Reggel tiszta kómásan keltem fel. Vasárnap van,ezért gondolom sejtitek,hogy miért vagyok fáradt. Az egész estét átbeszélgettük Jessica-val mindenféle apróságokról. Beszéltünk a fiúkról, a hajunkról, a suliról és millió csajos dologról, amit csak ketten beszélhetünk meg. Ezt rajtunk kívül senki sem fogja megtudni. Erről szól a barátság. Kölcsönösen megbízunk a másikban. Na szóval. Felkeltem 9-kor. Jobban mondva anyukám ébresztett fel.
-Jó reggelt!-jött oda hozzám és próbált felkölteni.
-Ahjj!-húztam a fejemre a takarót.
-Legközelebb nyitva kell hagynod az ajtódat, mert olyan hideg van a szobádba. Nem igaz, hogy nem fázol.-mondta, majd kisétált a szobámból.
Szokásomhoz híven szép lassan kikeltem az ágyból, majd gyorsan elmentem a fürdőbe. Megfésültem a hajam és varázsoltam magamra pár ruhát. Mikor kész lettem, már kellőképp megéheztem. A hűtőből vettem elő kaját, csináltam teát és megreggeliztem. Anya aranygaluskát próbált készíteni, ami saját elmondása szerint nem úgy alakul, ahogy ő szeretné. Felkeltem az asztaltól és a szobámba vettem az irányt. Gyorsan összepakoltam az ágyamat és elővettem a füzeteket, amiből tanulnom kell.
Jaj, ez a hülye kémia. Elég rosszul állok belőle, de ha minden jól megy és nagyon jól tanulok, akkor anyukámék nem vonják vissza az engedélyüket az Angliai utazásra, ahova lehetőségem van menni. Mivel engem elengedtek, már csak Jessica válaszát várom. Annyira jó lenne, ha ő is jöhetne, hiszen egy ideje már elterveztük, hogy ketten elmegyünk Párizsba és most ez végre sikerülhetne. Szóval tűkön ülök a válasza miatt. Leültem az ágyra, magam elé tettem a kémia cuccom és nekiálltam, hogy megtanuljam a lehetetlent. Végül is ahogy elkezdtem megoldani a feladatokat kiderült, hogy annyira nem is lehetetlen. Miután készen voltam, még gyakoroltam egy kis nyelvtant, amiből holnap dolgozatot írunk. De örülök neki. Na mindegy is. Az időt nem tudtam mivel elütni, ezért tesómnak kezdtem áradozni az utazásról. Mintha annyira érdekelné.
-Melyik osztálytársad megy?-kérdezte.
-Hát, ha minden igaz, akkor Zack, Bonnie, Chris, Lydia, talán Nathan és esetleg Jessy, ha engedik.
-Komolyan? Chris? Ahjj az a gyerek!-fogta a keze közé a fejét. Hát igen,pont erre a reakcióra számítottam. Most kivételesen nem is Nathan-t ócsárolja, hanem Chris-t. Chris ugyanis játssza itt a hősszerelmest és teljesen a húgom agyára megy. Na, de nem hibáztathatom. Chris kedves srác.
-Most miért bántod? Attól, hogy ti ketten beszélgettek, nekem nem kell utálnom!-röhögtem el magam.
-Beszélgetünk? Inkább ő nyomul!
-Nem mintha nem élveznéd!-kacsintottam.
-Baszódj meg! Ne kombinálj folyton!-pirult el.
-Én csak az igazat mondom.
-És még mindig nem érti a lényeget!-röhögött már ő is.-Nem az a fontos, hogy te kedveld, hanem az, hogy engem hagyjon már végre békén!
-Ezt te sem tudnád megmagyarázni, hogy miért akarod, hogy békén hagyjon! Viszont szerintem félsz,hogy bele fogsz szeretni.-mosolyogtam,majd fogtam magam és átsétáltam a saját szobámba.
Ránéztem az ágyam felett függő plakátra. Az osztálytársaim voltak rajta. Az összes. Néha egyébként az egész osztályt lemészárolnám. Szép csendben. De másképp viszont az életem részévé váltak. Imádom a hülye fejüket.
Gondolatmenetem az ajtómon kívüli beszélgetés szakította meg.
-Allison! Rose eljött a háziért.-kiabált anyu.
-Rendben,bejöhet nyugodtan!-kiabáltam vissza,majd viszonylag rendet tettem otthon.
-Szia!-mosolygott Rose az ajtóm mögül,majd besétált.
-Szia! Itt vannak a házik. Jobban vagy már?-kérdeztem kedvesen. Nem mintha annyira érdekelt volna. Rose azok közé a lányok közé tartozik, akik csak azért kérik el a házit, hogy ne származzon belőle bajuk.
-Igen, szerintem holnap már megyek suliba!
-Hát ez nagyszerű!-mondtam.
-Igen, de most nekem mennem kell, majd holnap találkozunk!-mosolygott rám, majd beköszönt anyuéknak és elment.
Annyira szeretném, hogy az életem rendes kerékvágásba esne vissza. Nathan nem bunkózna annyit. Vele az a probléma, hogy folyton csak veszekszünk. Sosem vagyok elég jó neki. Nem szeretem, ha hülyének néz valaki. Nagyon nem. Ő viszont folyton ezt teszi. Azt hiszi, hogy minden egyes hibáért én készségesen meg fogok bocsájtani, mert még mindig szeretem. Hát téved. Téved, mert nem akarom, hogy az életem része maradjon. Csak sikerüljön már elfelejteni végre. Egy éve szívatjuk egymást. Igen, akkor ebből gondolom leesett, hogy 10. osztályosak vagyunk. Méghozzá B-ek. Rendetlen egy osztály a mi kis csoportunk.
Lassan odasétáltam az ágyra és leültem. Elgondolkozni azon, hogy mi történt ez alatt az egy év alatt, amíg összeszokott az osztály. Mennyi hülyeséget is csináltunk. Sok hibát követtünk el. Gyűlöltünk embereket és veszekedtünk. De a legfontosabb, hogy fogalmunk sem volt arról, hogy kell osztályközösséggé válnunk. Most viszont egy év után végre kezdünk egy egész jó kis osztállyá összekovácsolódni.
A szobámban a plafont bámultam. Nem értem magam. Gondolatmenetem a telefonom csörgése zavarta meg.
-Halló!-szóltam bele.
-Szia Allison! Öhm...szeretném megkérdezni, hogy véletlen nincs otthon szegecses öved? Nagyon kéne!-hadarta el a mondandóját Lydia.
-Bocsi, de nem hordok olyat.-szabadkoztam.
-Ja,oké. Akkor szia!-tette le.
Hát ez is egy érdekes beszélgetés volt.
Mire szép lassan végig gondoltam, hogy holnap milyen órákat is kell végig szenvednem, már kilenc óra volt. Fogtam magam, bepakoltam a táskámba, majd előkaptam a pizsim és siettem zuhanyozni. Hajat kéne mosnom. Gyorsan berohantam a fürdőbe és lezuhanyoztam. Az ágyacskám már meg volt csinálva, szóval kb így várhatott engem.
Gyorsan befeküdtem az ágyba és vártam, hogy el tudjak aludni, ám folyton ő férkőzött a gondolataim közé. Hogy rohadnál meg a kurva életbe. Már aludni sem hagysz. A helyzet az, hogy én nem akarok egy lenni a sok közül. Én az egyetlen akarok lenni a számodra. Csak te ezt nem veszed észre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése