19. rész

Nathan szemszöge

Reggel jóval hamarabb felébredtem, mint Allison. Lezuhanyoztam, majd törölközővel a derekamon besétáltam a szobába. Allison hason fekve aludt. Odasétáltam a szekrényemhez, elővettem egy boxer-t, egy szürke pólót és egy szűk fekete nadrágot. Hallottam, hogy megreccsent az ágyam és mire odanéztem, Allison már nem feküdt benne. Körülnéztem a szobába, de nem találtam sehol. Biztosan mosdóban van. Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és elindultam a konyhába. Út közben a nappaliban meghallottam Allison telefon beszélgetését Jessy-vel. Kihangosította a telefont, mert közbe vasalta a haját.
-Na és mi a helyzet?-hallottam meg Jessy izgatott hangját.
-El sem tudod képzelni, hogy milyen jó újra vele. Eddig úgy gondoltam, hogy sikerült túllépnem rajta, de rájöttem, hogy ez rohadtul nem sikerült.
-Miért?
-Mert szerelmes vagyok belé! Reménytelenül és menthetetlenül beleszerettem.-suttogta.
-Komolyan?-kiáltotta Jessy.
-Basszus, halkabban, mert meg fogja hallani!-csitította Allison Jessy-t, mire odasétáltam a háta mögé és kezemmel átkaroltam a derekát. Ennek hatására sikoltott egy nagyot és elejtette a hajvasalót.
-A rohadt életbe is Nathan!-hajolt le a vasalóért.
-Bocsánat!-ültem le nevetve a kanapéra.
-Jessy, bocsáss meg, de most le kell tennem! Majd beszélünk! Légy jó! Szia!-köszönt el és kinyomta a telefont.
Rám nézett, azzal a tipikus, most halott vagy nézésével, amit azóta nem láttam, amióta ott hagytam.
-Ilyenkor olyan aranyos vagy, de ne nézz így rám!-húztam az ölembe. A combom két oldalán térdelt, de nem ült az ölembe.
-Na ne csináld már!-rántottam magamhoz.
-Szívrohamot is kaphattam volna!-kiabált.
-Dehogyis! Ülj már le!-suttogtam a fülébe. Engedelmeskedett kérésemnek és beleült az ölembe.
-Mit akarsz?-nézett rám türelmetlenül.
Válaszképp a számra mutattam, mire elnevette magát és megcsókolt.

Türelmetlenül csókoltam. Úgy éreztem, hogy ha nem csókolom eléggé, eltűnik. 

-Ennyire hiányoztam?-szakadt el a számtól.

-Ha tudnád, hogy mennyire!-adtam neki még egy csókot, majd segítettem neki lemászni az ölemből és siettem reggelit csinálni.

Ő a szobába vette az irányt, amíg én elkészítettem a müzlit. 

10 perc múlva kisétált a szobából egy cuki kötött pulcsiban és egy szűk farmerban. 

-Ne nézz így rám, a csajok pakoltak!-mutatott magára.

-Jól tették!-kacsintottam. 

Odasétált, leült mellém az asztalhoz és megreggeliztünk. Mára egy városnéző túrát terveztem neki, amire melegen öltöztünk fel, mert tegnap este az eső helyét felváltotta a hó és elég sok esett. Szóval nagyon hideg van odakinn. Felvettem a téli kabátom, majd a sapimat. Allison is felöltözött, majd kézen fogtam és elindultunk. 

Utunk első része a Notre Dame-hoz vezetett és mivel már egy jó hónapja itt lakom, megtanultam a nevezetességeket.

-Úristen, de szép!-kapta a szája elé a kezét Allison.

-Ez a Notre Dame. Ez egy székesegyház. Ide jöhetünk megtervezni az esküvőnket!-mosolyogtam rá.

-Hülye!-nevetett.-Nem gondolod, hogy ez egy picit korai?

-Nem is azt mondtam, hogy most rögtön..-nevettem fel. 

