Kurva szarul érzem magam. Már egy hete, hogy Jessy kórházba van és semmi javulásnak a jelét nem mutatja. Nem alszok, nem eszek és szinte ki sem mozdulok a szobámból. Ma viszont ideje suliba mennem. Erőt vettem magamon és elindultam. Mit várjak a mai naptól? Vajon megint az lesz, mint az elmúlt egy hétben?
Gondolataim közepette megérkeztem a suliba, ahol osztálytársaim fájdalmas tekintettel néztek rám. Bonnie szaladt oda hozzám és megölelt.
-Minden oké?-kérdezte.
-Nem, de úgy teszek, mintha az lenne!-mosolyogtam rá.
-Mike benn van Jessy-vel! Mondta, hogy menjünk majd be suli után...meglepetése van.
-Rendben, akkor suli után bemegyünk!-öleltem meg újra.
Nathan belépett az ajtón és egyenesen felém sétált.
-Szia!-köszönt.
-Könnyebb lenne, ha elhagynál végleg! Most!-sétáltam el mellette. A többiek döbbenten néztek rám.
-Nem nézhetsz levegőnek!-kiáltott utánam.
-Tudod, te is annak néztél! Elérted, amit akartál. Vagy nem ezt akartad?-fordultam vissza.
-Nem akartam, hogy fájjon! Nem akartam, hogy gyűlölj érte! Legjobban pedig azt nem akartam, hogy te is elhagyj!-jött oda hozzám.
-Enélkül is eléggé fájt. Nem gyűlöllek, mert nem tudlak! Kettőnk közül pedig te vagy az egyetlen, aki elhagy valakit...-fordultam volna el, de nem hagyta.
-Mit vársz tőlem?-sóhajtott.
-Semmit..már semmit!-mosolyogtam.-Talán csak egy dolgot. Hagyj el úgy, hogy olyan legyen, mintha nem is léteztél volna..köszönöm..-hagytam ott és Bonnie-val elindultunk az órára.
-Jól vagy? Ez nem volt semmi!-adott az arcomra egy puszit.
-Őszintén? Belül majd' meghalok!-szomorodtam el.-Ryan-t láttad már ma?
-Szerintem ma nem is fog suliba jönni! Beteg lett..-válaszolt.
Noah közeledett hozzánk, szóval gyorsan otthagytam Bonnie-t. Egy kis egyedüllétre volt szükségem, de nem kaphattam meg, mert Aiden magyarázni kezdett.
Bonnie szemszöge
Noah egyre közelebb ért hozzám. A levegő a torkomra szorult. Azt sem tudtam, hogy mit tehetnék. Szerettem, mert még mindig ugyanolyan fontos volt, mint azelőtt, hogy szakítottunk volna. Miért van ilyen az életben? Szakítunk..és mégis fáj.
-Mit szeretnél?-kérdeztem.
-Mit szeretnél?-kérdeztem.
-Nem ilyen egyszerű megbocsájtani, ezt te is tudhatnád!-magyaráztam. -Megcsaltál. Akár tudtál róla, akár nem!-hagytam faképnél. Valószínűleg azt gondolhatta, hogy egy szavára megbocsájtok neki. Nem fogok elhamarkodott döntéseket hozni. Próbálok helyesen cselekedni, ám sokszor nem sikerül.
Tom szemszöge
Az elmúlt két hét pokoli volt a számomra. Szakítottam a lánnyal, akit mindennél jobban szeretek csak azért, mert egy rohadt kis ribanc többet adott egy csettintésre, mint Jessy. Egy szavamba került volna, hogy az ágyamba ugorjon ruha nélkül. Elcsesztem az egészet. Tudom és helyre akarom hozni. Ha eddig csak vártam a tökéletes lányra, akkor elpazaroltam az időmet. Ő mindvégig a szemem előtt volt. Szeretett, megbecsült, én pedig megcsaltam. Most éppen hozzá indulok. Kórházba kerülése is miattam volt. Vajon meg fog-e bocsájtani? Sőt..én meg fogok-e bocsájtani magamnak? Körülbelül egy 20 perc alatt odaértem. A kórterembe sétáltam, ahol egy nálam kb. 2 évvel idősebb srác ülhetett.
-Te ki a franc vagy?-sétáltam be.
-Én hoztam be...-állt fel és kezet nyújtott volna, ám elhárítottam.
-Tűnj el a közeléből! Ő az én barátnőm..-emeltem fel a hangom.
-Ahogy gondolod, de egyszer sem jöttél be hozzá..-mondta, majd felvette a cuccait és kiment.
Leültem a Jessy ágya mellé tett székre, leültem és megfogtam a kezét.
Indítsd el!
Beszélni kezdtem hozzá, reménykedve, hogy hallja.
-Te sokkal jobbat érdemelsz. Olyasvalakit, aki a szíve minden dobbanásával szeret téged, aki állandóan rád gondol. Olyasvalakit, aki minden nap, minden percben csak arra tud gondolni, hogy vajon mit csinálsz most, hol lehetsz, kivel és vajon jól vagy-e. Olyan emberre van szükséged, aki segít elérni az álmaidat és megvéd a félelmeidtől. Aki tisztelettel bánik veled, szereti minden porcikádat, különösen a hibáidat. Olyan valakivel kéne együtt lenned, aki boldoggá tud tenni, igazán boldoggá, felhőtlenül boldoggá. Azzal az emberrel, akinek már évekkel ezelőtt meg kellett volna ragadnia a lehetőséget, hogy veled lehessen, ahelyett, hogy megijed és nem meri megpróbálni. De már nem félek. Végre itt van egy esély a számunkra. Ne féljünk többé, vágjunk bele! Megígérem, hogy boldoggá teszlek.-hajoltam fölé és megcsókoltam. És megtörtént. Kinyílt a szeme. A fiúk nem igazán sírnak, de én sírtam. Csak úgy potyogtak a könnyeim.
-Tom?-suttogta. Láttam, hogy könnyes lett a szeme.
És ekkor jöttem rá. Beleszerettem. Annyira hirtelen. Olyan gyorsan. Észre sem vettem, de már ott jártam, hogy minden kívánságomban ő szerepelt. Mindig őt kerestem a tekintetemmel. Rengeteget beszéltem róla. De még ezek után is tagadtam. Azzal hitegettem magam, hogy csak a legjobb barátom, de ő már régóta sokkal többet jelentett a számomra, mint egy barát. Sokkal, de sokkal többet.
-Szerettem veled lenni!-szólalt meg és rám nézett.-A világ legegyszerűbb dolgait csinálhattuk: megosztoztunk egy hamburgeren és beszélgettünk. Már akkor is tudtam, hogy milyen szerencsés vagyok. Mert te voltál az első fiú, aki nem azzal foglalkozott egyfolytában, hogy lenyűgözzön. Elfogadtad magad olyannak, amilyen voltál, de még ennél is fontosabb, hogy engem is önmagamért kedveltél. Semmi más nem számított. Nagyon szerettelek..-sírt.
-Fogadom, hogy őrülten szeretlek. Akármilyen leszel is, most és mindörökké. Sosem felejtem el, hogy ez egy életre szóló szerelem. A lelkem mélyén tudni fogom, hogy jöhet bármi, ami elválaszt minket, mi mindig vissza találunk egymáshoz.-csókoltam meg.
Nem húzódott el, csak mosolygott és sírt. Azt hiszem, hogy életem leggyönyörűbb második esélyét kaptam meg.
Tom szemszöge
Az elmúlt két hét pokoli volt a számomra. Szakítottam a lánnyal, akit mindennél jobban szeretek csak azért, mert egy rohadt kis ribanc többet adott egy csettintésre, mint Jessy. Egy szavamba került volna, hogy az ágyamba ugorjon ruha nélkül. Elcsesztem az egészet. Tudom és helyre akarom hozni. Ha eddig csak vártam a tökéletes lányra, akkor elpazaroltam az időmet. Ő mindvégig a szemem előtt volt. Szeretett, megbecsült, én pedig megcsaltam. Most éppen hozzá indulok. Kórházba kerülése is miattam volt. Vajon meg fog-e bocsájtani? Sőt..én meg fogok-e bocsájtani magamnak? Körülbelül egy 20 perc alatt odaértem. A kórterembe sétáltam, ahol egy nálam kb. 2 évvel idősebb srác ülhetett.
-Te ki a franc vagy?-sétáltam be.
-Én hoztam be...-állt fel és kezet nyújtott volna, ám elhárítottam.
-Tűnj el a közeléből! Ő az én barátnőm..-emeltem fel a hangom.
-Ahogy gondolod, de egyszer sem jöttél be hozzá..-mondta, majd felvette a cuccait és kiment.
Leültem a Jessy ágya mellé tett székre, leültem és megfogtam a kezét.
Indítsd el!
Beszélni kezdtem hozzá, reménykedve, hogy hallja.
-Te sokkal jobbat érdemelsz. Olyasvalakit, aki a szíve minden dobbanásával szeret téged, aki állandóan rád gondol. Olyasvalakit, aki minden nap, minden percben csak arra tud gondolni, hogy vajon mit csinálsz most, hol lehetsz, kivel és vajon jól vagy-e. Olyan emberre van szükséged, aki segít elérni az álmaidat és megvéd a félelmeidtől. Aki tisztelettel bánik veled, szereti minden porcikádat, különösen a hibáidat. Olyan valakivel kéne együtt lenned, aki boldoggá tud tenni, igazán boldoggá, felhőtlenül boldoggá. Azzal az emberrel, akinek már évekkel ezelőtt meg kellett volna ragadnia a lehetőséget, hogy veled lehessen, ahelyett, hogy megijed és nem meri megpróbálni. De már nem félek. Végre itt van egy esély a számunkra. Ne féljünk többé, vágjunk bele! Megígérem, hogy boldoggá teszlek.-hajoltam fölé és megcsókoltam. És megtörtént. Kinyílt a szeme. A fiúk nem igazán sírnak, de én sírtam. Csak úgy potyogtak a könnyeim.
-Tom?-suttogta. Láttam, hogy könnyes lett a szeme.
És ekkor jöttem rá. Beleszerettem. Annyira hirtelen. Olyan gyorsan. Észre sem vettem, de már ott jártam, hogy minden kívánságomban ő szerepelt. Mindig őt kerestem a tekintetemmel. Rengeteget beszéltem róla. De még ezek után is tagadtam. Azzal hitegettem magam, hogy csak a legjobb barátom, de ő már régóta sokkal többet jelentett a számomra, mint egy barát. Sokkal, de sokkal többet.
-Szerettem veled lenni!-szólalt meg és rám nézett.-A világ legegyszerűbb dolgait csinálhattuk: megosztoztunk egy hamburgeren és beszélgettünk. Már akkor is tudtam, hogy milyen szerencsés vagyok. Mert te voltál az első fiú, aki nem azzal foglalkozott egyfolytában, hogy lenyűgözzön. Elfogadtad magad olyannak, amilyen voltál, de még ennél is fontosabb, hogy engem is önmagamért kedveltél. Semmi más nem számított. Nagyon szerettelek..-sírt.
-Fogadom, hogy őrülten szeretlek. Akármilyen leszel is, most és mindörökké. Sosem felejtem el, hogy ez egy életre szóló szerelem. A lelkem mélyén tudni fogom, hogy jöhet bármi, ami elválaszt minket, mi mindig vissza találunk egymáshoz.-csókoltam meg.
Nem húzódott el, csak mosolygott és sírt. Azt hiszem, hogy életem leggyönyörűbb második esélyét kaptam meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése