volt nyírva, de hátul egy csomó hosszan volt hagyva. Szerintem abban már a tetvek is elszaporodtak. Na jó, ez gonosz volt tőlem, de ha az igazat mondom. Brutális volt. Hányinger. Na mindegy. Kiosztotta a feladatunkat. Ruhatárosok voltunk, ami annyiból állt, hogy elvettük az emberek kabátját, felakasztottuk a fogasra és a fogas számát a kezükbe adtuk. Kemény 3 órát rohadtunk ott. Eközben hülyültünk, zenét hallgattunk és unatkoztunk. A munka után Tom jött hozzánk, hogy elüssük az időt.

-Sziasztok! Helyzet?-köszönt, amikor ideért.

-Minden oké!-feleltem.

-Hát nem tűnsz túl boldognak!-fürkészte az arcomat. 

-Hagyjuk, majd Jessy elmondja, ha szeretné!-válaszoltam.

Jessy egy csókot adott Tom-nak, majd megfogta a kezét és elindultunk a boltba, hogy vegyünk valami kaját, mert már nagyon éhesek voltunk. Jessy puffasztott rizst, én pedig pirított kenyérkarikát vettem. Az annyira finom. Miután ezt megtettük, sétálgatni mentünk és beszélgettünk.

-Mi történt tegnap este?-érdeklődött Tom.

-Hát Bonnie-t megcsalta Noah! Ezért pedig gyorsan hazamentünk. Aztán ott aludt nálam Nathan, csókolóztunk és reggel elveszítettem. Gyűlölöm. Miért mindig én,-hadartam el Tom-nak azt is, amiről kurvára nem akart tudni. 

-Hé, lassíts! Hogy mit csinált Nathan és Noah?-akadt ki.

-Na, kicsim! A helyzet, hogy a két tuskó megcsalta a lányokat! Szóval most be kéne verni jól a képüket, hogy megtanulják, hogy a barátnőimmel nem szórakoznak.-kezdett ideges lenni Jessy.

-Jessy, nyugi!-csitítottam le.-Aranyos vagy, de nem kell szétverni őket, majd úgyis észre veszik magukat!-mosolyogtam.

-Ahogy szeretnéd!-vonta meg a vállát. 

-A nyakatok már megint...-röhögtem. 

-Tetszik?-mosolygott rám Tom. 

-Aham, mutasd csak meg!-sétáltam közelebb. Jessy meg is mutatta a nyakát, ám Tom titokzatos volt és nem láttam semmit. 

-Azta, de durva! Nem fáj?-akadtam ki.

-Dehogyis! Akkor nem éreztem semmit, de lehet, hogy a pia miatt volt!-röhögött.

-Mennyit ittál?-érdeklődtem és reméltem, hogy olyan választ kapok, ami nekem is megfelel. 

-Csak egy picit!-mutatta azt a picit az ujjával. 

-Hát remélem, hogy az a pici, tényleg pici volt!-mosolyogtam rá. 

-Igen, tényleg pici volt!-ölelt meg.

   Miután végig beszélgettük az egész utat, Jessy-ék el kísértek a buszomhoz, hogy időben haza tudjak jutni. Felszálltam, majd végigültem azt a hosszú utat, majd siettem haza. Otthon vacsoráztam, letusoltam és bebújtam az ágyba. Felnéztem még facebook-ra, ahol 5 üzenet fogadott.

Jessy: Tom annyira édes,

Bonnie: Még mindig annyira szeretem Noah-t. 

Noah: Segíts! Meg kell bocsájtania Bonnie-nak. 

Ryan: Reggel találkozunk ugye? 

Nathan: 

Elegem van belőle. Miért kell ennyire megnehezítenie? Annyira szeretem még mindig. El kell felejtenem. Csak próbáld és sikerülni fog. Ezt kell magamnak mondogatni és talán sikerül. Próbálkozzunk. 

6. rész

   Kb. másfél órája voltunk Jessy-nél, de többet röhögtem ez alatt a másfél óra alatt, mint életemben bármikor. 

-Te, hogy lehetsz ilyen hülye?-kérdeztem Tom-ot. 

-De komolyan. Sátorozni voltunk még általánosban és aludtam. Egyik haverom félt a pókoktól. A hálózsákomon volt, amiben érdekes módon pont benne feküdtem. Akkorát vágott rá a vastalpú bakancsával, hogy egy pillanatra nem kaptam levegőt.-mesélte el nekünk vicces sztoriját. 

-Jézusom kicsim!-fulladozott Jessy.

-Hmm..akkor ezek szerint már együtt jártok?-érdeklődtem. 

-Hát mondhatjuk!-pislogott Tom olyan kiskutya szemekkel. 

-Hercegnőm! Valami szexi ruhát kellene felvennetek! Majd megbeszélem a srácokkal, hogy milyen ruhát akarnak rajtatok látni!-kacsintott.

-Noah-t meg ne kérdezd, mert akkor meztelen kell mennem!-pirult el Bonnie.

-Hmm..minél kevesebb ruha, annál több szex.-mosolygott Jessy. 

-Hülye vagy? Nem akarok MÉG lefeküdni vele!-válaszolt barátnőm.

-Igen, még!-kacsintottam. 

Jessy csinált nekünk sütit meg teát és beszélgettünk. Tom csikizni kezdte Jessy-t, aki majd megfulladt, annyira nevetett. 

-Megőrültél?-sikoltozott.

-Megőrülök érted!-suttogta Tom. 

Lassan közeledett Jessy ajka felé és szép óvatosan megcsókolta.

-Menjetek szobára basszus!-takarta el a szemét Bonnie. 

-Te beszélsz? Olyan nyelves csókot, amit levágtatok. Na az nem semmi!

-Allison baszd meg!-pirult el.

-nem baszok meg senkit!-feleltem. 

-Aham, akkor majd Nathan téged!-nyalta meg a szája szélét Tom.

-Te tényleg nem vagy normális!-röhögtem el magam. 

-Ryan-t szeretnéd akkor? A szőke herceged?-kérdezte Bonnie.

-Annyira szép szemei vannak amúgy! Úgy tetszik. Szép kék!-mosolyogtam.

-Tudom, hogy tetszik!-nézett rám Jessy.

-Na jó! Igen tetszik, de még mindig Nathan-t szeretem!-feleltem.

-Tudtam!-ugrott fel.

-Amúgy kérdezhetek tőletek valamit lányok?-nézett körbe Tom.

-Persze, kérdezz!-felelt mindenki helyett Jessy.

-Mikor akarjátok elveszteni a szüzességeteket?

-Anyád!-bújt el az egyik párna mögé Bonnie. 

-Hát én olyan 17 körül.-feleltem. 

-Hmm...most perverz legyek?-nézett ördögi mosollyal Jessy, miközben ugrált a szeme. Ugrált! Mint a gumilabda.

-Baszd ugrál a szemed!-röhögtem. 

Az ugrálást nem tudta megállítani. 

-Speed-et szívott!-mosolygott Tom.

-Hát kb. Te meg a nyakam!-kacsintott Jessy. 

Az legalább jó volt! Amúgy meg szerintem nagyon szép lett!-simította meg Jessy nyakát Tom.

-Ja-ja!

-Skacok, nekünk most mennünk kell, de majd még beszélünk!-köszöntünk el Bonnie-val. 

-Rendben, sziasztok!-kísértek ki. 

Bonnie-val siettünk haza, mert már így is későre járt.

-Szia, kicsim!-jött oda hozzánk Noah. 

-Szia!-csókolta meg Bonnie.

-Hiányoztál! Hol voltatok ilyen sokáig?-érdeklődött.

-Te is nekem! Hát elütöttünk egy macskát!

-Mi bajod van?-néztem nagyot.

-Semmi! Jessy-éknél voltunk!-mosolygott.

-Valami kibaszott dögös ruhát kell felvenned a bulira!

-Rendben!-mosolygott Bonnie. 

Mivel nem láttam értelmét tovább a szerelmesek között maradni, ezért elköszöntem és indultam dolgomra. A buszom épp akkor jött be a megállóba, szóval gyorsan felszálltam. Bekapcsoltam a mobil internetem és felnéztem facebook-ra. Egy üzenet fogadott. Gyorsan visszaírtam. Nem telt bele két perc, jött is a válasz.

Hogy lehet valaki ennyire aranyos? Elmondanám, hogy Nathan írta az üzenetet. De kis cuki már. Első osztályúnak tart. Imádom♥.
   Nem tudom ezeket az érzéseket szavakba önteni. Egyszerűen egésznek érzem magam mellette.
Gyorsan megkerestem a számát és fel is hívtam. Két csörgés után felvette.
-Szia! Jössz ma bulizni?-kérdeztem.
-Szia! Veled?-kérdezett vissza.
-Velem meg a srácokkal!
-Noah?-elképzeltem, ahogy összeráncolja a homlokát. Olyankor olyan aranyos.
-Igen, ő is ott lesz, de ez ne zavarjon már! Kérlek szépen..-könyörögtem a telefonban.
-Rendben, akkor 7-re nálatok leszek!-nevetett.
-Köszönöm!-raktam le.
   A buszom épp megérkezett és végre leszállhattam róla. Gyorsan siettem haza, mert még azon is gondolkodnom kell, hogy mit vegyek fel. Még több, mint 4 órám van hétig, de én már tűkön ülök. Mi a jó francot csinálhatnék addig? Vajon a csajok mibe jönnek? Kiöltözzek vagy ne? Úristen, mindjárt megbolondulok. Na jó. Gyorsan csinálok magamnak egy finom teát és olvasom a könyvet, amit kb már 3 hónapja nem olvastam. Mindig elfelejtem. Betettem a teának való vizet a mikróba és mikor meleg lett, megízesítettem. Beültem a szobámba, elővettem a könyvet és olvasni kezdtem.

Kb. két oldalt tudtam elolvasni, amikor valaki kopogott. Kinyitottam az ajtót, ahol Jessy állt.

-Mi a baj? És hogy kerülsz ide?-kérdeztem.

-Segítség kellene! Ez egy óriási vészhelyzet. Az meg pont most nagyon mindegy, hogy kerültem ide.-hadarta el.

-Miben kell segítség?

-Ruha! Fogalmam sincs, hogy mit vegyek fel...-siránkozott. Komolyan? 

-Jézusom..megijesztettél!-csaptam a homlokomra és kifújtam a levegőt.-Nem vagy normális.-jegyeztem meg.

-Tudom, de segítesz akkor?-rángatta a vállam.

-Persze, gyere be!-mondtam. Megláttam a hátán egy óriási táskát.

-Te az összes ruhádat elhoztad?-akadtam ki.

-Csak a háromnegyed részét!-kacsintott és elindult a szobám irányába. 

   Amíg ő lerakta a cuccait, írtam egy üzit Bonnie-nak Nathan-ről. Pár perc múlva jött is a válasz. 

-Hallod, Bonnie normális szerinted?-kérdeztem röhögve és Jessy felé fordítottam a telefont.

-Azta kurva!-visított. Kb 10 percig nem tudtuk abbahagyni a röhögést.

-Kiégtem!-szólaltam meg.

-Te? Baszd fel sem készítettél arra, hogy ilyet fogok látni!-nevette el újra magát.

-Bocs már! Én is belezúgnék!-néztem meg jobban a tíz ezrest. 

-Nekem Tom-on kívül nincs senki! Nem csalom meg a pénzért!-ezen megint röhögnöm kellett.

-Te is hülye vagy!-fuldokoltam. 

-Válasszunk szerintem ruhát!-javasolta. Készségesen beleegyeztem az ötletbe. 

   Ha azt mondom, hogy 1 órát töltöttünk azzal, hogy kiválasszuk Jessy-nek a ruhát, akkor nem mondok valótlant. Végül is megtaláltuk a tökéletes ruhát, amiben tényleg gyönyörű. Az amúgy is egyenes haját gyorsan kivasaltuk és mivel ideje nem lett volna már hazamenni, öltözni kezdtünk. Jessy egy combközépig érő vörös ruhát vett fel, aminek a háta totál ki volt vágva. Én pedig egy fekete csipkés ruhát. Írtam Nathan-nek, hogy kész vagyok. Hozza Tom-ot is. 

   Egy negyed óra múlva meg is érkeztek. 

-A kurva anyád! Így nem teszed ki a házból a lábad!-futott oda Tom Jessy-hez.

Jessy mosolyogva megcsókolta.

-Gyönyörű vagy!-ölelt meg Nathan. 

-Köszönöm! Te is jól nézel ki!-szorítottam erősebben. 

-Mehetünk?-kiáltott oda Nathan Jessy-éknek. 

-Aham!-szóltak vissza.

Mindenki beült a kocsiba, majd elindultunk. Út közben zenét hallgattunk. (Indítsd el!)

Egy fél óra alatt oda is értünk. Noah-ék már ott vártak. Bonnie meseszép volt. Türkizkék miniruhát viselt hozzá illő magassarkúval. 

-Azta, de gyönyörű vagy!-öleltük meg. 

-Dehogyis! Ne vicceljetek!-pirult el. 

-Nem viccelünk!-adtam egy puszit az arcára.

   Nathan odajött, megfogta a kezem és elindultunk. A többiek is jöttek utánunk. 

-Isztok csajok?-érdeklődött Noah. 

-Én azt hiszem, hogy inkább józan szeretnék maradni!-mosolyogtam.-Csak hogy tudjam figyelni, hogy mit csinál ez a hülye itt mellettem!-öleltem meg Nathan-t. 

-Hát rendben! Kicsim te?-nézett Noah Bonnie-ra.

-Azt hiszem, hogy én is józan maradnék!-mosolygott.

-Na jó, akkor a csajok nem isznak. Várjunk csak! Hova tűntek Tom-ék?-néztünk körbe. 

-Az előbb még itt álltak mellettünk!-felelt Nathan. 

-Dugnak!-szólaltam meg nevetve.

-Ja-ja!-röhögtek a többiek is. 

   Besétáltunk a buliba. Sötét volt. Csak a villogó fények adtak valami világosságot. Szorosan fogtam Nathan kezét, hogy még csak véletlenül se tűnjek el. 

   Már egy fél órája tarthatott a buli, de Noah már be volt állva. Egyik pillanatban még Bonnie mellett volt, a másikban meg már egy számunkra idegen csaj szájában. 

-Bonnie!-szóltam, majd Noah-ék felé mutattam. 

Odanézett. Nem sírt, nem szólt, csak nézte őket. Már vagy 5 perc is eltelt, amikor megmozdult. Ráadásul elindult feléjük. Egy hirtelen mozdulattal lerángatta a csajt Noah-ról és adott neki egy pofont. Aztán Noah is kapott egyet. 

-Bonnie! Megmagyarázom!-szabadkozott Noah.

-Tudod mit? Pusztulj meg!-kiabált, majd visszajött hozzánk, hogy induljunk haza.

-Skacok írok egy üzit Jessy-éknek, hogy hazamegyünk!-mondtam, majd gyorsan előszedtem a telefonom. 

   Mire megírtam az üzit, már a kocsihoz értünk. 

-Bonnie!-kiabált utánunk Noah.

-Nem hallottad? Azt mondta, hogy pusztulj meg! Légy úriember és tedd, amit mondd!-kiabált vissza Nathan.

-Tűnjünk már el innen!-ült be a kocsiba Bonnie. 

   Az út most sokkal gyorsabbnak bizonyult. Hiába akartam vigasztalni Bonnie-t, mindig azt mondta, hogy jól van. Semmi baja. Azt hiszem, hogy egyedüllétre van szüksége. Kitettük a házuknál, majd tovább hajtottunk. Mikor hozzánk értünk, behívtam Nathan-t, hogy igyon meg velem egy pohár kakaót. 

-Szép a szobád!-jegyezte meg. Gyorsan elmentem kakaót készíteni, majd siettem is vissza. 

-Köszi!-vette el.

-Vigyázz, mert forró!-szóltam, ám későn, mivel leégette a nyelvét. 

-Meggyógyítanád?-ült közelebb hozzám.

-Hogy mi?-hátráltam.

-Meggyógyítanád?-tette fel ismét a kérdést, majd elvette a kezemben lévő kakaót. 

-Nathan én...-kezdtem bele, ám befejezni már nem tudtam. Puha ajkai megakadályoztak a beszédbe. Életemben nem csókolt még meg senki sem így. 

A csókot levegőhiány miatt kellett megszakítani.

-Utállak!-mosolyogtam rá.

-Én is téged!-mosolygott, majd a mellkasára húzott és a karjaiban talált rám az álmok furcsa világa. Mert mellette biztonságba vagyok, még ha örökké nem is fog szeretni. Csak az számít, hogy most mellettem van. Bárcsak minden így maradna örökre. Olyan egyszerű és szép lenne. 

5. rész

   Az estém nem pont úgy alakult, ahogy terveztem. Felhívtam Jessy-t, de nem vette fel a telefont. 

Reggel azt hittem, hogy belehalok a fáradságba. Miután nagy nehezen kikeltem az ágyból, kifésültem a hajam, begöndörítettem, majd indultam elérni a buszt. Jessy-t vártam a buszmegállóba, de nem jelenet meg, ezért elindultam a suliba. Út közben hozzám csapódott Nathan. 

-Szia!-öleltem meg. 

 

-Szia! Mesélj!-nézett rám. 

-Miről meséljek?-kérdeztem.

-Hát mondjuk arról, hogy hogy vagy!

-Egész jól! Köszönök mindent.-pusziltam meg az arcát.

-Csak az arcomra kapok?-ölelt meg. Fejét a nyakam hajlatába nyomta. Éreztem a szuszogását. Olyan furcsa érzés volt. Éreztél már olyat, hogy hiába van itt melletted, mégis valami talán hiányzik. Hiányzik, hogy eddig elutasított. Mert ez történt. Nem történhet meg ez velem. Biztos megint csak szórakozik. 

   Óvatosan elhúzódtam tőle és elindultam. Csendben követett. Még mindig tagadhatatlanul szeretem. 

   A sulihoz érve találkoztunk Bonnie-al. 

-Ti együtt jöttetek?-akadt ki Noah. 

-Aham, de semmi komoly!-feleltem. 

Egy pillanatra nem néztem oda és Noah már Bonnie szájában volt. Életemben nem láttam még olyan nyelves csókot. Az állam a földet súrolta. Noah érti a dolgát.

-Jól csókolsz kicsim!-puszilta meg Noah Bonnie arcát.

-Öhm...lesz még benne részed!-pirult el barátnőm.

-Szeretlek kicsim!

-Én is téged!-mosolygott barátnőm.

-Bemegyünk?-súgta a fülembe Noah. 

Bólintottam és elindultunk. Út közben megláttam Ryan-t. 

-Ryan!-futottam oda hozzá és megöleltem.

-Szia! Nathan-el jöttél?-csodálkozott. 

-Aham, Jessy felszívódott. Tegnap óta nem láttam.

-Hát tegnap ott smároltunk Tom-al!-felelte, mire elröhögtem magam. 

-Ti ketten? Smároltatok Tom-al?-fuldokoltam.

-Ahjj, izé, Jessy-vel smárolt.-pirult el. 

-Akkor megnyugodtam!-pusziltam meg az arcát, majd Nathan után szaladtam. 

-Várj már meg, hülye!-kiabáltam utána. 

-Hogy van az, hogy ő is az arcára kap puszit és én is? Én kicsit többet érdemlek!-biggyesztette le a száját. 

-Te ölelést is kaptál!-mosolyogtam. 

-Ő is!-basszus tényleg.-Rakd a mellkasomra a kezed és érezd a szívverésem!-tette kezem a mellkasára.-Most figyelj!-mondta, majd egyre közeledett, én pedig hátráltam. Hátul a falnak ütköztem. A szívem ezerrel vert. A vér valószínűleg megfagyott bennem. Mintha épp egy gyilkosságot követnék el önmagam ellen. Ő ezt kihasználva egy apró puszit adott a számra.-Add a kezed!-nézett a szemembe, majd kezem a mellkasához nyomta. 

   A szívem a torkomban dobogott. Vagy halál sápadt, vagy rákvörös lehettem, de azt hiszem, hogy egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. 

-Minden oké?-kérdezte mosolyogva.

-NEM! Semmi sem oké...-dadogtam.

-Nekem tetszett!-kacsintott, majd otthagyott, mert megérkeztek Bonnie-ék. 

-Bonnie, azt hiszem, hogy mindjárt összeesek!-suttogtam. 

-Történt valami?-kíváncsiskodott.

-Én..nem tudom!-akadtam ki.-Egyszer csak megpuszilta a szám. 

-Megpuszilt?-érdeklődött Noah. 

-Aham..-bólintottam.

-Végem!-sikoltott Bonnie.

-Jössz?-futott oda Nathan.

-Később találkozunk skacok!-öleltem meg Bonnie-t.

   Megfogtam Nathan kezét, majd indultunk a többiekhez.

-Vadóc!-jött oda hozzánk Ryan.

-Ry! Helyzet?-kérdeztem.

-Most üzent Tom-al Jessy, hogy beteg lett és menjetek el Bonnie-val hozzá, mert valami irtó fontos dolgot akar megbeszélni veletek!-hadarta el.

-Köszi!-mosolyogtam rá. (Indítsd el!)

   Lehet, hogy páran őrültnek gondoltok. Páran érző embernek vagy nem tudom még milyen jelzőket lehet rám aggatni. A probléma mindig is az volt, hogy szeretem. Bármit teszek, bármit mondok, sosem megy az elfelejtése. Miközben elvesztem a gondolataimban Bonnie állt meg mellettem. 

-Mit csinálsz, ha becsap az, akit szeretsz? Amikor rendesen átver?

-Megpróbálom nem szeretni...-válaszoltam kérdésére.

-És sikerül is?

-Nem...azt hiszem, nem..-mosolyogtam rá. 

   Hányszor is próbálkoztam az elfelejtésével. Hányszor is határoztam el, hogy utálni fogom, mert ezt tette velem. És sikerült? Hát kurvára nem. 

   Figyelmen kívül hagytad. Nem beszéltél vele, megszűnt létezni...vagyis így hitted. Aztán jön egy fordulópont. Újra ír egy kedves szót és belőled előtör minden érzés, emlék, gondolat. Rájössz, hogy ugyanúgy szereted csak elzárkóztál előle. De már késő. 

**Órák után**

Bonnie és én az óráink után igyekeztünk Jessy-hez. Mikor a házukhoz értünk kopogtunk, mire Tom nyitott ajtót.

-Eltévesztettük a házszámot?-kérdezte Bonnie.

-Nem..jó helyen jártok..-röhögött ki Tom. 

-Akkor oké! Jessy?-kérdeztem.

-Benn van! De ti is bejöhetnétek..vagy kinn akartok ácsorogni?-mosolygott.

Tom kinyitotta nekünk az ajtót, majd beengedett. 

   Maga a ház eszméletlen szép volt. Tele virágokkal és bútorokkal. Jobbnál jobb könyvekkel. Eszméletlen. Imádom ♥.

-Jessy?-szólongattam barátnőmet.

-Itt vagyok!-hallottam meg hangját azt hiszem a nappaliból. 

Odafutottam hozzá és megöleltem. Bonnie követte a példámat. Tekintetem a nyakán lévő pirosas lila foltra tévedt.

-Na ne! baszódjatok meg!-nevettem el magam. 

-Szép ugye? Tom-nak is van.-megmutatta, hogy közelebbről láthassam. 

-Azta, de jó!-ámultunk Bonnie-val.

-Meséljetek inkább, hogy mi volt a suliba!-tért a lényegre Jessy.

-Öhm..semmi...-feleltem.

-Na azt már nem! Allison-t szájon puszilta Nathan!-köpött be Bonnie.

-Hogy mit csinált? Akkor együtt vagytok?-sikoltozott.

-Nem vagyunk együtt..ez olyan barátság extrákkal dolog a részéről..én viszont szeretem..-válaszoltam.

-U, akkor ezen sürgősen változtatnunk kell.-kacsintott Bonnie.

-Holnap este buli és kurvára bebaszunk. Benne vagytok?-kiáltott fel Jessy.

-Kedves, drága barátnőm!-kezdtem.-Én úgy tudtam, hogy nagyon beteg vagy.-mosolyogtam.

-Ehhez sosem vagyok az!-mondta. Tény és való, hogy a piához sosem elég beteg. 

-Tudom!-csikiztem meg. 

-Akkor ezt megbeszéltük! Noah, Nathan, Tom, Bonnie, Ryan, te és én leszünk akkor ott.-soroltam fel a résztvevőket.

-Azt hiszem, ez lesz életünk legjobb partija!-hittük.

   Ám a számításaink van, hogy csalnak. Méghozzá kurvára. 

El sem tudom nektek mondani, hogy mennyire örülök, hogy ennyien olvassátok a történetet. Igyekszem eseménydúsra csinálni bár azt hiszem, hogy ez a rész egy kicsit eseménytelen volt. Igaz elég kevés időm volt, meg nagyon rosszul voltam, de remélem azért ez is tetszik :)♥ Puszii :*

4. rész

   Reggel izgatottan ébredtem fel. Valami furcsa érzésem volt. Ma történni fog valami. Tegnap megkerestem az itthon őrzött báli ruhám, ami sötétkék színű volt és földig érő. Körbe fodrok vették körül. Felvettem ezt és a fekete magassarkúm, majd anyuék bevittek kocsival és találkoztam Jessy-kel. Jessy sötét vörös elől nyitott ruhába volt, amiben olyan szinten gyönyörű volt, hogy állítom Tom rögtön felizgul majd rá. Bonnie pedig babarózsaszín, hátul nyitott hátú ruhát vett fel. Mihelyst végig dicsértük mindenki ruháját, elindultunk a bálba. A suli elé érve megpillantottuk kísérőinket. Na ilyen az, amikor elakad a lélegzeted. Életemben nem láttam még három ilyen helyes srácot. És akkor nekem annyi volt, mert megláttam Őt. Tökéletes volt. Ő is észre vett, majd megfogta párja kezét és besétált az ajtón. Észre sem vettem, hogy a többiek már javában beszélgetnek és épp rám várnak. Odamentem Ryan-hez és megöleltem, majd belekaroltam és végre kezdődhetett a buli.

-Majd beszélnünk kell!-súgta oda Jessy.

-Tudom!-suttogtam. 

   Ryan és én a fotó sarokba mentünk és csináltattunk egy képet. 

-Kérsz valamit inni?-kérdezte.

-Hát egy pohár boros kóla jól esne!-mosolyogtam rá.

-Máris hozom!-mondta, majd sarkon fordult és el is ment. 

   Pár perce még tök egyedül voltam, amikor megjelent mellettem valaki és felcsendült egyik kedvenc sírós számom. (Indítsd el!)

-Táncolsz velem?-kérdezte egy hang a hátam mögül, ám jól tudtam, hogy ki az. Csukott szemmel is felismerném. 

   Csak néztem rá. Olyan szinten lefagytam, hogy egy kurva szót sem voltam képes kinyögni. Ehelyett kezem a kezébe raktam és hagytam, hogy vezessen a tánctér felé. 

-Utállak!-fontam nyaka köré a kezem és elmosolyodtam.

-Tudom! Én is téged!-húzott közelebb derekamnál fogva és rám mosolygott.

-Akkor megnyugodtam!-néztem a szemébe. 

Hogy van az, hogy ezek a szemek egy pillanat alatt rabul tudnak ejteni? Nem akarom őt szeretni és amúgy is mit csinálok? Itt táncolok vele, mikor Ryan ott vár gondolom, ahol eddig voltam, Jessy-ék totál ki lehetnek rám akadva. Én mégsem érzek bűntudatot. A szám véget ért, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, otthagytam Nathan-t. 

-Ez meg mi volt?-akadt ki Jessy, ám nem volt időm válaszolni, mert Tom a tánctérre húzta és kedvenc számát kérte. (Indítsd el!)

   Ahogy ott táncoltak, a szívem kihagyott egy ütemet. Boldogok. És ha Jessy boldog, akkor nekem sincs okom szomorkodni. De hiányzik. Egy pillanatra elkalandozott a tekintetem és mikor visszatévedt Jessy-ékre az állam a földet súrolta. 

Tom engedélyt kért a csókra, majd lassan, de biztosan megcsókolta Jessy-t. Bonnie épp akkor ért mellém, ezért fejét a csókolózó pár felé fordítottam. 

-Megcsókolta!-mondta tök természetesen.-Várj! Megcsókolta!-sikoltott. 

-Bonnie, halkabban!-nevettem.-Amúgy azt hiszem, valaki szeretne táncolni veled!-mutattam a háta mögött álló Noah felé.

-Nem! Beszédem van veled és azt hiszem Jessy-nek is!-akadt ki.

-Azt hiszem, hogy az ráér máskor is!-kacsintottam és kezét Noah kezébe tettem, majd integettem nekik. 

-Eltűntél!-fogta meg a vállam Ryan.

-Sajnálom!-néztem rá.

-Enyém lehet az első tánc?-kérdezte mosolyogva. Megijedtem.-Nyugi, csak barátok vagyunk!

-Ja,persze!-követtem. A helyzet, hogy az első már másé volt.

Pont egy lassú szám következett. (Indítsd el!)

   A tekintetem találkozott Nathan-vel. Érzetem, hogy egy könnycsepp lefolyt az arcomon.

-Baj van?-kérdezte Ryan.

-Ja, nem csak olyan szép ez a szám!-hazudtam.

-Utállak!-tátogtam Nathan felé.

-Én is téged!-mondta, majd elsétált a haverjaihoz. 

Miután végigért a szám, odamentünk a többiekhez. 

-Mesélj!-mosolyogtam Jessy-re. 

-Annyira jól csókol!-nevetett.

-Neked csak a 'jól' jut az eszedbe?-csaptam a homlokomra.-Basszus, te már most totál belezúgtál!-öleltem meg.

-Hmm..az lehetséges, de azt hiszem adott rá okot.

-Az biztos!-kacsintottam. 

   A csajokkal siettünk csináltatni egy hármas fotót és megittunk vagy 3 pohár boros kólát. 

-Mi van Nathan-el?-terelte a témát Bonnie.

-Az most mellékes!-szomorodtam el.

-Jaj te! Dehogy mellékes. A karate tudásommal leverem az a balfaszt.-kiáltotta Jessy.

-Jessy! Te a karate tudásoddal maximum saját magadban teszel kárt!-mondta Bonnie, mire olyan szinten szakadtam a röhögéstől, hogy a boros kólát a mellettem elhaladó csajra köptem, aki nem mellesleg Nathan párja volt. Még bocsánatot sem tudtam kérni tőle. 

-Ez jó volt csajszi!-ölelt meg Jessy. 

-Jön a herceged! Készítsd a szád!-nevettem.

Tom egy kicsit futva jött ide hozzánk.

-Nem jöttök ki?-kérdezte.

-Csajok?-kérdezte Jessy, mire mindketten bólogatni kezdtünk.

-Menjünk akkor!-mosolygott Tom, majd megfogta Jessy kezét és elindultunk. Út közben mellém csapódott Ryan és Bonnie mellé Noah. 

   Miután kiverekedtük magunk a tömegen, a friss hideg levegő kellemes borzongást okozott. 

-Bonnie!-szólt neki Noah, majd baszd meg eskü alig láttam valamit a döbbenettől, hirtelen lesmárolta. Az eső is eleredt, mi pedig kacsává áztunk. Valljuk be, hogy a kacsák azok cukik.

Bonnie csak pislogott, mert még mindig nem tudta elhinni azt, ami történt. Én is nehezen. Az eső már teljesen eláztatott és kezdtem fázni, amikor Ryan rám terítette a zakóját. Ekkor lépett ki az ajtón Nathan és megjelent a sarkon Bryan. Na ennek kurvára nem lesz jó vége. Bryan, Jessy egyik haverja, akivel mondhatjuk, hogy többet éreznek egymás iránt barátságnál.
-Jessy?-akadt ki.
-Allison?!-készültem a Nathan általi lebaszásra.
-Jézusom segíts!-szólaltunk meg Jessy-vel kórusban.
-Komolyan Lydia-tól kell megtudnom, hogy sulibálotok lesz? Azt hittem, hogy szólsz és akkor elkísérlek! Látom, hogy a tacskók jobban bejönnek.-kiabált Bryan és egyre közeledett Tom felé.
-Ryan, hazamehetnénk?-kérdeztem kísérőmtől, aki a kezemet szorongatta.
-Bocs, de vele biztos, hogy nem mész sehova!-fogta meg a kezem Nathan.
Mindeközben Bryan és Tom egy kicsit összeverekedtek.
-A rohadt életbe is! Fejezzétek már be!-sikoltott Jessy.-Bryan te nem tartozol a világomba. Szeretlek, de nem működhet. Sajnálom!-fogta meg Tom kezét Jessy, majd visszasétáltak az épületbe.
   Bryan fogta magát, majd elsétált.
-Na akkor most jöhet az én halálom is!-szólaltam meg.
-Szóval vele jöttél?-kérdezte Nathan.
-Nem értem, hogy ez miért is érdekel most téged! Te mindig akkor jössz, amikor a legkevésbé van szükségem rád és mindig eléred, hogy veled foglalkozzak. Már nagyon elegem van!-kiabáltam, majd beszaladtam Jessy-ék után.
-Baj van?-szaladt oda Jessy, majd megölelt.
-Ja, baj van! Utálom!-mosolyogtam.
-Felejtsd el! Egy faszfej!-nézett rám Tom.
-De az én faszfejem!-kacsintottam, majd odafutottam Ryan-hoz. Ryan megölelt, majd megfogta a kezem és Bonnie-hoz vettük az irányt.
-Hova tűnt a herceged?-kérdeztem.
-Most veri meg Nathan-t.-jelentette be.
-Oké! Várj! Mi van?-akadtam ki.-Mi az, hogy megveri?
-Tudod, hogy kiáll a barátai mellett és te az vagy! Nem mellesleg a barátnője legjobb barátait is megvédi!-mosolygott és fülig pirult.
-Barátnője? Jártok?-tátottam el a szám.
-Aham, járunk!-mondta tök természetesen.
-Azta, sokáig Bonnie!-sikoltva ugrottam a nyakába. De imádom ♥
   Miután kisikoltoztuk magunkat, Ryan kézen ragadott, szóltunk Jessy-éknek és indultunk haza.
-Hova mész?-futott utánam Nathan.
-Haza! Ryan-el!-szóltam vissza közömbösen.
-Szép estét!-gúnyolódott.
-Ne nézz már kurvának! Mit képzelsz magadról?-kiabáltam.
Jessy, Tom és Ryan csak álltak mellettem.
-Egy szóval sem mondtam, hogy kurva vagy. Csak ebből ez jön le.
-Miből?-kérdeztem vissza.
-Abból, hogy kb. 2 órája még engem kerestél, de kiderült, hogy Ryan-el jöttél! Még az első táncot is velem táncoltad! De gondolom ez csak a játékod része!-mondta, majd otthagyott minket.
   Az érzéseim folyamatosan kavarogtak. Olyan volt, mint amikor kitépnek belőled valamit, amihez eddig nagyon ragaszkodtál. Jessy odajött, megölelt, majd szidni kezdte Nathan-t. Ezen már csak nevetni tudok.
-Hazamegyünk?-kérdeztem.
-Aham, induljunk!-mondta Jessy.
   Elindultunk, miközben szintén elkezdett esni az eső. Másodjára ázott át teljesen a ruhám. Jessy és Tom szaladgáltak az esőben és néha-néha megölelték egymást.
-Ryan, azt hiszem, hogy magyarázattal tartozom!-álltam meg Ryan előtt.
-Felesleges, Allison!-mosolygott.-Szereted!
-Sajnálom! Tudom, hogy megint hibát követtem el és iszonyat bűntudatom van. Meg tudsz bocsájtani?-néztem rá reménykedve.
-Nem haragszom rád!-húzott magához egy ölelésre.
-Imádlak♥-mondtam.
-Én is téged♥-felelte, majd Jessy-ék után futottunk, ami magassarkúban nem kis feladat.
   Este az utca gyönyörű volt. A lámpák megvilágították a járdát és az utcákat. Gömb formára nyírt bokrok voltak az út mellett.  Az üzleteken a táblák erős fénnyel világítottak. Ryan még mindig helyes volt, bár már teljesen szétázott a haja. Nem tudtam abbahagyni a bámulását, mikor egyszer csak beleütköztem valakibe. Felnéztem és megállt bennem az ütő. Basszus Tom! Bajban vagy!
-Bryan? Te?-kérdeztem meglepődve.
-Hol vannak?-kiabált rám.
-Hahó! Vele ne kiabálj már, baszd meg!-állt elém Ryan.
-Nem azért jöttem, hogy téged verjelek meg, szóval fejezd be! Hol vannak?
-Közöd nem sok!-emeltem fel a hangom.
-Itt!-szólalt meg a hátam mögött Jessy.
-És Tom?-nézett körül.
-Hozzá semmi közöd!-kiabált Jessy.-Hagyd már őt békén! Olyan féltékeny faszok tudtok lenni fiúk, még akkor is, ha nem is volt köztünk semmi. Basszus, sosem találkoztunk!-szomorodott el Jessy.
-Sajnálom!-jött közelebb Jessy-hez Bryan.
-Már mindegy!-válaszolt.
-Nem mindegy! Szeretlek.-mondta, majd megfogta Jessy derekát, magához húzta és lassan meg akarta csókolni, ám valami vagy inkább valaki megakadályozta. Tom egy óriási jobb horoggal kiütötte Bryan-t.
-Na gyerekek! Most futás!-kiáltotta, mire mindenki, mint az őrült futni kezdett.
Elvesztettem a srácokat és visszafutottam a bálra, ahol egyenesen Nathan-be ütköztem. Szó nélkül megöleltem.
(Indítsd el!)
-Sajnálom!-mondtam.