Következő megállónk a Versailles-i kastély volt. Itt körülbelül egy fél órát töltöttünk, mert annyira el volt ragadtatva Allison, hogy nem akart tovább menni. Ezt követően a Louvre-t néztük meg, ami Párizs legnagyobb múzeuma és turisztikai attrakciója. Elvittem ezek után a Madame Tousands Múzeumba és a Trafalgar térre is. Kis kitérővel elmentünk megnézni a diadalívet, mire besötétedett.

-Végeztünk? Nagyon élveztem hidd el, de már elfáradtam..-nyafogott, de óriási piros pont jár neki azért, mert nem vágta földhöz magát.

-Még most terveztem a legjobbat!-kacsintottam, majd húzni kezdtem magam után. 

Jessy szemszöge

Reggel miután felkeltem, rögtön felhívtam Allison-t, aki már az első csöngés után fel is vette a telefont. Érdeklődtem, hogy mik történtek és végre bevallotta, hogy még mindig szereti Nathan-t. Nem sokáig tudtam beszélni vele, mert Nathan szokás szerint belerontott a beszélgetésünkbe, de nem hibáztathatom, mert ez az ő két hetük. 

Miután letettük a telefont, Bonnie írt, hogy találkozzunk a közeli kávézóban és kávézzunk. Fél óra alatt elkészültem, taxit hívtam és elindultam. A London Eye melletti kávéházban találkoztunk. Bementünk. Leülhettünk volna odakinn is, de mivel tél van és esik a hó, ezért a benti meleget választottuk. Leültünk az egyik közeli asztalhoz. A pincér srác odajött hozzánk és felvette a rendelésünket. 

-Sziasztok! Mit kértek?-kérdezte és tekintetét le sem vette rólam. Valahonnan annyira ismerős volt a srác, de nem tudtam volna megmondani, hogy ki ő. 

-Én egy latte-t kérek!-feleltem és villantottam rá egy 1000 wattos mosolyt, majd kicsit lentebb húztam a felsőmet. 

-Nekem csak egy kapucsínót hozz!-rá sem nézett Bonnie a srácra. 

-Rendben, máris hozom!-kacsintott, majd sietősen eltűnt a pult mögött. 

-Mi a bajod?-suttogtam és áthajoltam az asztalon, hogy láthassam Bonnie arcát. 

-Adam! Szeretem asszem!-hajtotta e a fejét.-De ő sosem fog úgy nézni rám..

A srác megjött a rendelésünkre és letette az asztalra, majd elsétált. 

-Figyelj, beszélj vele és akkor majd kiderül, hogy akar-e valamit!-javasoltam, de megrázta a fejét.

-Minek? Azért, hogy az legyen, ami Noah-val volt?-akadt ki.

-Nem mindenki Noah!-ráztam meg a fejem. 

-Tudom!-ismerte be.

Nehéz eset Bonnie. Nehéz, mert sosem akarja elhinni, hogy mi csak jót akarunk neki. 

2 órát ültünk beszélgetve, amikor megcsörrent a telefonom és sietősen elköszöntem, hiszen Christopher találkozni akart velem. 

Gyorsan hazaszaladtam, megigazítottam magam és felkészültem a találkozásra. 10-15 perc múlva csengettek. Szaladtam ajtót nyitni és mikor kinyitottam a nyakába ugrottam, majd nyomtam egy puszit az arcára. 

-Szia!-mosolyogtam rá.

-Szia! Mehetünk?-kérdezte.

-Hova?-csodálkoztam, mert nem volt szó arról, hogy valahova mennénk.

-Sétálni, ha van kedved!-fogta meg a kezem.

-Rendben van, menjünk!-kulcsoltam össze a kezeinket és kiléptem az ajtón. Odakinn szitált a hó. Gyönyörű havas volt a táj. Ezt szerettem a télben. A havat és azt, hogy ilyenkor minden olyan ártatlannak tűnik. Én is. Holott mindenki tudja, hogy nem épp a jó kislányok listáján vagyok. Azt várom, hogy ez a karácsony sokkal másabb legyen, mint a többi. Új év, új élet. 

-A tegnapi nap..én nagyon sajnálom!-kezdtem bele, de megállított.

-Ne aggódj, nincs gáz..-mosolygott, majd közelebb hajolt és megcsókolt. 

Ez olyan érzés volt, mint amikor a forrócsoki teljesen felmelegít egy hideg téli napon. Amikor úgy érzed, hogy képes lennél az egész fagyott tájat felolvasztani. Olyan, hogy azt kívánod, bárcsak sosem érne véget. Egy pillanatig úgy éreztem, hogy nem is fog véget érni, de akkor elhúzódott és a szemembe nézett. 

-Fogalmad sincs, hogy mit váltasz ki belőlem. Én azt az éjszakát nem csak egy részeg egy éjszakás kalandnak tekintettem, hiszen akkor most sem lennék itt. Remélem te is így gondolod..-mosolygott, majd még egyszer megcsókolt. Nyelvét a számba csúsztatta és úgy csókolt, mintha az élete múlna rajta.

-Mesélj magadról légyszíves!-néztem rá.

-Miről szeretnél tudni?-kérdezett vissza.

-Konkrétan mindenről!-nevettem el magam.

-Akkor kezdem az elején! Christopher Morgan-nak hívnak, 18 éves vagyok. A szüleim elváltak, én pedig az apukámmal élek. Van egy húgom és egy öcsém. Húgom 15, míg öcsém csupán 2 éves. Szeretem a focit és a kosárlabdát. Régen versenyszerűen úsztam, de egy balesetet követően abbahagytam. Ha a szerelmi életemet is latba vesszük, akkor tudnod kell, hogy eddig egyetlen egy lány sem volt, akit tiszta szívemből szerettem volna. Igazság szerint eddig csak tömeg ribancokkal volt dolgom. Figyelmes és könnyen szerethető srác vagyok. Ha van egy barátnőm, akkor neki az ég világon mindent megadok, hogy jól érezze magát velem. Külsőleg nem igazán vannak elvárásaim. Szeretem a romantikus filmeket és a vígjátékokat is, de inkább a horror filmek azok, amiket nagyon szeretek nézni. Azok valahogy jobban lekötnek. Vagy csak szimplán azért, mert akkor hozzám bújhatnak a lányok. Szeretek sétálni a barátnőmmel, filmezni, focizni és a kedvencem, amikor csak otthon ülünk és szórakoztatjuk egymást. Ha kell, akkor tudok nagyon perverz is lenni. Alapból kb ennyi, ami eszembe jut magamról!-nevetett. 

Lehetne még ennél is tökéletesebb srác?

-Hűha, több dolgot megtudtam, mint amit akartam!-akadt el a szavam. 

-Megtudhatnék pár dolgot én is rólad?-kérdezte olyan édes mosollyal az arcán, hogy nem tudtam ellenállni. 

-Hát Jessica Dorris vagyok, 16 éves. Van egy öcsém, aki 6 éves. Szeretek vízilabdázni és röplabdázni. Vízilabdáztam is egy ideig, de aztán abbahagytam. Ha már te is beszéltél a szerelmi életedről, akkor én is. Volt egy barátom, akivel nem rég szakítottunk, mert el kellett utaznia meccsre. Nincs nagyon ideálom. A lényeg, hogy szeressen, ne csaljon meg és legyen velem mindig őszinte. Szeretek filmezni, zenét hallgatni, a barátnőimmel hülyülni. A romantikus filmek a kedvenceim. Elég perverz fantáziám van és ha barátnőmmel egybe kerülünk, akkor ne várj semmi jót! Nagyon ennyi, amit tudok mondani..-mosolyogtam, mint a tejbe tök. 

-Van egy öcséd?-kérdezte.

-Igen van! Sokszor képes az agyamra menni..de amúgy imádom!

-Ja, hát én a húgommal vagyok így! 15 éves és olyan nagy asszonynak érzi magát, hogy legszívesebben néha pofon csapnám, csak aztán rohanna anyámhoz, aki persze neki adna igazat! Részben ezért is váltak el apámmal.-hajtotta le a fejét.

-Sajnálom, hogy elváltak a szüleid..-csókoltam meg. 

-Semmiség..már hozzászoktam!-mosolygott rám, majd tovább sétáltunk a havas utcán. 

Bonnie szemszöge

Reggel a kávézóban találkoztunk Jessy-vel, hogy megbeszéljük az elmúlt pár nap dolgait. Igazság szerint nagy részben csak Adam-ról akartam beszélni, hiszen úgy érzem, hogy lehet köztünk valami, mert ő is úgy áll hozzám. Szerintem nem vagyok közömbös neki. Miután megittuk a kávénkat, ami mellesleg nekem pocsék volt, Jessy-t hívta Christopher és így elköszöntünk egymástól. Mivel kedvelem a havat, ezért úgy döntöttem, hogy sétálok egy picit. Megártani nem árt meg. Út közben zenét hallgattam, amikor nekiütköztem valakinek. Kivettem a fülest a fülemből és felpillantottam.

-Szia, Bonnie!-mosolygott Adam, de én csak lefagyva álltam előtte.-Minden oké?

-Ó, persze! Bocsi, csak elbambultam..-próbáltam menteni a menthetőt. 

-Én kötöttem le a figyelmed ugye?-húzta perverz mosolyra a száját. 

-Öhm igen, vagyis nem..akarom mondani..tudod mit? Hagyjuk!-nevettem el magam, mire kérdőn nézett rám.-Összeakadt a nyelvem..-suttogtam. Hangos röhögésbe kezdett és olyan kis cukin nevetett, hogy nem bírtam megállni, én is elröhögtem magam.

-Nincs kedved megenni valamit?-nézett rám.

-Hát, ami azt illeti nagyon is van..-mosolyogtam.

-Akkor gyere! Tudok egy tök jó helyet, ami valószínűleg tetszeni fog!-fogta meg a kezem. Még kesztyűn keresztül is éreztem, hogy milyen jó meleg a mancsa. El sem tudtam hinni, hogy most komolyan az ő kezét fogom.
-Akkor most pontosan hova is megyünk?-kérdőn néztem rá.
-Mondtam, hogy egy tök jó helyre, ahol isteni a hamburger!-mosolygott.
-Te most McDonald’s-ra gondolsz?
-Aham!-elkapott a röhögés. Most komolyan mekizni megyünk? Hát végem.
Kb. fél óra alatt odaértünk. A hó szakadni kezdett és szinte az orrunkig sem láttunk. Na ezért szeretem annyira a telet. Bementünk és leültünk az egyik asztalhoz. Lepakoltuk a cuccunkat, majd kikértük a kajánkat.
-Amúgy miért vagy most itt velem tulajdonképpen?-tettem fel a számomra eddig megválaszolatlan kérdést.
-Mert szeretek veled lenni?-kérdésre kérdéssel. Szuper.
-Szeretsz velem lenni? Ezt már mintha hallottam volna valahol és mint kiderült akkor sem volt igaz..-ellenkeztem.
-Most komolyan azon vagy kiakadva, amiért elhoztalak kajálni? El is mehetek, ha azt akarod..
-Nem arról van szó..hanem ez tök furcsa így..de mindegy. Inkább kajáljunk!-jöttem zavarba.
-Eddig is azt csináltuk, Bonnie! Olyan aranyos vagy ilyenkor!-nézett a szemembe.
-Nem is..-nevettem.
-Vagyis ezzel a mondatoddal igazat adtál nekem!-kacsintott.
Nem szóltam inkább semmit, hanem ettem tovább, hiszen már így is durván zavarban vagyok a közelében. 1 óra múlva végeztünk a kajával. Sétáltunk hazafelé a hóesésben, amikor hirtelen megállt és engem is leállított.
-Nem akarsz a barátnőm lenni?-tette fel a kérdést, ami miatt a levegő megakadt a torkomon.
-Megismételnéd?
-Látom szereted hallani!-nevetett.-Lennél a barátnőm?
-Hát azt hiszem, hogy igen!-pirultam bele.
Megfogta a kezem és elém lépett.
-Csak hiszed vagy tudod?
-Hiszem, hogy tudom, hogy mi a jó döntés!-mosolyogtam rá.
-Köszönöm, hogy legalább adsz esélyt!-puszilta meg az arcom.

