13. rész

Reggel együtt ébredtünk a kórházban. Ma van az a nap, ami mindannyiunk életében egy kisebb változást idéz elő. Ma van Nathan búcsúbulija. Nem tudom, hogy miként gondoljak erre a napra. Egy jó élményként, mert nem kell tovább szenvednem vagy pedig egy fájdalmas esetként, hogy elveszítek egy barátot, talán örökre? A mai nap, biztos, hogy megváltoztat bennem valamit. Vagy megerősít vagy legyengít. Jessy-t is bevisszük, hogy el tudjon tőle búcsúzni. Kíváncsi vagyok, hogy az osztály miként fogja kezelni ezt a helyzetet. Na, de majd meglátjuk.

-Jessy, öltözz fel és akkor elindulunk a suliba! Ma csak búcsúztató lesz. Az órák elvileg elmaradnak!-szóltam barátnőmnek, akinek a szájáról le sem akart szállni Tom. Örülök, hogy ilyen jóban vannak, de azért nem a csók a minden. 

   Ma még nem láttam a cuki szőke srácot. Remélem, hogy találkozni fogunk még. Gondolatmenetemet megszakítva megérkezett Noah és Bonnie, majd el is indulhattunk a suliba. Mikor beértünk, Nathan-on kívül már mindenki ott volt és a beszédét olvasgatta. Úgy döntött az osztály, hogy mindenki mondd egy kis cukiságot Nathan-nak. Szépen leültünk és vártuk, hogy belépjen az ajtón. Mikor megérkezett, felállt mindenki és tapsolni kezdtünk. Ő pedig csak mosolygott. 

-Ülj le! Készültünk neked egy kis búcsúbulival!-mosolygott Lydia és mindenkit sorba állított. 

-Pár üzenet és jó tanács neked Franciaországba!-mosolygott Bonnie. 

Indítsd el!

-Mindenhol történnek csodák, csak észre kell vennünk őket!-mosolygott Lydia.-Hiányozni fogsz te kis hülye!-ölelte meg.

-Tudod, nem gondoltam volna, hogy ez valaha is ilyen nehéz lesz! Örülök, hogy megismertelek!-ölelte meg Bonnie is. 

-1 év óta mennyi minden történt, de te még így is ilyen hülye maradtál! Köszönjük, hogy az osztályunk része voltál.-mosolygott Jessy.

-Tesó, ha majd találsz egy gyönyörű lányt, akkor előbb mutasd be nekem és megmondom, hogy hozzád vagy hozzám való!-pacsizott le vele Aiden.

-Idióta!-csapta vállon Aaron.-Hol marad Lydia?-nézett az említett személy felé.

-Őt mindig szeretni fogom...-csókolta meg. 

-Én is téged!-csókolt vissza Lydia.

Ott és akkor úgy érzetem, hogy magamba fogok zuhanni. Hiába léptem túl rajta, még mindig bennem van az érzés, hogy el fog innen tűnni kibaszott messzire.

-Hát te?-jött oda hozzám Ryan.

-Tessék?-néztem rá.

-Nem mondasz neki pár szót?-kérdezte mosolyogva. 

-Hát jó!-erre mindenki elcsendesedett, Nathan pedig lassan rám emelte a tekintetét.

-Hol is kezdjem? Hogy mi lesz ezek után? Őszintén, fogalmam sincs. Azt hiszem, csak annyit tehetünk, hogy elfelejtsük egymást. Annyiszor eldöntöttem már magamban, hogy többé nem foglalkozom veled! Aztán most rájöttem, hogy már eleget bántottuk egymást. Úgy gondolom, hogy minden így lesz a legjobb! Köszönöm, hogy az osztály része voltál. Bocsánat mindenért.-mosolyogtam rá. Odajött hozzám és megölelt. Hatalmas piros pont, mert nem kezdtem el sírni. Még tudtam tartani. 

Nem sírtam, pedig tudtam volna. Megpróbáltam erősnek mutatni magam. Éreztetni akartam vele, hogy van valami jó is abba, ha elmegy. 

-Srácok, el sem tudom mondani, hogy mennyit is jelent ez nekem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fontossá váltok a számomra. Köszönök nektek mindent. Köszönöm, hogy mellettem álltok és támogattok. Azt hiszem, hogy lett egy második családom.-kacsintott ránk.

-Ígérj meg valamit!-kiáltott utána Bonnie. 

Itt mindenki tudta, hogy mit kell mondani.

-Sose felejtsd el ezt a retardált osztályt!-röhögtünk és kapott egy csoportos ölelést. 

-Sosem felejtelek el titeket!-mosolygott, majd megfogta a cuccát és kisétált az életünkből.
   Most jött el az a pillanat, hogy végleg kisétált az életemből. Elment és én úgy tettem, mintha kurvára nem érdekelne.
-Na srácok, elmegyünk valahova? Nyújtsa a kezét, aki jön!-néztem körbe.
Lydia, Aiden, Aaron, Ryan, Jessy, Bonnie és én. Még hívjuk Tom-ot meg Noah-t és indulunk.
-És van már úti cél?-érdeklődött Jessy.
-Hát még nincs, de esetleg elmehetnénk a vasúti sínekhez, ahol régebben is voltunk!-javasoltam.
-Na ez tök király ötlet!-állt fel a helyéről Lydia.-Indulunk?
-Persze, menjünk!
Az utat nevetve, zenét hallgatva és hülyéskedve tettük meg. Aaron szokása szerint tette a hülye fejét és ez mindenkit megnevettetett.

Jessica szemszöge

Hát most hol is kezdhetném? Az, ahogy kómába estem teljesen megváltoztatta az életfelfogásomat. Tom miatt történt az egész baleset, de miatta keltem fel is. Azt hiszem, hogy mindent köszönök neki. Aztán ott vannak a csajok, akik szintén mindig mellettem voltak. Náluk jobb barátokat el sem tudnék képzelni. Most őszintén elmondom, hogy Nathan búcsúztatóján kicsit elérzékenyültem, hiszen hiába volt egy tuskó, sok emlékünk volt. Annyira szívesen segítenék most Allison-nak, tanácsot adnék, de kurvára nem akarom megbántani. Ami köztük volt az mind szép és jó, de nem ért semmit. Ha együtt voltak az volt a baj, ha külön, akkor pedig az.
-Kicsim, min gondolkodol ennyire?-szorította meg a kezem Tom.
-Hát csak az elmúlt pár éven! Vagyis ha jobban belegondolok akkor csak az elmúlt egy éven!-mosolyogtam rá.
Már javában sétáltunk, amikor is megérkeztük a vasúti sínekhez. Út közben csatlakozott hozzánk még Zack is. Bonnie társaságát kereste, amit végül is megtalált volna, ha Noah nem üti ki.

Tom-al szakadtunk a röhögéstől.

-Szeretlek, tudod?-nézett rám.

-Most már tudom! Én is szeretlek!-bújtam hozzá.

A többiekkel nagyon jól elhülyültünk. 

-Üvegezzünk!-kiáltott fel Noah.

Gyorsan körbeültük az kis műanyag üveget és játszani kezdtünk. Én kezdtem. Az üveg Ryan-nél állt meg.

-Na Ryan! Felelsz vagy mersz?-kérdeztem ördögi mosollyal az arcomon. 

-Hát merek!-húzta ki magát.

-Rendben, akkor csókold meg Allison-t!-kacsintottam.

-Hogy mit csináljon?-ugrott fel barátnőm a helyéről.

-Csókoljon meg!-ismételtem meg.
-Na ne!-futott el Allison Ryan-el ellenkező irányba.
Ryan jó fiú létére kergetni kezdte, amíg Allison bele nem ütközött valakibe.

Allison szemszöge

Jessy már megint hozta a formáját. Most például Ryan-el kellett volna smárolnom. Mivel nem akartam ezt a barátságot is kurvára elbaszni, ezért inkább elfutottam előle. Már elég messze jártam, mikor beleütköztem valakibe. Felnéztem és a levegő a torkomon akadt. Ott állt Ő. A haja tökéletesen állt, a szeme csillogott.
-Szia!-köszönt.
-Szia!-nyögtem ki nagy nehezen.
-A barátnőd mondta, hogy itt leszel! Remélem nem gond, hogy megkerestelek.
Hátranéztem Jessy-re, aki mosolyogva bámult minket. A többiek csak értetlenül álltak a dolgok előtt.
-Megtudhatnám a neved?-kérdeztem.
-Christian Lost! Te pedig Allison Montgomery vagy, ha jól emlékszem a nevedre!-mosolygott azzal az ellenállhatatlan mosolyával.

Akkor és pont abban a pillanatban úgy éreztem, hogy csak is Ő rá van szükségem. Hogy abban a pillanatban teljesen beleszerettem. 

-Nem csatlakozol hozzánk?-néztem rá.

-Te szeretnéd?-mosolygott.

-Szeretném..-pirultam el.

-Rendben, akkor csatlakozok!-mosolygott és megfogta a kezem, majd visszamentünk a többiekhez. 

-Jessy! Azt hiszem, hogy most mégis csak kihagynám azt a csókot!-röhögte el magát Ryan. 

-Pont ezt akartam mondani!-nevetett barátnőm.

Helyet foglaltunk a többiek mellett és még egy órát játszottunk. Eközben Zack, Ryan, Lydia, Aaron és Aiden hazamentek, ezért csak a szűk kis baráti társaságunk maradt. 

-Skacok, nem jár már későre?-nézett huncut mosollyal Bonnie. 

-Azt hiszem, hogy mi most haza is mennénk!-fogta meg Tom kezét Jessy, majd elköszöntek és indultak is haza.

Tom szemszöge

Tudtam, hogy mit akar Jessy. Tudtam, hogy már késze áll a dologra. Gyorsan tettük meg az utat a házamig. Mikor beléptünk rajta, Jessy-t a falnak nyomtam és a nyakát kezdtem csókolgatni. Annyira puha volt. Halk sóhajok hagyták el a száját. Olyan jó érzés volt, hogy ezt mind én váltottam ki belőle. 

-Biztos vagy benne?-suttogtam, miközben folytattam nyakának csókolgatását. 

-Sosem voltam még semmiben sem ilyen biztos!-csókolt meg. Na itt már teljesen kikészültem. Kezénél fogva felfelé kezdtem húzni a szobámba. Mikor beértünk, ledöntöttem az ágyra és lassan levettem a pólóját. Ő sem tétlenkedett, megszabadított az ingemtől, majd az övemmel kezdett babrálni, amíg ki nem tudta csatolni. Az én nadrágom után az övé is a földön kötött ki. Végignéztem rajta és éreztem, hogy már kibaszottul kezd kényelmetlen lenni a boxerem. 

-Baszd meg, Jessy! Mindjárt elélvezek a látványtól..-szitkozódtam és szenvedélyesen megcsókoltam. 

Óvatosan kikapcsoltam a melltartóját. A melleit kényeztetésével kezdtem, ami halk sóhajokat váltott ki belőle. 

-Bugyijától is megszabadítottam, majd én is levettem utolsó ruhadarabom.

-Készen állsz?-kérdeztem és megcsókoltam.

-Szeretlek!-mondta, majd megtörtént, amire vártam. Láttam, hogy könnyes lesz a szeme, ezért igyekeztem óvatos lenni, de kurvára nehezemre esett. Teljesen felizgatott. 

-Minden oké?-kérdeztem két nyögés között.

Válasz helyett lehúzott magához és megcsókolt. Lábát csípőm köré fonta. Már annyira közel jártam, de rajta is lehetett látni, hogy már nem bírja sokáig. 

-Suttogd a nevem kérlek!-haraptam meg a nyakát.

-Tom!-sikított. Hát én suttogást kértem, de a nevem hallatán én is elértem a csúcsra. Mellé dőltem és rápillantottam. Annyira gyönyörű volt.

-Nagyon szeretlek!-csókoltam meg.

-Én is téged!-csókolt vissza, majd mellkasomra dőlt és elaludt. 

Bonnie szemszöge

Noah egészen hazáig kísért. Nem tudom, hogy miért bocsájtottam meg neki ilyen könnyen, hiszen amit tett, kibaszottul fájt. De én mégis szeretem.

-Bejössz?-kérdeztem, bár tudtam, hogy mi lesz a válasza. 

-Szeretnéd?-nézett a szemembe.

-Igen..-válaszoltam és kinyitottam az ajtót.

A nappaliba vettük az irányt. Adtam neki egy bögre teát, mert odakint eléggé hideg volt. 

Fel-alá járkáltam előtte és mindazon gondolkodtam, hogy mit is rontottam el, hogy ezt kaptam.

-Babám, mi a baj?-állt fel.

-Semmi, nem érdekes...-folytattam a járkálást.

-Ha megint rajtunk töröd a fejed, akkor nem éri meg idegeskedni. Szerelmes vagyok beléd!-mondta és magához húzott, majd megcsókolt. 

-Tudom..-mosolyogtam, majd leültünk a kanapéra és beszélgettünk. 

Allison szemszöge

Christian csodálatos. Életemben nem éreztem még ilyet. Tudom, hogy ostobaságnak hangzik, de első látásra beleszerettem. Ha az emberrel történhet ilyen csoda, akkor velem most valószínűleg megtörtént. 

-Te nagyon hülye vagy!-löktem meg a vállát.

-De csak utánad!-mosolygott és ő is oldalba bökött.

-Haza kell mennem..-szomorodtam el.

-Elkísérjelek?-kérdezte.

-Hát hogyha felülsz egy buszra, ami háromnegyed óra alatt juttat haza és még vissza is jössz, akkor legyen.-röhögtem rajta.

-Vissza már nem jönnék..-suttogta a fülembe.

-Akkor hova mennél?-néztem rá értetlenül.

-Melléd!-kacsintott és kezemnél fogva húzni kezdett a buszmegállóba. 

-Te most komolyan elkísérsz?-döbbentem le és próbáltam megállni, de erősebb volt.

-Én mindig mindent komolyan gondolok!-mosolygott.-Gyere már és ne ellenkezz!-nevetett.

-Anya ki fog nyírni, de szép halálom lesz!-motyogtam magamba és tartottam vele a lépést.

Felszálltunk a buszra és hazamentünk. Anyáék nem igazán akadtak ki, aminek nagyon örültem. Christian nem aludt mellettem, aminek azt hiszem, hogy titokban hálát is adok, mert nem bírok levegőt venni mellette. Teljesen elvarázsol. Talán valami rosszból, valami jó is kisülhet.