Tudtam, hogy a reggelek mindig ilyen szarul kezdődnek, de hogy ez is. Ha a napomat jellemezhetnék, akkor a pocsék még finom jelzés lenne. Valami brutális volt. Elegem lett ma. Összetört bennem valami, ami egykor egész volt. Ezt nem tudom, hogy is lehetne leírni vagy jellemezni, de kezdjük is az elején.
Reggel felkeltem, elvégeztem a dolgaimat, majd elindultam a suliba. Egy és fél óra alatt be is értem. Ryan-t megpillantottam és odasiettem hozzá. Nathan ott ült mellette a padon. Fogalmam sincs, hogy miért teszi ezt velem. Talán van valami nyomós oka? Azt azért igazán elárulhatná. Csak, hogy mi a baja velem. De ha jobban belegondolok, akkor őt most mindenki védi. Az osztály tiszta fura velem kapcsolatban. Még a lányok is.
-Szia! Hiányoztál!-öleltem meg Ryan-t. Egy gyors pillantást vetettem Nathan-ra, akit látszólag idegesített a közelségem. Szomorú és nyugtalan volt.
-Szia csajszi! Te is nekem! Milyen volt a hétvégéd?-kérdezte a lényeget.
-Hú, hát egész szuper!-hazudtam és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
-Akkor jó!-mosolygott.
Összenéztek Nathan-el és olyan 'mikor mondod el neki' fejet vágtak. Hagytam inkább.
-Ezeknek mi bajuk van?-mutattam a felénk közeledő "pár" felé.
-Bonnie?-akadt ki Jessy.
Bonnie és Zack kézen fogva jöttek be a suliba (?). Ez most vajon Noah miatt van?
-Te atya úr isten!-ugrott fel Carson is a helyéről.
-Basszátok meg! Jön Noah!-akadt ki Aaron is.
-Na srácok, itt verekedés lesz!-tapsikolt Nicol is.
-Sziasztok!-jött ide hozzánk Noah.
-Szia! Hogy vagy? Ideges vagy higgadt a kedved?-érdeklődtem.
-Még mindig kurva ideges vagyok Bonnie miatt!-mondta.
-Akkor azt nem kéne látnod!-mutatott Zack-ék felé David.
-David!-szóltunk rá vagy 10-on.
-A kurva anyádat Zack Marin!-ordított Noah.-Takarodj el a csajom mellől vagy esküszöm, hogy agyonütlek!
-Anyám!-sikoltott Zack.-Szia Bonnie!-indult volna el félős barátunk.
-Állj meg te nyomorék!-kiabált utánam Noah.
-Apád a nyomorék!-kiáltott vissza Zack is.
-Na ide figyelj te kis mitugrász! Ha még egyszer meglátlak a közelében, akkor kiverem az össze fogad és aztán mehetsz udvarolni a nagymamáknak! Értve vagyok?-kapta a nyakát Noah.
-Pusztulj meg Noah!-vágta pofon Bonnie.
-Bonnie!
-Takarodj a közelemből! Megcsaltál te fasz!-kiabált barátnőm.
-Nem csaltalak meg...
-Akkor ki volt az a lány?
-Milyen lány?
-Akivel smároltál?
-Nem emlékszem semmire!-felelte.
-Ja vagy úgy!-hagyta ott Bonnie.
Noah-nak elmondtunk mindent, ami a bulin történt, mire egyszerűen otthagyott minket. A töri óránk elkezdődött, ahol végigunatkoztam az egészet. Valami egyházas hülyeségről volt szó, amit se nem értettem és még csak nem is érdekelt. A gondolataim folyton körülötte jártak. Vajon miért ennyire elutasító? Gondolatmenetem a jelző csengő zavarta meg és mehettünk is ki a teremből.
Fizika óra következett, ráadásul dupla. De elegem van. Bementünk a terembe, ahol valami iszonyatos hülyeséget tanultunk. Nem értem. Bocs, de hülye vagyok a fizikához. A kémiát már igyekeztem megérteni, de ez. Hú. Jessy egy papírt tolt elém, ami levelezni szoktunk és azt várta, hogy írjak.
Miért ilyen elutasító Nathan?
Én tudom. Szünetben mondanom kell valamit..amit az osztály már tud, csak neked kurva nehéz elmondani. Majd mindent megbeszélünk csak kérlek, hogy próbálj meg ne kiakadni!-írta.
Hogy kérheti azt, hogy ez után a szöveg után ne akadjak ki? Beszarás. Már tűkön ültem, hogy takarodjunk végre kifelé és hagy tudjam meg az igazságot végre. Ekkor megszólalt a csengő.
-Jessy! Mondd!-álltam elé.
-Leülnénk a lépcsőre?-vezettek oda Bonnie-val. Nathan lement a büfébe, viszont éreztem magamon a többiek égető tekintetét.
-Ennyire rossz?-aggódtam.
-Hogy kezdhetnénk bele?-nézett rám Bonnie.-Nem kellene rázúdítani!
-Segítsetek már srácok!-nézett az osztályra Jessy.
-Basszus, nyögjétek már ki!-akadtam ki. Felálltam a lépcsőre a feljárónak háttal és kérdőn néztem rájuk.
-Allison! Nathan elmegy!-nézett a szemembe Bonnie.
-Mármint hova?-értetlenkedtem.
-Úgy értem elmegy Franciaországba a családjával!-ejtette ki a szavakat. Először sokkos állapotban álltam a lépcsőn, majd szótlanul bámultam magam elé. Bonnie és Jessy leültettek, mielőtt elájultam volna. Ekkor megjelent Nathan.
Mindenki minket figyelt.
-Mit néztek ennyire? Szarul áll a hajam?-kérdezte Nathan.
-Elmész?-álltam elé és éreztem, hogy ha igent mondd, elsírom magam.
-Allison!-csak ennyit volt képes mondani, mert teljesen sokkos állapotban állt előttem.
Fogtam magam és indultam volna, hogy ne lássák, hogy sírok, de elkapta a kezem és maga felé fordított. A mellkasán két marokba szorítottam a pulcsiját és előtörtek a könnyeim. Már nem is akartam leplezni. A többieken láttam, hogy mennyire sajnálják ezt a dolgot.
-Nem mehetsz el! Nem teheted...-öleltem meg.
-Úgy sajnálom!-suttogta.
-Miért?-sírtam.
-Minden jó lesz...te elfelejted, hogy valaha is léteztem, hogy bántottalak és hogy szerettél. Jobb lesz ez így! nem fog fájni!-mosolygott.
-Téged lehetetlen lesz elfelejteni...-szorítottam erősebben, mire ő is közelebb húzott magához.
-Úgy sajnálom Allison!
-Mikor mész?-kérdeztem halkan.
-1 hónap múlva...-suttogta a fülembe.-Tudd, hogy mindig emlékezni fogok a lányra, aki bármit megtett volna értem..de elszalasztottam a lehetőséget..-puszilta meg az arcom.
Egy világ omlott össze bennem. Elmegy az, aki a legtöbbet jelentette nekem és nem tehetek ellene semmit, még ha nagyon szeretem is. Olyan szar érzés. Csak nézni, ahogy a dolgok megváltoznak, miközben te csak annyit akartál, hogy a régiek maradjanak. Vicces, de butaság is, hogyan akarsz egyszerre mindent és semmit. Őrültség, mikor el akarod engedni, de még mindig kitartasz mellette, és amikor pedig tovább akarsz lépni, de ott maradsz, ahol elkezdted. Amikor az érzések jönnek és mennek és nem tudod eldönteni, hogy mit akarsz. Amikor annyi mondanivalód van, de nem tudod, hol kezd el. Amikor annyira akarod őt az életedben, de csak annyit tehetsz, hogy egyre messzebbre és messzebbre lököd magadtól. Nehéz visszagondolni, hogy milyenek voltak a dolgok régen, aztán rájuk nézni, hogy milyenek most és ráébredni, hogy a dolgok már mások és soha nem lesznek ugyanolyanok, mint akkor. Amikor meg kell tanulni elfogadni a kőkemény valóságot és nem tenni ellene semmit, csak hagyni, hogy eltűnjön az életedből. Elveszted, mert túlságosan szeretted ahhoz, hogy megérdemeld. Csak sírsz, mert nem tehetsz mást, hiszen nem változtatna semmin.