Jessy szemszöge

-Nincs kedved feljönni hozzám?-kérdeztem, bár jól tudtam, hogy anyukámék otthon vannak. De ha felosonunk, akkor minden simán megy majd. Láttam a vágyat a szemében és kapásból 5 izgalmas dolog az eszembe jutott, hogy mit is tenne velem. Nem vagyok perverz. Á, dehogy.
-Nagyon is van kedvem!-húzta perverz mosolyra a száját.
-Édes, én nem arra gondoltam!-nevettem el magam.
-Én sem!-mentegetőzött, bár láttam, hogy nem hiszi el nekem, hogy nem azért hívtam. Végül is nem csak azért hívtam.
-Gyere!-húztam magam után. A havazástól alig láttam valamit, de akkor is rohantam, mint az őrült. Amikor már láttam a házunkat, lassítottam, hogy anyuék nehogy rosszra gondoljanak. Kinyitottam az ajtót, bementünk, majd kértem Christopher-t, hogy maradjon az előszobába, amíg beszélek anyuékkal.
-Hazajöttem!-kiáltottam.
-Épp ideje! A fiúddal voltál ugye? Christopher?-nézett rám apa.
-Hogy mi? Te honnan tudod mindezt?-kérdeztem.
-Te szóltad el magad, tegnap este álmodba!-mosolygott.-Hozd be, hogy ne fagyoskodjon odakinn!-kacsintott anyukám.
-Anya? Jól vagy?-döbbentem le.
-Persze, csak mozogj már!-legyintett és kivette a sütit a sütőből.
Odaszaladtam Christopher-hez és kezénél fogva a konyhába vezettem. Szélesen elmosolyodtam, amikor láttam, hogy anyáék mennyire aranyosak vele.
-Mi most felmennénk a szobámba!-néztem anyára.
-Jessy, tudod, hogy ésszel!-szólt rám.
-Tudom..-suttogtam, majd elindultam a szobámba. Christopher követett, majd levetette magát az ágyamra. Telefonját elővette és azt nyomkodta. Meguntam, hogy nem figyel rám, ezért ráugrottam.

-Hülye gyerek!-mosolyogtam és adtam a szájára egy puszit.

-Az te vagy!-puszilt vissza.

Allison szemszöge

-Már nincs sok hátra törpim!-szorította meg a kezem Nathan.

Már a belem kigyalogoltam, hogy megláthassam a meglepetését. Mikor végre odaértünk, az minden fáradságot felülmúlt. Minden lépést megért, amit érte tettem. Az Eiffel-torony este, kivilágítva valami csodálatos. Könnyek gyűltek a szemembe, mert Nathan azt tervezte, hogy felmegyünk a tetejére. 

-Nathan, ez valami csodálatos!-suttogtam, mert attól féltem, hogy ha hangosabban mondom ki a szavakat, akkor elvesztik a varázsukat. 

-Lesz még ennél jobb is!-mosolygott rám sejtelmesen. 

Nem tudtam, hogy mit is tartogathat még nekem ez az este, de már előre féltem.

Mikor felértünk, még gyönyörködtem pár percet a kilátásba, majd Nathan odasétált és kézen fogott.

-Mondanom kell valamit!-nézett a szemembe. 

-Mondd, kérlek!

-Szeretném ha a barátnőm lennél!-nézett végig a szemembe.

-Ezt most komolyan gondolod?-csodálkoztam.

-Halál komolyan! Leszel a barátnőm?-kérdezte.

-Persze, hogy leszek!-ugrottam a nyakába és elsírtam magam.

-Szeretlek!-mondta.

-Én is szeretlek!-csókoltam meg. Akkor éreztem először azt, hogy tökéletes az életem.