Nem bírtam tovább, elsírtam magam. Nem akartam, hogy összevesszenek a srácok. Jessy valószínűleg totál ki van bukva és nem tudok mit tenni. Azt sem tudom, hogy hol vannak a többiek. Egy dolgot tudok, szeretek Nathan-el lenni. Ahogy ölel...bárcsak sosem hagyná abba.
-Gyere! Hazaviszlek!-mosolygott rám.
   Szó nélkül követtem. Ujjait az enyémek köré fonta és úgy indultunk neki a sötét, rejtelmes éjszakának. 

3. rész

   Reggel azt hittem, hogy meghalok. Fáztam, fáradt voltam és semmi kedvem nem volt suliba menni. Végül is fogtam magam és bementem. Jessy iszonyat jó hírrel fogadott. 

-Szia!-mentem mosolyogva barátnőmhöz. 

-Na engednek?-kérdeztem. 

-Nem mehetek!-mondta,majd tekintete a földre tévedt. 

-Mi?-estem kétségbe. Már a sírás határán álltam, amikor elmosolyodott.
-Mehetek!-mondta, mire szó szerint sikoltva a nyakába ugrottam.
   Basszus el sem hiszem, hogy valóra válik Angliai álmunk. Most sírjak vagy nevessek? Még mindig képtelen vagyok elhinni.
   Miután megkaptam ezt a csodálatos hírt, Bonnie hívott, hogy megérkezett, szóval találkozhatunk. Miután megkerestük Bonnie-t elindultunk a suliba.
   Beérkezésünk után, osztályunk DÖK-se Lydia egy nagyszerű hírrel szolgált.
-Sziasztok csajok! Képzeljétek el, hogy ma díszítés, holnap pedig 10.-es sulibál lesz! Segítetek?-kérdezte.
-Juj,persze! Ez nagyon király lesz!-egyeztem bele.
-Bonnie akkor elhívhatod Noah-t.-szólaltunk meg egyszerre Jessy-vel.
Bonnie totál vörös lett és szerelmesen mosolygott.
-Ú,de cuki!-szólalt meg hátunk mögött Richy. Richy egy most 9.-es, jó fej srác.
-Csönd legyen Richy!-jött zavarba Bonnie.
   A bálnak és a díszítésnek köszönhetően elmaradnak az óráink. Az osztály a tornaterem és az aula feldíszítésével kezdett. Mivel másik osztályból és iskolából is lehet párt választani és meghívni díszíteni, végre találkozhattunk Tom-al is. Jessy úgy tervezte, hogy vele jön a bálba és a díszítés után elhívja.
-Sziasztok!-köszönt Tom.
-Kezdjük ott, hogy te wow,wow és háromszorosan wow. Még jó, hogy másba vagyok beleesve.-mosolyogtam Jessy-re.
-Hülye!-mosolygott ő is.
-Ti mindig ilyenek vagytok?-röhögött rajtunk Tom.
-Rosszabbak!-csatlakozott hozzánk Noah és Bonnie is.
-Akkor meg kell tanulnom bánni a rossz lányokkal! De ha jobban belegondolok, ezt hiszem sikerülne.-kacsintott Tom Jessy-re, mi pedig Bonnie-val elröhögtük magunk. Ez a fiú valami perverz fajta, de a lényeg, hogy Jessy-nek bejön.
   A bál témája a romantika. A díszítéshez készítettünk cuki papír szívecskéket, amiket a szekrények ajtajára ragasztottunk fel. Vettünk rózsaszín színes égő füzért,  amit körbetekertünk a lépcsőn. Kis fodros szalagokat lógattunk lefele az emeletről. Csillogó papírt szórtunk szét a földön. Felállítottunk egy fényképező állványt, ahol a párok lefotóztathatják magukat. Selfi-k mondjuk úgyis készülnek, de ez elengedhetetlen. Beszereztek a fiúk egy DJ pultot Aiden-től és azt is a megfelelő helyre tettük. Mikor a díszítésnek ezzel a részével kész voltunk, pihentünk egy 10 percet. Bonnie kis ügyetlensége következtében beleesett Noah ölébe.
-Na baszd meg!-kiáltott fel Bonnie.
-Ne zavartasd magad, elbírlak!-fonta körül Bonnie derekán Noah a kezét.

-Azt a kibaszott!-szólaltunk meg Jessy-vel egyszerre, majd elröhögtük magunkat. 

   Bonnie csak pirult és olyan aranyos volt. De szerelmes. Annyira szeretem a szerelmeseket. Olyan édesek tudnak lenni. Főleg Bonnie és Noah. Ezek még a napokban össze fognak jönni. 

   Jessy és Tom olyan jól elvoltak. 

-Tom, amúgy kérdezhetek valamit?-szólt Tom-nak Jessy. 

-Persze, nyugodtan!-mosolygott a srác. 

-Nincs kedved elkísérni a bálba?-pirult el barátnőm.

-Én akartam megkérdezni te kis butus!-ölelték meg egymást. 

Azt a kibaszott, de aranyosak. Ők már tuti, hogy egybe jönnek a bálba. 

-Bonnie, ha már itt tartunk akkor lehetek a kísérőd?-mosolygott Noah. 

-Úristen, öhm...én..!-motyogott Bonnie. 

-Elmegy veled!-nyugtattam meg Noah-t. 

-Akkor holnap találkozunk, de nekem most mennem kell!-mondta Noah, majd egyenként megölelt minket, de mikor Bonnie-hoz ért neki még puszit is adott az arcára.

   Miután Noah elment még raktunk fel pár díszt, majd beszélgettünk minden féléről. Ryan közeledett felénk, mire odafutottam és megöleltem.

-Ryan, jössz velem a bálba?-kérdeztem.

-Nem lesz belőle baj? Meg tényleg szeretnéd?-kérdezett vissza.

-Szeretném tényleg és mi baj lenne?

-Ez esetben rendben, de most megyek haza, majd még beszélünk!-ölelt meg, majd elköszönt a többiektől is és elment. 

 

-Nem megyünk ki skacok?-sétáltam oda a többiekhez, majd felvettem bundás pulcsimat.

-De, menjünk!-ugrott fel barátnőm is a helyéről.

Lassan kisétáltunk. A hideg levegő az arcunkba csapott. Kezdek fázni.

-Azt a rohadt, már sötétedik!-állapítottam meg Tom.-Pedig még csak hét óra van.

-Ilyen ez! Csak azt nem tudom, hogy megyek haza!-várt tőlünk tanácsot Jessy.

-Hazakísérjelek?-kérdezte Tom, miközben fújkálta fázós kezét. 

-Uhum, légyszíves!

   Mindannyian indultunk hazafelé, mert otthon már valószínűleg így is ki fognak csinálni minket. Megöleltem Jessy-t, majd 'lepacsiztam' Tom-al és Bonnie-val visszasétáltunk a buszunk indulási pontjához. Még fél órát vártunk, mire megérkezett a buszunk. Megöleltük egymást, majd elköszöntünk és felszálltunk a buszra. A mai nap eléggé kimerített. Nathan nem basztatott, sőt ha jobban bele gondolok hozzám sem szólt. Sejtelmem sincs, hogy kit hoz a bálba, de nem is igazán érdekel. Ryan-al remélem, hogy jó kis esténk lesz együtt. Félre értés ne essék, Ryan helyes meg minden, de nem szeretném ezt a barátságot is tönkre tenni azzal, ha összejönnénk. 

   Egy óra alatt hazaértem, már korom sötét volt. Anya kijött elém a buszhoz és érdeklődött, hogy mi újság a suliba.

-Képzeld, Jessy jön Angliába! Sulibál lesz a 10.-es osztályoknak. Még mielőtt kérdeznéd, nem Nathan-el megyek! Ryan lesz a kísérőm.-hadartam el mindent egy szuszra.

-Végre valami jó hír is!-mosolygott rám.

   Mikor beértünk a házba, gyorsan ledobtam a cuccom és kaját kerestem, mert majdnem éhen haltam, hiszen még semmit nem ettünk ma. Megkajáltam, majd elmentem fürdeni. Tanultam is egy kicsit. Épp aludni készültem, amikor kaptam két snap chat üzenetet egymás után kis időkülönbséggel Jessy-től. 

Jessy totál belezúgott Tom-ba, na és persze a jó kis borba. Az elengedhetetlen egy tökéletes bulihoz. Holnap bál. Atya Ég! Mi lesz velünk? Micsoda dolgok fognak ott történni? Majd kiderül!  

Köszönöm, hogy ilyen sokan olvassátok a történetet! Igyekszem majd minden nap részt hozni, bár kevés időm van rá. Remélem megértitek. Például a nagy részét a részeknek lyukas órákban írom meg vagy nem lyukasban. A jelentéktelenebb órákon :) De nem vagyok rossz lány :) :) Remélem ez a rész is elnyerte a tetszéseteket. Puszii :*