-Annyira fogsz hiányozni!-folytak le a könnycseppek az arcomon.
-Te is nekem!-adott puszit az arcomra, mire mindenki tapsolni kezdett. Az ilyenektől még jobban el szoktam sírni magam. Ekkor történt valami, amire nem számítottam. Egy nagy csoportos osztályölelés. Mindenki itt volt. Ez egyfajta leírhatatlan érzés volt. Csak számítunk egymásnak.
-Ti mind hiányozni fogtok!-mutatott körbe Nathan.
-Te is nekünk!-mondtuk egyszerre. Újabb könnyek jelentek meg az arcomon, de mosolyogtam.
-Miért mosolyogsz?-kérdezte.
-Szeretlek téged és mindig is szeretni foglak!-mosolyogtam.
-Tudom...-könnyezett be. De édes.
Ennek a tökéletes pillanatnak tanárunk vetett véget.
-Befelé gyerekek!-kiáltotta el magát.
Mindenki megindult. A helyemre ültem és boldog voltam. Annak ellenére, hogy talán sosem látom viszont, bennem mindig élni fog. Mert ő volt az, akit a világon a legjobban szerettem.
-A mai anyagot házinak kérem megcsinálni, mert el kell mennem értekezletre, ami miatt a 11 alatt lévő évfolyamoknak elmaradnak az óráik.
Mindenki felpattant a helyéről. Kifutottunk a teremből és együtt sétálni mentünk.
A séta alatt elmentünk a vasúti sínekhez, ahol az egész osztály ilyen emlékbulit csinált. Iszonyat jó volt minden.
-Tudod haver! Mindig akkora seggfej voltál Allison-al, de legalább most már tudjuk miért! Sok szerencsét és gondolj ránk, hogy egyszer voltunk neked mi is!-mosolygott Aaron.
-Mindenkire gondolni fogok! Ígérem!-szorított magához.-Rád is!-puszilta meg a fejem.
-Tudom...-suttogtam.
Tökéletes volt az osztálykiruccanás mindaddig, amíg meg nem jelent Noah és Tom. Tom-al nem volt semmi gond, mert ő Jessy-hez jött, viszont Noah Zack-et akarta jól elverni. Zack futott, amilyen gyorsan csak tudott, persze ordítva.
-Segítsetek már, agyon fog ütni!-sikoltozott.
-Megérdemled! Lecsaptál a nőjére!-fütyült Tom Noah-nak.
-Ne bánts! Nem az esetem Bonnie...szóval nyugi..-görnyedt össze Zack.
-Ez esetben...-Noah meglendítette a jobb öklét és homlokon vágta Zack-et. Szegény srác hanyatt esett. Mindenki röhögő görcsöt kapott.
-Noah! Elég!-futott oda hozzá Bonnie.
-Megbocsájtasz?-kérdezte.
-Ezt egy szóval sem mondtam, de hétvégén elmehetünk Jessy-ékhez és bulizunk.
-Rendben..-mondta, majd elment.
A többiekkel visszasétáltunk a buszpályára, hogy haza juthassunk, hiszen már hat óra múlt. Felszálltunk a buszra, majd elváltak útjaink. Nathan és én egy buszon jöttünk.
-Miért mész el?-kérdeztem.
-Anyukám munkát kapott...sajnálom, ami hétvégén történt..-nézett rám.
-Nem haragszom..csak fáj, hogy elveszítelek..
-Ha már nem leszek, akkor könnyebb lesz...-puszilta meg az arcom, majd leszállt a buszról.
-Ez sosem lesz könnyebb...-suttogtam.
Egy fél óra és hazaértem. Bementem a szobámba, kipakoltam a ruhám, megcsináltam az ágyam és elmentem fürdeni. Írtam még Jessy-nek, hogy reggel találkozzunk. Aztán írtam Nathan-nak is.
Sírva aludtam el. Talán most látom utoljára. Ezt a pár napot ki kell használnom..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése